Görbicz Tamás – A tunyaság megrabol

A fejezet második intelme az előzőhöz kapcsolódik (kezesség) és az elszegényedés másik okáról szól, ami a lustaság.

Annak, hogy valaki képes-e az anyagi életben boldogulni, számos összetevője van. Kell hozzá tehetség, tanulás, megfelelő társadalmi együttműködési készség (szocializáció), szorgalom és pénztőke. A Biblia magát a szorgalmat is „tőkének” tekinti: „A lusta a (mások által szerzett) zsákmányt sem süti meg, de drága vagyona az embernek a serénysége.” (12,27). A közgazdászok is beszélnek „kapcsolati tőkéről”, vagy „tudás-tőkéről”. A tehetség, a szorgalom, a tudás ráadásul olyan tőke (kincs), ami nem „kívül” van, mint a pénz, vagy a kapcsolatok, hanem „belül”. Onnan sokkal nehezebb „ellopni”.

Éppen ezért a tanulás, a munkatapasztalat, egy szakma ismereteinek elsajátítása önmagában is érték, de kifejleszti bennünk azt a képességet is, hogy „serények”, azaz, gyorsak, hatékonyak, jó helyzetfelismerők legyünk.

Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj!
Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója,
mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.

A hangya mindig is a szorgalom jelképe volt (lásd a tücsök és a hangya arab meséjét). Az, hogy „nincs vezére”, azért fontos, mert a „szorgalma” nem külső kényszer, hanem belülről fakad. A test nem kívánja se a lelki, se a fizikai erőfeszítést, aki viszont enged a kényelemszeretetnek, elmulasztja a kínálkozó lehetőségeket.

A restségről sok mondanivalója van Salamonnak, ez az egyik fontos téma, amire a Példabeszédek újra és újra visszatér: „A rest úgy forog az ágyában, mint az ajtó a zsanérban”. Ami valami olyat akar kifejezni, hogy míg a szorgalmas emberek ki- és bejárnak az ajtókon a munkájuk során, a rest csak az ágyában forgolódik. „Oroszlánok járnak az utcán, mondja a rest”. Ami azt fejezi ki, hogy a lusta ember mindig talál kifogást arra, hogy miért ne tegye a dolgát (26,13-16).

A rest mindig meggyőzi magát, hogy csak „még egy kicsit” lazít, de azután tényleg hozzá lát a feladataihoz. Csak az egyik „még egy kicsit” egy másik „még egy kicsit” követi, és így tovább, míg az alkalmas idő (aratás) teljesen elmúlik.

Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást?
Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés:
így tör rád a szegénység, mint útonálló,
és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember (fosztogató)

Az állandó halogatás, a feladatok elodázása (hátha megoldódik magától), a felelősség hárítása végül olyan kifosztott állapotot eredményez, mintha rablókkal vagy portyázó ellenséggel akadt volna össze az ember. A lustaságra tehát jobb úgy tekinteni, mint martalócra, aki ki akar fosztani és ebben a „szundikálás” a cinkosa.

A restség ellentéte a pihenésre és megnyugvásra való képtelenség. Erről a 4. parancsolat tanít, a nyugalom napja. Az embernek tudnia kell megpihennie és örülnie mindannak, amit elvégzett, amivel megáldotta őt az Istene. Ez tehát a keskeny út két széle: az egyik oldalon a restség, a másik oldalon a hiábavaló fáradozás, a képtelenség a megnyugvásra, a „munkalkoholizmus”.

Meg kell jegyeznem, hogy mai kultúránkban az ifjú generáció számára éppen nem az alvás, hanem a nem alvás a restség fő fegyvere. „Még egy pálya a videó játékban”, „még egy rész a sorozatból”, „még egy üzi a fészen” helyettesíti a „még egy kis alvást”, „még egy kis kézösszetevést”. Mindezeknek meg lehet a helyük a kikapcsolódásban, de ha túl sok időt kezdenek elrabolni, ugyanúgy a „kézösszetevés” vagyis a „semmit tevés” kategóriájába tartoznak. Az újabb és újabb pályák soha sem fogynak el, ahogy a sorozatok újabb epizódjai sem. Ha ezeket túlzásba visszük, ugyanúgy nem a jól végzett munka öröme tölti el a lelkünket, hanem annak a felismerése, hogy elpocsékoltunk egy csomó időt és energiát haszontalanul. Márpedig meg van írva, hogy az időből húzzunk hasznot, mert sok a „gonosz nap”, amikor szeretnénk hasznos munkát végezni, de nem lehet (Ef.5,15-18). Ha tehát van lehetőséged, élj vele, mert a lehetőségek ajtajai sokszor túl hamar bezáródnak. Amit ma megtehetsz…

Ugyanez érvényes a tanulásra. Nagy kiváltság, hogy iskolába járhatsz, hasznos ismeretekre tehetsz szert, megismerheted a világot, amiben majd boldogulnod kell. Az iskolai éveid alatt nem kell a napi megélhetéseddel foglalkozni, gondoskodnak rólad. A kényelemedért és a lehetőségért a szüleid és mások dolgoznak meg éppen, hogy a te egyetlen feladatod az legyen, hogy tanulj. Ha ezeket az éveket elszalasztod, sokkal keservesebb körülmények között kell majd pótolnod, amikor rájössz, hogy szükséged lenne bizonyos végzettségre, ismeretekre. Egy elsőske talán nyög amiatt, hogy fecskefarkakat kell rajzolnia a vonalas füzetbe, de az idősebbek tudják, milyen fontos, hogy megtanuljon írni, olvasni. Így van ez a többi ismerettel is. Az iskolai évek a „kellemes” idő, az alkalmas „nap” a tanulásra. Ezzel ugyanúgy élni kell, mint minden más jó lehetőséggel.

Van lelki restség is, amikor az ember nem akarja felvállalni a döntések felelősségét. Ezt a halogatásról lehet felismerni. Míg az emberek egy része „hebehurgya” és megfontolatlanul ugrik bele döntésekbe és változtatásokba, a másik véglet képtelen dönteni, mert nem akarja felvállalni a mérlegeléssel és a döntés felelősségével járó „vajúdást”. Hozzáfogni valamit végiggondolni, kifejezetten terhes, bár a tapasztalat szerint csak elkezdeni nehéz.

Nem csak fizikai és lelki restség (lassúság) létezik, hanem szellemi is. Ezt az Írás „megkövéredett” szívnek mondja (Zs17,10; Mt13,15). Ahogyan a túlsúlyos ember nehezen mozdul, olyan „tohonyává” tud válni a szellem és a szív. Ebben szenvedtek az emmauszi tanítványok, akik nem akarták elhinni azt, ami meg volt írva (Lk24,25). Sok hívő gondolja, hogy ha már megértett néhány Igét, az elegendő, már tud annyit, amennyire szüksége van. Ezért szólít fel a Példabeszédek is állandóan arra, hogy keressük, kutassuk, kívánjuk a bölcsességet, jobban, mint az aranyat vagy a drágaköveket.

Pál pedig arra buzdítja a hívőket, hogy szellemben buzgók legyenek és szolgáljanak az Úrnak (Róma 12,11): „Az igyekezetben ne legyetek restek, a Szellemben buzgók: az Úrnak szolgáljatok.”