View Post

Hangzó Biblia – Apostolok cselekedetei – 1. rész

Hangzó biblia – heti rendszerességgel megjelenő sorozatunk következő részeiben az Apostolok cselekedeteit hallgathatjátok. György Ákos zenéjével, Vágó Péter képeivel és Takács Ferenc hangjával. Az első részben Jézus mennybe vitele és a Pünkösdi események szólalnak meg. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen időznek Isten előtt az Igét hallgatva és Róla elmélkedve. Jó bekapcsolódást

View Post

Hangzó Biblia – I.N.R.I. 4. rész – Az áldozat és a feltámadás

Hangzó biblia – heti rendszerességgel megjelenő új sorozatunk első részeként hang: Takács Ferenc, zene: György Ákos szerző páros tolmácsolásában az INRI – Jézus beszédei c. hanganimáció hetedik, nyolcadik  fejezetét hallgathatjátok meg. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen időznek Isten előtt az Igét hallgatva, Róla elmélkedve! Jó bekapcsolódást!

View Post

Krajcsir Piroska – Megbocsátani – de hogyan?

Kedves Testvérem! Veled együtt örülök, hogy készen állsz eloldozni  a megbántottság kötelékeit. Amikor egyik vezető lelkészünk  – évekkel ezelőtt – felhívta a figyelmemet a megbocsátás gyakorlatának fontosságára, kész voltam megbocsátani. Sokáig hittem azt, hogy ez a döntés maga volt a megbocsátás. Aztán egy  vasárnap reggeli beszélgetésnél olyan mondat hagyta el a számat, amiből kiderült:  nem bocsátottam meg valakinek,  csak hittem, hogy megbocsátottam.  Őszinte bűnbánattal a szívemben fordultam Istenhez, és elhatároztam, hogy végére járok: hogyan lehet eredményesen megbocsátani? Elkezdtem ebben a témában tanításokat hallgatni, könyveket olvasni, beszélgettem hívő testvérekkel és lelkipásztorokkal. Megértettem, hogy  a megbocsátásnak is  – akárcsak a hitnek, vagy …

View Post

Hangzó Biblia – I.N.R.I. – 3. rész – Jézus beszédei az utolsó napokról és az utolsó vacsora

Hangzó biblia – heti rendszerességgel megjelenő új sorozatunk első részeként hang: Takács Ferenc, zene: György Ákos szerző páros tolmácsolásában az INRI – Jézus beszédei c. hanganimáció  ötödik, hatodik  fejezetét hallgathatjátok meg. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen időznek Isten előtt az Igét hallgatva, Róla elmélkedve! Jó bekapcsolódást!

View Post

Krajcsir Piroska – Ki bocsásson meg – kinek, és mikor?

Kedves Testvérem!  Mielőtt még elkezdenéd kényelmetlenül érezni  – netán vádolni –  magadat amiatt, mert nehezen megy a megbocsátás nevű kötelezően előírt  gyakorlat, nézz körül: nagyon nem vagy egyedül. A nehezen megbocsátók tábora sokkal népesebb, mintsem gondolnád. Talán könnyebb lesz előre lépni, ha megvizsgáljuk: kik bocsátanak meg nehezen?            Te is tudod, hogy a fizikai fájdalomérzés eltérő lehet az embereknél. Mennyire így van ez a lelki folyamatok tekintetében! Akit finomabb anyagból szőttek, akiknek nehezen megy a visszavágás; a befelé élő, ún. introvertált emberek könnyebben megbántódnak, mélyebb a seb, ezért nehezebben teszik túl magukat apróságokon is. Aztán nehezen …

View Post

Krajcsir Piroska – Mit jelent megbocsátani? – 1. rész

Kedves Testvérem! Ha könnyen el tudod felejteni a bántásokat, ha egy kézlegyintéssel elintézed a sértést, netalán a szándékos gonoszságot, és tovább tudsz menni úgy, hogy ennek a lelki terhét nem viszed magaddal, keress hasznosabb olvasnivalót. Ha nem vagy ilyen, akkor inkább maradj velem, járjuk körül a megbocsátás – nekünk  kettőnknek nem is olyan egyszerű – kérdéskörét. Isten kapcsolatokra teremtett bennünket; normális ember nem is érzi jól magát légüres térben, egyedül. A bűneset, amely megrontotta az ember szellemét,  megfertőzött mindent, az emberi kapcsolatokat  is. Isten arra alkotott bennünket, hogy szeressük, támogassuk, a bajban segítsük, a fájdalomban vigasztaljuk egymást, az örömben együtt …

View Post

Hangzó Biblia – I.N.R.I. 2. rész – Hegyi beszéd és a Képmutatásról

Hangzó biblia – heti rendszerességgel megjelenő új sorozatunk első részeként hang:Takács Ferenc, zene: György Ákos szerző páros tolmácsolásában az INRI – Jézus beszédei c. hanganimáció első két fejezetét hallgathatjátok meg. A Mennyei követ és az Isten országának példázatait, Jézus szavait hallgatva elgondolkodhatunk Istenről és akaratáról sőt felőlünk való terveiről is. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen időznek Isten előtt az Igét hallgatva, Róla elmélkedve!

View Post

Hangzó Biblia – I.N.R.I. 1. rész

Hangzó biblia Heti rendszerességgel megjelenő új sorozatunk első részeként hang: Takács Ferenc, zene: György Ákos szerző páros tolmácsolásában az  I.N.R.I.  – Jézus beszédei c. hanganimáció első két fejezet hallgathatjátok meg. A Mennyei követ és az Isten országának példázatait, Jézus szavait hallgatva elgondolkodhatunk Istenről és akaratáról sőt felőlünk való terveiről is. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen időznek Isten előtt az Igét hallgatva, Róla elmélkedve! Jó bekapcsolódást!

View Post

Brexit – egy vélemény

A Brexit nekünk, magyaroknak nem lesz jó. De ha angol állampolgár lennék (és nem kellene figyelembe vennem az ott élő magyarokat) én is a kilépésre szavaztam volna. Angliának ugyanis van hova kilépnie. A Commonwealth, az angolszász világ elég nagy ahhoz, hogy ellensúlyozza a vesztességet, ami rövidtávon az országot éri. Az Unió ugyanis nincs jó állapotban. Az a rendszer, amiben az országok együttműködnek, arra épít, hogy szinte mindenkinek mindennel egyet kell értenie. Olyan ez, mint egy lakógyűlés, ahol csak teljes egyetértés esetén lehet megoldani, hogy Gizike is kapjon kapukulcsot. A nagy és ezért gyors cselekvést igénylő kríziseket nem tudja kezelni. Ilyenből …

View Post

Nyaralási lehetőség 2016 Július 16-23

Az Oázis 2000 alapítvány egy felajánlásba kapott üdülési jogot e pályázat útján hirdet meg. Az üdülési jog helye és ideje: Cserszegtomaj, Club Dobogómajor, Júli 16. 16 órától – Júli 23. 10 óráig (szombat délutántól, szombat délelőttig) A szálláshelyről bővebben itt lehet tájékozódni: http://www.clubdobogomajor.hu Az üdülési jog magában foglalja a szállást 6 személyes, felszerelt konyhával rendelkező apartmanban (+2 fő pótágy lehetséges, külön térítés mellett), az üdülő területen található medence és játszóház használatát. Az üdülő-komplexum rendkívül hangulatos és szép hely, önmagában is alkalmas a gyermekes családok kikapcsolódására, pihenésére. Hévíztől 11, Keszthelytől 20 km-re fekszik, így számos más kirándulás kiinduló pontja lehet. A …

View Post

Krajcsir Piroska – Saulé és az identitás kérdése 4.

 „Felépítem őt…” Saul és Sámuel találkozása fordulópont volt Saul életében. Megtalálták a szamarakat, közölte a próféta, és az egész történet azonnal magasabb síkra helyeződött át. Ezt Saul is megérezte. Ezután Isten látható módon formálta  Saul lelkét, erősítette identitástudatát,  sőt, egész lényét arra készítette, hogy  képes legyen az elhívását megvalósítani. „Más emberré leszel”– szólt Isten üzenete, és minden, ami ettől kezdve Saullal történt, azt a célt szolgálta, hogy az Örökkévaló  kezében alkalmas eszközzé, Izrael népének rátermett vezetőjévé váljon. Saul helyreállítása két szinten, időben egymással párhuzamosan ment végbe: a fizikailag érzékelhető, látható világ, és a  szellemi, a láthatatlan világ szintjén. A látható …

View Post

Krajcsir Piroska – Saul és az identitás kérdése 3.

Ilyen királyt…??! Saul gazdag családból származott, apját, Kist a Biblia „igen tehetős embernek” írja le. Amikor végigolvassuk a szamárkeresési történetet, furcsa érzésünk támad: ez a külsőleg gazdagon megáldott fiatalember egyáltalán nem rendelkezett vezetői rátermettséggel. Más szóval: külső adottságai és lelki képességei egyáltalán nem voltak összhangban egymással. Abban még nincs semmi különös, hogy az apja küldi el őt a szamarakat keresni, patriarchális társadalmakban a családfő határozta el azt is, ki milyen munkát végezzen. De az már furcsa, hogy az apja tanácsolta: ne induljon útnak egyedül. A kezdeményező készség mellett hiányzott Saulból a szívós állhatatosság: háromnapi keresés után dolgavégezetlenül indult volna haza. …

View Post

Krajcsir Piroska – Saul és az identitás kérdése 2.

„Hallgass szavukra, és adj nekik királyt…” Mielőtt Saul személyének és az identitás problémakörének vizsgálatába kezdenénk, érdemes néhány alapvetést megfogalmazni. Nem a zsidó nép választotta Sault királlyá. Ők csak egy látható, földi uralkodót kívántak, akit eszükbe sem jutott Istentől kérni. A választással  járó  gondot  is,  a felelősséget is nagylelkűen átengedték  Sámuelnek. (ISám.8:5, 19-20) Sámuel kezdettől  ellenezte a nép kívánságát. De becsületesen „közvetített” Isten és a nép között, míg megkapta az Örökkévaló utasítását: „hallgass szavukra, és adj nekik királyt”. Sámuel elfáradt a hiábavaló küzdelemben. Nem vette a nyakába a királyválasztás gondját,  hanem rezignáltan hazaküldte a népet. (ISám.8:22) Ekkor vette kezébe Isten a …

View Post

Lajta Brigitta – Hát jó!

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1Pét 5:6-7 Az elmúlt hónapok próbára tették az Úrral való kapcsolatomat. A legnehezebb az volt, hogy nem tudtam eldönteni, én csinálok valamit nagyon rosszul, vagy ez egy próba, amin keresztül kell mennem. Voltak napok, amikor azt hittem, hogy ennek soha nem lesz vége. Máskor úgy tűnt, hogy egy hajszál választ el a szabadulástól. Gyakran látni véltem a fényt, de nem értettem miért dudál. 😀 Komolyra fordítva a szót, arra jöttem rá, hogy még mindig aggódom, és nem tudok …

View Post

Krajcsir Piroska – Saul és az identitás kérdése 1. rész

Az izraeli királyság első alakját általában  híres utóda, Dávid vonatkozásában szoktuk emlegetni. Saul a példa arra, hogyan nem viselkedhet egy uralkodó, milyen hibákat, mulasztásokat és   bűnöket követ el az, aki a hitet – és Istent is – elhagyja. Sorsának vége totális  kudarc, amit teljes lelki-szellemi összeomlás előzött meg. Pedig az ifjú Saul pályája reményt keltően indult. „Mi is úgy legyünk, mint a többi nép…” Saul válságos időszakban lett Izrael királya. Sámuel, a zsidó nép szellemi vezetője ekkor már idős ember volt. Élete során nemcsak prófétai szolgálatot végzett, hanem a bírák utódaként – bár székhelye Rámában volt –  rendszeresen bejárta a …

View Post

A magyar csapat aranyérmes lett a zárttéri repülőmodellek világbajnokságán!

„Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyer jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.”  1Kor 9:24 A magyar csapat aranyérmes lett a zárttéri repülőmodellek világbajnokságán! Ebben az évben a romániai Slanicon rendezték meg a zárttéri repülőmodellek világbajnokságát, ahol a Dr. Botos István, Orsovai Dezső, Sükösd Zoltán összeállítású magyar csapat az első helyen végzett. Egyéniben Sükösd Zoli ezüst érmes, Orsovai Dezső 9. és Dr.Botos István a 14. helyen végeztünk. A versenyen 15 ország 48 versenyzője állt rajthoz. A versenyt a 200 méter mélyen lévő, még háború előtti sóbánya fejtésben rendezték. Ez a járat több mint ötven méter …

View Post

Krajcsir Piroska – Naomi V. rész

Utóhang, avagy Bethlehem dicsérete „És te, Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izraelt .”(Máté2:6)  A Ruth könyve Bethlehemből Bethlehembe vezet. Elimélek az éhínség elől menekülve hagyta el a szülőföldjét. A Moáb mezején mintha légüres térben élt volna ez a család, ami ott történt, szomorú közjáték volt mindnyájuk életében. Bethlehembe visszatérve  Naómi és Ruth istenfélő, szeretetteljes közösségbe érkezett. Amikor Ruth és Naómi visszatérnek Bethlehembe, az „egész város megmozdult miattok és mondák: nemde nem Naómi ez?” (Ruth 1:19). Az első perctől világos, hogy olyan közösségbe …

View Post

Piszter Gábor – A teher nem a te válladat nyomja

Pál apostol majd mindegyik levele úgy kezdődik, hogy kegyelem és békesség nektek. Nem véletlen! Soha nem lesz békességed, ha nem érted meg, hogy Isten feléd a kegyelmével viszonyul. Nem a te teljesítményed, hanem Jézus teljesítménye alapján tudsz kapcsolódni hozzá, mert te nem vagy elég jó. Jézus viszont látva alkalmatlanságodat, hogy a tökéletes Istennel szövetségre lépj, és meg is maradj abban, beállt helyetted közvetítőnek. Zsid 2:18 “Mert abban, amiben Ő maga is szenvedett, megkísértetvén, képes ségíteni azokon, akik ki vannak téve a kísértésnek” Jézus emberré lett, hogy helyetted tökéletes legyen, így neked nem kell várni, amíg te tökéletes leszel, hogy Őhozzá …

View Post

Lajta Brigitta – Hogyan nyissuk ki a hűtő ajtaját?

Mostanában sokszor elhangzott az üzenetekben, hogy ott van a Túró Rudi a hűtőben, csak vegyük ki. Határozottan bosszantott ez a mondat, mert mindig azt éreztem, hogy az én hűtőmet a Mennyei Apukám kulcsra zárta. Azt mondja az ige: “Keressétek először  az Ő országát  és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek” (Mt 6,33). Vagyis, mivel nem eléggé kerestem Őt, ezért kulcsra zárta a hűtőt. Majd, ha eléggé keresem, akkor nagylelkűen kinyitja. Te is így gondolod? NEM! Isten nem ilyen. De akkor miért nem nyílik az a nyomorult hűtő annyi embernek? Többek között azért, mert tele van a fejünk ilyen üzenetekkel, és ebből …