Görbicz Tamás – Az idegen kultuszok megmérgeznek és megsebesítenek (5,1-6)

Az ötödik fejezet három intelmet tartalmaz, melyek az Isten népétől, a szent néptől való elcsábulás veszélyeire figyelmeztetnek. Az idegen asszony lehet nagyon szép és kívánatos a szemnek, ahogyan az idegen kultusz vagy kultúra is. Először még élvezni is fogod, de azután megmérgez és megsebez. (A „keserű” az ószövetségben a „mérgező” szinonimája, a „kard” pedig a megsebzésé):

Mert színméz csepeg az idegen ajkáról, és ínye simább az olajnál.
De a végén keserű lesz, mint az üröm, éles, mint a kétélű kard.

Ahogyan a bevezetőben láttuk, az „idegen nő” éppen úgy jelenti a szexuális csábítót, mint az idegen kultúra vonzó szimbólumát. Az ember szociális lény, ezért mindig kultúrát teremt a világnézetéből, vagyis a kultuszból, amiben hisz. Idegen kultuszból pedig rengeteg van a világon, melyeket tisztátalan szellemek kijelentései hoztak létre és tartanak fenn. Ezért mondja Pál a görög-római kultúrában élő hívőknek, hogy a bálványszobor önmagában semmi, de a bálvány-kultusz mögött tisztátalan szellemek kijelentései vannak, a kultuszok előírásai pedig azt a célt szolgálják, hogy ezekkel közösségbe kerüljenek a kultikus cselekmények gyakorlói (1Kor10,19-21): „De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek (démonoknak) áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

Igaz Isten csak egy van, és tiszta szellem is csak egy, a „Szent” Szellem. Az idegen szellemek által inspirált idegen kultúra kívánatosnak tüntetik fel magát, akárcsak egy prostituált. De lassan vagy gyorsan ölő mérget tartalmaz, és lelki, szellemi sebeket üt a hívő emberen, ha „beléjük szeret”.

Így csábította el Szodoma gazdagsága Lótot, aki azt hitte, ott majd megcsinálhatja a szerencséjét. Ehelyett mindent elvesztett, még két megmaradt lánya is inkább a szodomiták erkölcseit követte (1M19). Lót igaz maradt, naponta gyötörte a lelkét az istentelenek kicsapongó élete (2Pé2,7), de hatástalan is volt, még a saját családjában is.

Ézsau kánaánita (hettita) lányokat vett feleségül, mert testies gondolkodású lévén, csak a szépségüket látta, és kívánatos volt számára az a szabados szexuális kultúra, amiben éltek. Ézsau szüleinek, Izsáknak és Rebekának viszont – akik igaz emberek voltak -, a menyeik állandó szellemi keserűséget okoztak istentelenségükkel (1M26,34-35). A Héberekhez írt levél éppen ezért figyelmeztet: „Senki se legyen parázna vagy istentelen, mint Ézsau”. Szegény testies gondolkodású ember, nem is értette, hogy mi a baj, és nem találta a „megbánás helyét”, vagyis fogalma sem volt, hogy hol és mikor rontotta el (Héb12,16-17).

De később Júda is kánaánita barátja, az „előkelő” (ezt jelenti a név) Hírá hatására, kánaánita nőt vett el, akitől három gyermeke is született, de egyik istentelenebb volt másiknál. Júda erkölcsi züllését jól mutatta, hogy saját menyével nemzett ikreket, mert azt hitte, hogy „felavatott parázna nő”, vagyis templomi, rituális prostituált. (A kánaániták azt remélték, hogy a kultikus prostitúció segítségével bő terméshez juthatnak és megszaporodik a nyáj.) Szerencsére Támár trükkje kijózanította, és Ézsauval ellentétben, ő meg tudott térni (1M38).

Közismerten erős kultuszt és kultúrát képviseltek a görögök, melyet Nagy Sándor hódításaival az egész világra rá akartak kényszeríteni. (A filiszteusok is ehhez a népcsoporthoz tartoztak.) De ugyanez elmondható az egyiptomiakról, föníciaiakról (punokról), hettitákról, babiloniakról, perzsákról és a rómaiakról is. Minden „izmus” a kultúráján keresztül akarja magát befészkelni a fejünkbe és a szívünkbe. Ezért volt például a kommunizmusban külön agitációs és propaganda minisztérium, hogy minden honnan sulykolja a hamis világnézetet.

Ma is igen erős kultúrát képvisel a Nyugat, a maga humanista, testközpontú ideológiájával. Erős kulturális hatást fejt ki ránk a globalizáció, és annak ellenhatása, a nacionalizmus. De a buddhizmust és a kapcsolódó kultúrákat is sokan találják már eredeti országaiktól távol is érdekesnek a meditációktól, az aurafényképezésen át, az akupunktúráig. De itt él közöttünk a Japán sintoizmus vagy az arab iszlám. Zoroaszter tanai élnek tovább a Jing Jang kultúrában, és egyre népszerűbbek a kínai ezoterikus babonák, a csí, a tao, feng sui, a különböző horoszkópokról már nem is szólva. Európai emberek milliói tetováltatnak magukra Távol-keleti hieroglifákat és szimbólumokat stb. stb. A kultúra erőteljesen közvetít érzéseket a zenén és más művészeteken keresztül, gondolatokat a könyvek, filmek segítségével, és világnézetet még a sportban vagy a humorban is. Nyilvánvaló, hogy ha az ember ezektől mind távol akarná tartani magát, a világból ki kellene futnia (ahogyan a szektás törvénykezők ezt meg is követelnék sokszor). De Isten nem ki akar venni a világból, hanem azt akarja, hogy benne éljünk a világban, de úgy, mint akik nem ebből a világból valók. Ha ismered az Urat, Te vagy a só és a fény, a világ világossága. Ne Te térj meg ő hozzájuk, hanem ők Tehozzád. Az intelem arra figyelmeztet, hogy ha „beléjük szeretsz” annak ellenére, hogy a szent néphez tartozol és választott vagy, megmérgeznek és megsebeznek, nem lehet belőled az, akinek Krisztusban indultál.

És hogyan lehet megállni az idegen kultúrák áradatában? Ezt mutatták meg Dániel barátai a babiloni udvarban, ahol kifejezetten az volt a cél, hogy beleolvadjanak a birodalomba. Az Isten népéhez való tartozásuk feladásáért cserébe jó állást, gazdagságot és megbecsülést ígért a pogány birodalom. Dániel és társai azonban világos határvonalakat húztak. Integrálódtak, de nem olvadtak be. Együttműködtek, de az alapvető meggyőződésüket nem adták fel. Inkább nem ették a király ételeit, vagy mentek a tüzes kemencébe, az oroszlánok vermébe. Aki tisztában van azzal, hogy miben hisz, világos erkölcsi határokat húz magának, hogy mi az, amit semmi szín alatt nem akar megtenni, akármilyen veszteséggel is jár, az könnyen ellent tud állni a csábításnak. A végén pedig kiderül, hogy bár sok szenvedés teljes küzdelmen kell keresztülmennie azoknak, akik istenfélő életet akarnak élni e világon, a veszteséget messze felülmúló áldásokban lesz részük és megnyerik az örök élet kegyelmét is. Ahogyan Jézus megígérte. (Mt19,29)

„És mindenki, aki elhagyta a házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.”