D. Krajcsir Piroska – A hatékony szeretet

(A Vajtán, 2020.július 3-án elhangzott előadás első részének szerkesztett változata)

Isten kapcsolatokra teremtett bennünket: mindannyian kontaktusok szövevényes hálójában élünk. Kapcsolataink sikerét, minőségét, esetleg  hőfokát az határozza meg, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni. A szeretet ezért központi kérdés nemcsak a hívő ember számára, hanem általában minden ember életében.

Isten úgy alkotott bennünket, hogy legalapvetőbb érzelmi szükségletünk a szeretet igénye legyen: azt akarjuk, hogy szeressünk, és viszontszeressenek bennünket. A szeretet az emberi kapcsolatok alapja és építőköve. Katalizátor, amely képes addig ismeretlen lehetőségeket kibontani bennünk. Akik szeretetkapcsolatban élnek, könnyebben átvészelik a nehézségeket. Akik szeretni tudnak, még a nehéz körülmények között is jó minőségű életet tudnak élni. Ezért hangzik el az Ó-és Újszövetségben hangsúlyozottan a szeretet parancsa (Máté 22:37-40).

„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. (Jn13:35)

„Az atyafiúi szeretetről pedig nem szükség írnom néktek, mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek.”(1Thess4:9)

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a felebarátját szereti, az a törvényt betöltötte.”(Zsid13:8)

„Mert az egész törvény ez igében teljesedik be: szeresd felebarátodat.”(Gal5:14)

Alapvetésként néhány dolgot le kell szögeznünk:

1. A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem az önzés. A második Timóteus-levélben az apostol a cégéres bűnök előtt említi az önzést, amely különösen  megnehezíti az utolsó korszak nemzedékeinek életét: „lesznek az emberek önzők…szeretet nélkül valók…”(2Tim3:2-3). Az önzés a kapcsolatok gyilkosa. Nyugati, individuális, atomizálódó „én”-kultúránkba eleve bele van kódolva a kapcsolatok zátonyra futásának lehetősége.

2. A szeretet tanulható. Sokan úgy gondolják, hogy a szeretet velünk született képesség, mindenkiben ott szunnyad, nem nagy dolog szeretni. Valóban, a képesség bennünk van, akárcsak a beszéd képessége, de a szeretet megnyilvánulási formáit tanulni kell, akárcsak az értelmes beszédet. A kicsi gyermeket nemcsak beszélni kell megtanítani, hanem arra is, hogy a szeretetét ki tudja fejezni: „öleld meg! puszild meg! szeresd meg!” A nyugati kultúrában  élő emberek  kapcsolati törései nagyrészt abból adódnak, hogy nemcsak gyerekkorban, de később sem  tanulnak meg hatékonyan szeretni.

3. A szeretet elsősorban nem érzelem, hanem cselekedet. Kísérheti, vagy követheti érzelem is,  de elsősorban tettekben nyilvánul meg.

 „Ha pedig az atyafiak, férfiak és nők, mezítelenek, szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nekik valaki közületek: menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik amire szüksége van a testnek, mi annak a haszna?” (Jak2:16-17)

A szeretet – tevékenység. Hányszor lehet hallani: „ha szeretne, venne egy szál virágot…ha szeretne, kiporszívózná a szobát…ha szeretne, meghallgatna…ha szeretne, elkísérne horgászni…ha szeretne, megdicsérne…”stb. A szeretet megnyilvánulhat szavakban is – erről később – de a tetteket sohasem helyettesíthetik a szavak: „olyan szívesen segítenék neked, de most nincs időm…elkísérnélek az orvoshoz, de megbeszélésem van…” „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel, és valósággal.”(1Jn3:18)  Nemcsak a hit halott cselekedetek nélkül. A szeretet is az.

4. A cselekedeteknek szívből, belső meggyőződésből kell fakadniuk. Ha nincs ilyen alap, akkor a szeretet megnyilvánulási formái csupán üres gesztusok. Ha nem belső késztetésből, nem őszinte örömszerzési vágyból, hanem külső elvárásból, vagy más kényszerből fakadnak a cselekedetek: „muszáj neki ajándékot vennem… már megint el kell hozzá mennem…megígértem, hogy vigyázok a gyerekére, pedig se kedvem, se időm…”, akkor ezek az áldozatok értéktelenek, ahogyan az apostol mondja: zengő érc, pengő cimbalom.

Hogyan lehet jól – hatékonyan  – szeretni?

Meg kell érteni, hogy a szeretet akkor tud jól működni, ha életünk fókuszában a MÁSIK ember  áll. A felebarát, ahogyan Jézus mondta. A felebarátnak rengeteg arca van; mindig éppen az a felebarát, akit Isten elénk hoz, és valamilyen szüksége van, amit betölthetünk.

A hatékony szeretet úgy működik, hogy felismerjük a másik ember szükségletét, és annak megfelelően cselekszünk. Tehát nem azt tesszük, amihez nekünk van kedvünk, hanem azt, akkor és úgy, amire a másiknak  van szüksége.

A hatékony szeretet mindig személyre szabott.

Jézus példát adott nekünk, hogyan kell személyre szabottan betölteni emberi szükségleteket. Az apró Zákeusra felnézett, és a házába ment; abba házba, amely tele volt bűnösökkel, és összerablott kincsekkel. Nemcsak bement hozzá, de leült a megterített asztalhoz, és „vele vacsorált”, a szeretetközösség sajátos formáját gyakorolta. A leprást megérintette, mert éppen erre az érintésre volt szüksége, hogy visszanyerje nemcsak egészségét, de a betegség által elpusztított  emberi méltóságának érzését is. A mindenki által megvetett samáriai asszony önértékelését úgy állította helyre, hogy vizet kért tőle, és egyenrangú félként  beszélgetett vele. A kánai menyegzőn a borrá változtatott vízzel járult hozzá a násznép ünnepi hangulatához, no meg a lakodalmi vidámsághoz.  Az éhes ötezreknek enni adott. Amikor tanítványai féltek, lecsendesítette a tengert. Mennyi személyre szabott gesztus és cselekedet!

Mielőtt megijednénk attól, hogy nem vagyunk képesek ennyire differenciáltan szeretni embertársainkat, vegyük sorra, hogyan érhetjük el, hogy a mi szeretetből fakadó cselekedeteink is hatékonyak legyenek. Segítségünkre van egyrészt a belső kijelentés, az isteni útmutatás, ha van halló fülünk arra a szelíd hangra, amely késztet bennünket a  jó cselekvésére. Másrészt kezünk ügyében mindig ott az Isten igéje, amelyből útmutatást nyerhetünk.

„Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon.”(Zsolt25:12)

„Bölccsé teszlek, és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.”(Zsolt32:8)

Segíthetnek azok a képzett pszichológusok és lelkigondozók által írt könyvek, amelyek a szeretet gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak. Érdemes elmélyedni bennük. Gary Chapman könyveiben találkozunk a „szeretetnyelvek” fogalmával. Eszerint vannak emberek, akik  elismerő szavakra, mások a minőségi időre, ajándékokra, szívességre, vagy épp testi érintésre vágynak, hogy igazán szeretve érezzék magukat.

Helyesebbnek tartanám, ha a fenti öt jellemzőt inkább a „szeretet megnyilvánulási módjainak”, mint „szeretetnyelvnek” neveznénk. Bár általában azt mondják, hogy minden embernek van egy domináns „szeretetnyelve”, tehát az a cselekedet, amitől szeretve érzi magát, de a képlet nem ennyire egyszerű. Úgy gondolom, hogy ez sokban függ az életkortól, a kulturális háttértől, a helyzettől, sőt, a biológiai nemtől is. Egy ember „szeretetnyelve” szeretet-szükséglete változhat. Míg a kisgyermek nagyon tud örülni az ajándékoknak, az idős embernek már nem tárgyakra, hanem minőségi időre, figyelmességre, gesztusokra van szüksége. Aki beszélgetni szeretne, annak felesleges felajánlani, hogy lenyírják a füvét. A hullafáradt anyukát hiába dicsérik meg elismerő szavakkal egy fárasztó nap után, amikor annak örülne, ha valaki szívességből  elmosná helyette az edényt. Hiába állít be a férj egy szál virággal, vagy ajándékkal, ha nem hajlandó meghallgatni a feleségét, nem tölt vele minőségi időt. De a feleség sem mutathat  a makulátlan lakásra elismerő szavakat várva, ha fáradtan elhúzódik a férji ölelés elől. A gyászolót többnyire nem lehet szavakkal vigasztalni – elég egy ölelés is (testi érintés).

Miről van tehát szó?

Nem arról, hogy ismerjem a másik egyetlen, vagy jellemző szeretetnyelvét, hanem arról, hogy felismerjem, az adott helyzetben hogyan fejezhetem ki iránta a szeretetemet. Tehát az kell, hogy ő legyen életem fókuszában; a reflektor ne magamra, hanem őrá irányuljon. A sikeres házasságoknak is ez a titka: nem magamat akarom boldogítani, hanem a másiknak akarok örömet szerezni.

Hogyan fejezhetem ki a szeretetemet?

Elismerő szavakkal

Ilyen minden szóbeli megerősítés, bátorítás, dicséret. „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.”(Péld18:21)

Akit gyermekkorában sokat dicsértek, könnyen mond másoknak elismerő szavakat. Azoknak  viszont, akik nem sok dicséretet kaptak, meg kell tanulni, hogyan fejezzék ki az elégedettségüket. Bizonyos nyelvi panelek megtanulása – és helyén való alkalmazása  – segíthet a későbbi beidegződésben:  „köszönöm, hogy ilyen tökéletesen megcsináltad… nagyon alapos munkát végeztél, megdicsérlek…csodálatos este volt, örülök, hogy meghívtál…”

Ajándékokkal

 Az ajándék tárgyiasult szeretet, az érzés látható szimbóluma, amely kapcsolatban van ajándékozóval és megajándékozottal egyaránt, de mégis a megajándékozottról kell szólnia. Mi nem lehet az ajándék? Nem lehet lelkiismeret-furdalásból fakadó szeretetpótlék, vagy kárpótlás. Az ajándékozás nem üzlet! Nem azért adunk ajándékot, hogy nekünk is adjanak. Nem vásárolhatjuk meg a másik ember szeretetét.

Ajándékozni tanulni kell. Egy-egy elejtett szóból megtudhatjuk, mi az, amire szeretteink vágynak. Ha mástól nem, tanuljunk  Istentől ajándékozni, aki olyan csodálatos és gazdag, és gyönyörű világot hozott létre nekünk. Aki a legnagyobb ajándékot, a Fiát adta az emberiségnek. Jézus is a legtöbbet adta értünk: önmagát.

S hogy nem számít az ajándék értéke? Néha nem számít. Ha gyermek készít valamit, vagy vásárol az aprócska zsebpénzéből, az ajándéknak van  egy anyagiakban nem mérhető, szubjektív értéke. De felnőttként fukarul, a filléreket számolva ajándékozni – egyszerűen nem elegáns, nem méltó Isten gyermekéhez. Ajándékozzunk nagylelkűen, bőkezűen, úgy, ahogy Mennyei Atyánktól látjuk.

Szívességekkel

Ez azt jelenti, hogy valaki szabad elhatározása alapján szívességet tesz, vagy valamilyen szolgálatot végez egy embernek, egy családnak, vagy közösségnek. Az irgalmas szamaritánus nem ismerte az összevert, kifosztott embert; a szánakozáson kívül más érzelem nem is ébredhetett iránta. Segítőkészsége a szívességek kategóriájába tartozik. Itt említhetjük példaként Jézus lábmosását az utolsó vacsora előtt: hangsúlyos példamutató cselekedet: az Úr a szívességek szolgálatát is elvárja tőlünk.

A szívességek szeretetnyelvét nehezen beszélik azok, akik erős akaratúak, individualisták, és eleve önellátásra rendezkedtek be. Nincs szükségük másokra, ezért nehezen fogják fel, hogy másoknak esetleg szükségük lehet rájuk. Hogy vannak gyengék, elesettek, szükséget szenvedők. „Ő is meg tudná csinálni…Hát akkor tanulja meg! Szedje össze magát, majd menni fog neki is!”  – hárítják el a segítségadás lehetőségét. Pedig az apró szívességeknek nagy hatása van, különösen, ha teljesen ismeretlen embereknek szolgálunk vele.

Minőségi idő

A minőségi idő speciális ajándék – önmagunk odaajándékozása a másiknak az adott időre. Formája az együttlét – lehet beszélgetés, vagy bármilyen más, együtt végzett tevékenység is – amikor minden mást kikapcsolunk a környezetből, csak a másikra figyelünk. Amikor egyik kedves, nagyon elfoglalt barátunk jön hozzánk vendégségbe, kikapcsolt mobilját az előszobában hagyja: „most csak a tietek vagyok!” Ha nagyon elfoglalt „pörgős” életet élő barátaink adnak nekünk abból, ami nekik a legdrágább, az idejükből, különösen értékelni kell ezt a kivételes gesztust.

A jó vendéglátók is minőségi időt kívánnak a meghívottakkal  tölteni. A vendégség  elő- és utómunkálatai – az anyagi ráfordításon túlmenően – kifejezik a meghívottak iránti őszinte megbecsülést: „ennyire fontos vagy nekem!”  A minőségi időtöltéshez a saját időnk feláldozására van szükség. Felpörgetett élettempónkban az idő még a pénznél is értékesebb tényező. Aki idejéből ad a másiknak, az letette a voksát a kapcsolat/ok mellett/. Mennyi idő kell az embernek? Mindig egy kicsivel több…(J.P. Morgan után)

Testi érintés

Az ölelés, csók, simogatás – minden emberi kapcsolatban helyénvaló.  A testi érintés a legegyszerűbben és a legadekvátabban közvetíti a szeretetet, lelkileg feltölt, megerősít. A testi érintés elengedhetetlen feltétele a kisgyermek egészséges érzelmi fejlődésének. Érdemes tudni, hogy az idős emberek is vágynak az érintésre, ölelésre, még akkor is, ha restellik ezt megmutatni. A krízishelyzetben lévők – gyászolók, betegek, traumatizáltak  számára az élet fájdalmas pillanataiban  sokszor az érintés, az ölelés a  szeretet egyetlen lehetséges kifejezése. Azonban számolnunk kell azzal, hogy vannak olyan országok, kultúrák, ahol idegenkednek a testi érintéstől, és a személyes szférájukba való erőszakos behatolásnak élik meg. „Nem vagyok ölelgetős fajta” – mondják. Azonban rájuk is érvényes, hogy meg kell tanulniuk a szeretetüket ezen a nyelven is kifejezni.  Isten azt várja el tőlünk, hogy a szeretet terén kreatív, soknyelvű, „poliglott” gyermekei legyünk.  Törekedjünk arra, hogy hasonlítsunk a Mennyei Atyára, és folyamatosan tanuljuk azokat a „szeretetnyelveket”, amelyekben hiányosságaink vannak, hogy hatékonyan lehessünk hasznára másoknak.