Görbicz Tamás – Óvás a házasságtöréstől

Az Úrral való kapcsolatunk után a legfontosabb szeretet-kötelék az életünkben a házasság és a család, melyet már a Tízparancsolat is védelmezett (7. parancs: Ne törj házasságot!). A házasságot Isten azért ajándékozta az embernek, hogy a férfi és a nő újra egyesüljenek benne lelkileg és testileg: találjanak magukhoz illő társat és szerelmet. A házasságban mind a férfi, mind a nő kiteljesedhet a kölcsönös adásban, megélheti a szeretet minden formáját, „lemeztelenedhet” a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, mégpedig anélkül, hogy szégyenkeznie kellene bármiért (1M2,18-25). A házasság maga az éden kertje, a szépség és a gyönyör helye mind a lélek, mind a test számára (Énekek 4,12-16). Vár és oltalom, ahol a közös kincseinket tartjuk és gyűjtjük. Az „ágyasház”, ahol megnyugvást, felüdülést találunk, lehiggadhatunk, és bölcs tanácsokat kaphatunk (Zs4,4; 19,5). Ebből születnek meg az új életek: szeretetből szeretetre.

Legalább is ez Isten terve.

Az istenfélő emberek számára a házasság mindig is szent volt, annak „megtörése” pedig igen súlyos bűn. (Lásd például Sárának és Gérár királyának, Józsefnek és Potifár feleségének, vagy Dinának és Shekem hercegének az esetét: 1M20; 1M39; 1M34). A következő intelmek mind arról szólnak, hogy egy ember házasságába beleavatkozni még akkor is súlyos bűn, ha a házas ember kezdeményez, kínálkozik fel (Pld.24,15). Ahhoz lehet ezt hasonlítani (ahogyan majd a 3. képben látjuk is), hogy ellopni más ember vagyonát akkor is bűn, ha az gondatlan és nem törődik a javaival, nem becsüli meg úgy, ahogyan kellene.

A szokásosnak mondható bevezető után – melyben a szülők szenvedélyes szavakkal beszélnek gyermekük lelkére -, négy illusztrációt kapunk elrettentésül:

  1. A házasságtörés rosszabb, mint a prostitúció.
  2. A házasságtörő a tűzzel játszik és nem marad büntetlenül.
  3. A házasságtörő rosszabb, mint a tolvaj.
  4. A féltékenységet se szó, se ajándék nem csillapíthatja le.

Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását!
Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!
Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat!
Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés.
Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől.
Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival!

 Mert a prostituált csak egy darab kenyérre,
de a férjes asszony drága életedre vadászik. 

A prostitúciót a Biblia súlyosan elítéli (5M23,18). A test nem erre van rendelve, és aminek önként és megfizethetetlen szerelemből kellene megtörténnie, nem bocsátható pénzért áruba. A prostitúciót általában mindenfajta emberi társdalom elítélte, mint nem kívánatosat és olyat, amely más bűnöknek is melegágya. Az intelem azonban arra figyelmeztet, hogy a prostituáltak „csak” a pénzedre vadásznak, a házas ember viszont az életedre. Ahogyan nem engednél magadhoz közel egy gyilkost, úgy tartsd magad távol más házastársától.

Sorrendben nem így következik, de ide kívánkozik a másik kép is a tolvajról:

Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy jóllakjék, mert éhezik,
mégis hétannyit kell fizetnie, ha rajtakapják, háza egész vagyonába is kerülhet.
De aki asszonnyal lesz házasságtörő, az esztelen (erőtlen szívű),
önmagát rontja meg (önlelkét sérti vagy semmisíti meg), aki ilyet csinál.
Csapás és szégyen éri, gyalázata letörölhetetlen.

Ahogyan a prostitúciót, úgy a tolvajlást is büntetik, bár az emberek megértőek az elkövetővel, ha az éhség kényszerítette a bűnre. Erkölcsileg kevésbé ítélik el, sokkal inkább felkelti a szent népben a lelkiismeretet: hogyan kényszerülhet valaki ilyesmire, hogy előteremtse a betevő falatot, hogy hogy nem kapott senkitől segítséget?! Ráadásul az éhség olyan szükség, amit valahogy be kell tölteni, különben a test megbetegszik és meghal. A szexualitás kiélése – bár néha úgy tünteti fel magát, mintha életszükséglet lenne -, egyáltalán nem élet-halál kérdés. Mai világunknak éppen az az egyik legnagyobb hazugsága, hogy azzá teszi.

A házasság törés következménye a „lelki kár”. Jézus azt tanította: „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkében kért vall?” (Mt16,26). A lelki kár jelentkezik a bűntudatban, a szégyenben, az emberi kapcsolatok és a bizalom megromlásában, az alacsony önbecsülésben. (Túlságosan is sok olyan esettel találkoztam, amikor a rámenős osztály-, évfolyam- vagy munkatárs, főnök, tanár áldozatává váltak jobb sorsra érdemes ifjú és tapasztalatlan emberek, akik azután borzasztó rosszul választottak házastársat, mert úgy érezték, nem is érdemelnek jobbat.)

A „letörölhetetlen gyalázattal” próbált érvelni Absalom szépséges húga, Támár is, a rátámadó Amnon hercegnek (2Sám13,13): „Téged pedig istentelen bolondnak tartanak majd Izraelben!

A következő kép is arra figyelmeztet, a házasságtörés éppen úgy nem maradhat következmények nélkül, mintha valaki a tűzzel játszana:

Vihet-e valaki tüzet ruhájába rejtve, hogy meg ne gyulladjon közben a ruhája?
Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?
Pedig így jár, aki bemegy felebarátja feleségéhez,
senki sem marad büntetlen, aki megérinti. 

Az intelem arra is felhívja a figyelmet, hogy ne ringassuk magunkat abba a tévképzetbe, hogy senki sem fogja megtudni. A legbiztosabb módja annak, hogy valami ne tudódjon ki, ha nem követed el.

Mert a féltékenység haragra lobbantja a férfit,
és nem ismer szánalmat a bosszúállás napján.
Nem fogad el semmilyen váltságdíjat, nem enged,
bármennyi ajándékot kínálnak is neki!

Az erőszakos bűncselekmények között évezredek óta vezető ok a „szerelemféltés”, vagyis a féltékenység. Egy szeretet-kapcsolat elvesztése sokkal mélyebben érinti az embert, mint hinné. Különösen igaz ez a szerelemre és a házasságra. De a felszarvazott férj bosszúján túl, maga az Úr is büntetést helyez kilátásba azoknak, akik nem tisztelik a házasság szentségét. Hiszen a házasságtörés Isten iránti tiszteletlenség is, aki a házasságot adta (1Tess4,4-7): „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

A leghelyesebb tehát, ha az Istent valóban félni akaró ifjú ember hoz magában egy döntést, és húz egy világos határvonalat: olyan emberrel, aki a házasság kötelékében él, nem kezdünk szerelmi viszonyt soha, semmilyen körülmények között. Az ilyen ember közeledésére úgy tekintünk, mintha csak az életünk ellen törne.

Ezt a szigorúságot értették meg a korintusiak is, amikor arról írtak Pálnak, hogy legjobb az embernek asszonyt nem is érinteni (lásd itt a 34. vers: „senki sem marad büntetlen, aki megérinti”). Korinthosz kikötője híres volt az erkölcstelenségéről, ezért a gyülekezet tagjai szigorú szabályokat akartak hozni. Pál azonban azt válaszolja, hogy nem ez a megoldás, hanem az, hogy számolják fel a zavaros viszonyokat, éljenek tisztességes házasságban, és abban ne fosszák meg egymást a szexualitás örömétől – hacsak nem egyenlő akarattal, és akkor is csak záros határidőig (1Kor7).