AZ ÓRIÁSKERÉK

Hosszú évek óta voltam már hívő, amikor még mindig nem értettem, hogy nem a tetteink alapján igazulunk meg. Azt gondoltam, azért az is beleszámít egy kicsit. Ám a Róma levél 4/5-ben kategorikusan ki van jelentve, „ a tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell, Istenben, aki a bűnös embert hite alapján fogadja el.” És aRóm. 5-ben ezt írja Pál: „Most tehát Isten elfogadott bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk vele. Jézus által kaptunk szabad hozzáférést Isten kegyelméhez, amelyben élünk…

Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.”

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint.” Róm 8/1

És mi van a cselekedetekkel? Hiszem, hogy aki helyesen hisz, előbb-utóbb helyesen is fog cselekedni, de a megigazulásunk már elvégeztetett, ezért nekem nem kell semmit tennem, én igaz vagyok hit által, Jézus Krisztusban. Ez az igazi örömhír.

Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.

Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.
Zsid 10/10,14

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Ef 2/8

Jézus Krisztus megváltó munkája tökéletes és befejezett. Elvégeztetett, kiáltotta Jézus a kereszten. Ez annyira csodálatos, hogy szinte fel sem tudjuk fogni. Nekünk akkor már semmi dolgunk, csak ezt hit által elfogadni? Olyan kevésnek tűnik, pedig nem az. Sokszor be akarunk segíteni, méltóvá akarunk válni a megváltás áldozatához, és ilyenkor lemaradhatunk, pont a lényegről, hogy bemenjünk Isten nyugalmába, és hittel, valamint hálával átvegyük Jézus kereszten megszerezett, tökéletes ajándékát.

Álljon itt erre, egy kis tanmese.

***

Pistike nagyon szerette nézegetni a hatalmas óriáskereket a város közepén, és mivel még sosem ült rajta, nagyon vágyakozott rá. Iskolába menet gyakran megállt a gigantikus szerkezet előtt és sóhajtozva szemlélte a vidám embereket, akik a magasból nevettek, integettek a lent állóknak. Pistike bátyja, szeretettel nézett ilyenkor kisöccsére és elhatározta, hogy örömet szerez neki, ezért vett két jegyet az óriáskerékre és vasárnap délután el is indultak, hogy végre Pistike is felülhessen a csodás alkotásra. Pistike határtalanul lelkes volt.

  • Ó, annyira köszönöm, hogy elviszel, és tudod mit? Mivel nagyon szeretnék óriáskerekezni, díszlépésben megyek odáig. Láttam a tv-ben, nem egyszerű, meg fárasztó is, de most én díszlépésben megyek, csakhogy lásd, mennyire örülök, hogy felülhetek rá.
  • Pistike, nem szükséges, hogy díszlépésben gyere, és ne csapkodd úgy a lábadat, fájni fog, enélkül is odaérünk, látod, már itt is vagyunk.
  • Várj, várj, mutatok egy bukfencet, azt elég jól csinálom, mondta a tanár is, nézd csak!
  • Pistike, nem kell bukfencezned, hagyd abba, itt a jegyünk, csak fel kell szállni. Látod? Ülj le szépen.

Gyönyörű volt az a kis gondola, amibe beszálltak. Bársony ülőkék, díszes karfák, és egy aranyozott kormány, amivel körbeforoghattak, hogy mindent jól lássanak, de Pistike izgatottságában észre sem vette.

  • Tudod mit, akkor most elmondom a verset, amit tegnap megtanultam, ebből láthatod, hogy nem hiába hoztál el – és már fújta is.
  • Pistike, most inkább azt nézd, milyen szép innen a magasból a város. Gyönyörű tiszta az idő, nézd, milyen messzire ellátni. Látod, milyen szép innen a folyó?
  • Ó, tudom már – lelkendezett Pistike -, be fogok iratkozni úszótanfolyamra, tudom, mennyire szeretted volna, ha tavaly beiratkozom, én meg nem akartam, de az idén jelentkezni fogok. Jó lesz? Ez a felajánlásom azért, hogy elhoztál ide.
  • Pistike, nem kell semmit felajánlanod, hisz már itt vagyunk, inkább nézz körül és élvezd, mindjárt a legmagasabb ponthoz érünk.
  • Igen, holnap kötélmászásnál a tornaórán, nem fordulok vissza, felmászom a legmagasabb pontig, most érzem, hogy menni fog. És tudod mit? Osztályfőnöki órán el fogom mesélni az egész osztálynak, hogy nekem van a legcsodálatosabb bátyám, mindenki meg fogja tudni az iskolában, meglátod. Nagyon szeretlek, és ezt mindenkinek elmondom majd.

Közben az óriáskerék leérkezett velük. Kiszálltak, Pistike pedig buzgón magyarázta egész hazáig, hogy mit fog még tenni azért, hogy óriáskerekezzen.

Sajnos, másnap Pistike nem tudott felmászni tornaórán a kötél legmagasabb pontjáig, mivel a tanár, mikor látta, hogy remeg a keze és elsápad, leparancsolta a kisfiút. És bár Pistike az osztályfőnöki órán tényleg odaadóan beszélt a bátyjáról, az úszótanfolyamos ígéretét sem tudta betartani, mert már betelt a létszám. Szomorúan ült az iskola udvarán, mikor meghallotta Petiéket, akik a másik padon, a hétvégi élményeikről beszélgettek.

  • Nahát, ez jó! Mi is pont az elmúlt vasárnap voltunk az óriáskeréken, kár, hogy nem találkoztunk.
  • Kár – szólalt meg most Norbi is -, láttátok, hogy csillogott a nagycsarnok kupolája, mintha egy gyémántkő lenne, úgy szikrázott.
  • Tényleg, én is láttam – így Peti -, és azt észrevettétek, hogy a toronyház tetején van egy nagy park? Lentről nem is látszik, irtó szuper. És képzeljétek, mi láttunk egy csodás, tarkatollú madarat, ott repült el a fejünk felett, ha kinyújtom a kezem talán még el is érem. Annyira meseszép volt, sosem felejtem el!

Így lelkendeztek a fiúk, amitől Pistike csak még jobban elkeseredett. Miket láttak ezek? És ő? Pedig ő díszlépésben ment a kerékig, aztán bukfencezett felszállás előtt és utána még szavalt is, és akkor pont őneki nincsenek ilyen jó élményei? Nem igazság!

Otthon a bátyja egyből észrevette, hogy Pistike el van keseredve. Szeretettel kérdezte tőle, mi bántja? Pistike sírva mesélte el neki, egésznapi keserűségét. Ekkor a bátyja átölelte a zokogó kisfiút, megsimogatta a fejét és azt mondta:

  • Ne sírj Pistike, nincs semmi baj! Van még jegyem az óriáskerékre, megint elmegyünk. Jó?
  • Jó – hüppögött a kisfiú -, de mit kell tennem?
  • Semmit – felelte a bátyja -, én már megvettem a jegyet. Csak felülsz velem, fogjuk egymás kezét és élvezzük az utazást. Rendben lesz így?
  • Rendben – nézett fel könnyes-maszatos arccal Pistike a bátyjára -, és akkor majd én…
  • Pistike!
  • Jó, jó, igazad van, te már mindent elrendeztél… Köszönöm!  

Éli Nóra