A házasságtörés

A házasság szentsége ellen leggyakrabban három területen lehet véteni. Ha rossz motívumból házasodunk, vagyis nem arra használjuk a házasságot, amire való. Ha elhanyagoljuk a házasságunkat és – természetesen – akkor, ha megtörjük.

Ez utóbbival kapcsolatban két dologra hívnám fel a figyelmet.

Az egyik, hogy a testek egyesülése és a házasság megkötése két különböző dolog. A testek (szexuális) egyesülése nem hoz létre házasságot (Sekem és Dina nem lettek automatikusan házasok azzal, hogy a férfi erőszakot tett a lányon, ahogy Amnon és Támár sem, Betshabé sem lett automatikusan Dávid felesége azzal, hogy a király elcsábította őt stb.) A házasság Ádám és Éva között a szövetségkötéssel, egymás elfogadásának a kinyilvánításával („akarom”) jött létre, és csak utána „ismerte” Ádám az ő „feleségét”, Évát. Viszont, ha a házasság létrejött, az idegennel való szexuális egyesüléskor a testek korábbi egysége felbomlik, és új egység jön létre:

Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Semmi esetre sem! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – ketten egy testté lesznek” (1Kor6,15-16).

Más szavakkal: a régi – a test Krisztussal való egysége – felbomlik, és új jön létre: a paráznával való egység. A paráznaság tehát nem hoz létre házasságot (mert nem a testünkkel kötjük meg a szövetséget, hanem az akartunkkal), de felbontja (megtöri, összetöri) a már fennálló szövetséget.

A házasságtöréssel kapcsolatos másik dolog, hogy a vétkes általában nem érzi át annak a súlyát, amit tesz, hiszen valójában a társa ellen vétkezik, aki akkor éppen távol van. A házasságtörő sokszor úgy gondolja, hogy „nem nagy ügy”, amit tesz, pedig éppen egy közösen felépített életet tör szilánkokra. A kár valódi természete csak később realizálódik benne, amikor a társának a szemébe kell néznie. A bűnön nincs árcédula. A „kígyó” soha nem közli előre, hogy mibe fog kerülni az, ha eszünk a „tiltott gyümölcsből”, sőt azzal hiteget, hogy nem fog kiderülni, vagy „nem eszik olyan forrón azt a kását…” Sokan nem követnék el a bűnt, ha előre látnák annak következményeit, és józanul mérlegelhetnék, hogy mi mibe kerül majd. Valóban megéri egy kaland, hogy tönkre tegyek több éve felépített, édes bizalmat és közös életet, hogy megbotránkoztassam a gyermekeimet? A felkorbácsolt érzéki indulatok pont ettől a józanságtól fosztanak meg. Ezért van szükség világos erkölcsi határvonalakra: vannak dolgok, amiket semmilyen körülmények között sem teszünk meg, bármilyen nagy érzelmek dúlnak is bennünk éppen vagy bármennyire hízelgő a másik érdeklődése. (Uriás még részegen is tartotta magát a táborjárás rendjéhez, ami azt mutatta, hogy ez egy tisztességes ember, aki belső erkölcsi meggyőződést követ, az nem csak külső látszat.)

Istenfélő emberek ugyanúgy tiszteletben tartották a házasság szentségét, mint az élet szentségét vagy a magántulajdont. Ha ugyanis a házasság Isten szemében szent és fontos dolog – akárcsak az élet, a vagyon -, akkor a hívő szemében is az kell legyen. (Bármilyen állapotban is van az a házasság éppen.) Ha nem lopnád el felebarátod autóját vagy arany ékszerét, mennyivel kevésbé kellene ahhoz az értékéhez nyúlni, amely pénzben nem kifejezhető és pénzen nem is helyreállítható?

Tisztában vagyok vele, hogy a mai nyugati értékrend felől ez igen maradinak hangozhat, de Isten nem változik és az isteni értékrend sem attól, hogy a kor divatja szerint a házasság egyre veszít a presztizséből. Lehet, hogy az emberek egyre inkább lebecsülik, Isten azonban ugyanolyan értéknek tartja továbbra is, ahogyan a házasságtörést is ugyanolyan bűnnek. Isten soha nem valami jót akar tőlünk elvenni, hanem sokkal jobbat akar adni annál, amit a világ kínálgat.

Nézzünk egy konkrét példát. Az egyik leghíresebb bibliai történet József esete Pótifár feleségével. Az asszony szemet vetett Józsefre, akinek ez – a testi élvezeten túl – akár az előmenetele és a helyzete szempontjából is előnyös lehetett volna. József mégis így válaszolt:

Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!”  (1M39,8-9)

József – mivel istenfélő ember volt – nem magára, a saját élvezetére vagy kínálkozó lehetőségeire gondolt, hanem Potifárra és az Istenre. Potifár jót tett vele, minden tulajdonát rábízta – kivéve a feleségét – hogyan válaszolhatna erre ekkora gonoszsággal? Ahogyan nem nyúlna Pótifár egyetlen vagyontárgyához sem, ugyanúgy nem nyúlna a feleségéhez sem. Másrészt hogyan vétkezhetne Istennel szemben, aki a házassági szövetséget adta és értékeli? Isten pedig azt mondta, hogy halálos csapdát rejt a házasságtörés:

Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat! Maradj megfontolt, és ügyelj, hogy ajkad okosan szóljon! Mert színméz csepeg a más asszonyának ajkáról, és ínye simább az olajnál. De a végén keserű lesz, mint az üröm, éles, mint a kétélű kard. Lábai a halál felé visznek, léptei a holtak hazájába tartanak…” (Példa 5,1-5)

Mert a parázna nő (prostituált) csak egy darab kenyérre (a pénzedre) vadászik, de a férjes asszony drága életedre. Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen? Pedig így jár, aki bemegy embertársa feleségéhez, senki sem marad büntetlen, aki érinti.” (Példa 6,26-29)

Más szavakkal: nem az asszonyt ölelgeted, hanem égő parazsat, és tényleg azt hiszed, hogy megúszod sebek nélkül? A folytatásban arra hívja fel a figyelmet, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor súlyos kényszer miatt vétkezik az ember. A szexuális kielégülés azonban nem ilyen. S bár nem sújtja olyan erkölcsi megvetés a tolvajt, ha azért lopott, mert éhezik, ennek ellenére megbüntetik és fizetnie kell. A szexuális szükség azonban nem kényszerítő szükség, melynek kielégítése nélkül nem lehet életben maradni. (A mai világias értékrendnek ez az egyik legnagyobb hazugsága: felkorbácsolják az indulatokat, majd úgy állítják be, hogy ez egy olyan biológiai szükség, amit ha az ember nem elégít ki így vagy úgy, az súlyos torzulást okoz. Rajta hát, nyúljunk egymáshoz vagy magunkhoz… És valóban, ha valaki elmerül a pornográfiában vagy más módon hagyja, hogy a szexuális indulatok felkorbácsolódjanak benne, az erős kényszerítést fog érezni és keresi az indulatai számára a kielégülést. Ez a fajta kielégülés azonban csak szégyent és ürességet hagy maga után, ami ugyanúgy akadálya lesz a normális emberi kapcsolatok építésének, mint az elfojtás. Ha pedig ez a fajta „kielégülés” a saját és más házasságának feldúlásával jár, akkor abból még több sérülés és baj fog származni.)

Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy jóllakjék, mert éhezik; mégis hétannyit kell fizetnie, ha rajtakapják, háza egész vagyonába is kerülhet. De aki asszonnyal lesz házasságtörő, az esztelen, önmagát rontja meg, aki ilyet csinál. Csapás és szégyen éri, gyalázata letörölhetetlen. Mert a féltékenység haragra lobbantja a férfit, és ő nem ismer szánalmat a bosszúállás napján. Nem fogad el semmiféle váltságot, nem enged, bármennyi ajándékot adnak is neki!” (30-35)

Pótifár feleségét az ördög tolta József orra elé, hogy csapdába ejtse és megölje. A viszony minden bizonnyal József életébe került volna, hiszen hogyan bízhatta volna magát egy nőre, aki a saját férjét is elárulja egy kis testi örömért? És mit tett volna a megcsalt testőrparancsnok, ha rájön a viszonyra? József csak azért úszhatta meg börtönnel, meg Pótifár sem volt biztos a dolgában. (És másodszor szolgált József köpenye hamis bizonyítékként…)

Ez a történet még egy dologra rámutat. Az Örökkévalót ismerő és félő emberek számára a pogányok házassága ugyanolyan érték. A házasságot ugyanis Isten az Édenben adta, így minden ember javát szolgálja. Potifár és felesége egyiptomi bálványimádók voltak, de házasságuk ettől még ugyanolyan szent volt József szemében. Amit megkötünk a földön, a mennyben is érvényes.