Hogyan bánjunk a haraggal? – D. Krajcsir Piroska

 „Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy
üdvösséget szerezzünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által.”1Thess5:9

A harag – és annak gátlástalan kifejezése – napjainkra általános jelenséggé vált. Akár néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ismert, vagy közéleti személyiségek ország-világ előtt úgy nyilvánuljanak meg, ahogyan azt mostanában tapasztaljuk. A médiából, a filmekből is árad az agresszivitás, durva szavak, tettlegesség – kár is sorolni. A példa, amint tapasztaljuk, ragadós. Ezért  nehezebb most a keresztyéneknek a szeretet, szelídség, megbocsátás elhívásához és életgyakorlatához ragaszkodni; ahhoz az elhíváshoz,  amely Isten fiaivá tett bennünket.

Az Ószövetségben is számos útmutatást olvashatunk a szabadjára engedett indulatok káros következményeiről. Ha nem tudsz uralkodni magadon, olyan vagy, mint a kőfal nélküli város.(Péld25:28) Aki féken tartja haragját, az igazán értelmes.(Péld14:29a) Ne engedd, hogy az indulatod elragadjon!(Jób36:18) Az Újszövetség – a kegyelem szövetsége – még határozottabb felszólításokat ad erre nézve: Tisztítsátok ki magatokból a keserűséget, haragot, indulatosságot és mindenféle egyéb gonoszságot. Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, ne átkozódjatok!(Ef4:31) Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést, ne mondjatok, vagy tegyetek olyat, amivel másokat megbántanátok.(Kol3:8) Ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait.(Jak1:19 )Még ha haragszotok is, de ne vétkezzetek! Mielőtt a nap véget ér, szabaduljatok meg a haragtól!(Ef4:26)

Miről van tehát szó? Arról, hogy ha elfogadtuk a bűnbocsánat kegyelmét, ha elindultunk az Isten követésének útján, ha Isten fiai  (vele azonos minőség) vagyunk, akkor nem lehetünk régi természetünk mechanizmusait követve a „harag fiai” is. Mit jelent ez? Azt, hogy korábban „régi természetünk kívánságai uralkodtak rajtunk, saját elgondolásunkat igyekeztünk megvalósítani, és igyekeztünk elérni, amit a régi természetünk megkívánt.”(Ef2:3EFO) Megromlott, énközpontú emberi természetünk miatt sokszor akkor is haragra gerjedünk, ha nem a kedvünk, elvárásaink, elképzeléseink  szerint történik valami. A jogos és jogtalan (indokolatlan)  harag között ez a lényegi különbség. Tehát  a (jogtalan) harag gyökere legtöbb esetben az önzés, mert a haragot a régi természetünkön, az egónkon esett sérelem váltja ki. Isten gyermekeként nem élhetünk  régi természetünk késztetése szerint. Jézus figyelmeztetése: „ne így legyen közöttetek”(Mt20:26), vagyis ne a benneteket körülvevő világ elvei szerint működjetek,  életünk minden területére érvényes felszólítás.

Mit tegyünk akkor, ha mégis elfog a harag? Hogyan „tisztítsuk ki” magunkból az érzést, hogyan uralkodjuk a düh, a felháborodás, vagy a sértettség fölött?

Csillapodjunk le!

Sokan attól lesznek idegesek, ha felindult állapotukban nyugalomra intik őket. Pedig be kell látni, hogy ha részegen nem lehet autót vezetni, haraggal a szívben nem lehet bölcs következtetésre jutni. Csak úgy tudunk uralkodni a haragon, ha megvizsgáljuk a körülményeket, mi miatt haragszunk, és megvizsgáljuk a szívünket is, hogy jogosan haragszunk-e? Ehhez  józanságra és nyugalomra van szükség, tehát le kell csillapodni.

A népi bölcsesség azt mondja: számolj tízig (lehet tovább is), mások szerint járj egyet, vagy fizikai tevékenységgel vezesd le az indulatodat. A Biblia azt mondja: „Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet, ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! Csillapodjál le az Úrban, és várjad Őt…”(Zsolt37:8,7KAR) Ha Isten fiai vagyunk, úgy kell tennünk, ahogyan Ő cselekszik: Nevemért elhalasztom haragomat, és dicsőségemért fékezem magamat veled szemben.(Ézs48:9)

A kiabálósnak meg kell tanulnia megfékezni a nyelvét, mert a dühösen kimondott szavakat később egészen biztosan megbánja,  azt már „visszaszívni” nem, csak megbocsátani lehet. „Aki a beszédben nem vétkezik, az már tökéletes. Hiszen ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész lényét is uralma alatt tartja…Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlen lángnyelvecske! Bizony, a nyelv is veszélyes, mint a tűz!”(Jak3:2-3, 5-6EFO) A visszavonuló-sértődősnek viszont meg kell tanulnia, hogy feloldja saját némaságát: tartsa fenn a kommunikációt, fejezze ki,  hogy megbántódott, és ha nem tud róla azonnal beszélni, jelezze, hogy vissza kíván rá térni.

Hogyan kezeljük a saját haragunkat?

Ha megnyugodtunk, érdemes tisztázni a helyzetet. Haragunkat nagyon gyakran félreértés, vagy információhiány váltja ki. Nem ismerjük eléggé  a körülményeket. Felhorgadunk egy megválaszolatlan levél, egy elmaradt telefonhívás, késés, vagy bármi olyan miatt, amiről úgy gondoljuk, hogy sérti a személyünket. Csendesedjünk le, és tisztázzuk a helyzetet. Jézus magatartása ilyen helyzetben is példa a számunkra. Amikor Simon farizeus meghívta őt a házába (Lk7:36-47), érthetetlen módon nem adta meg  vendégének  az általánosan kijáró tiszteletet (lábmosás és a fej megkenése).  Jézus nem állt fel sértődötten, nem oktatta ki a farizeust  jómodorból, hanem csak akkor szólt hozzá – és akkor is csendesen – amikor a farizeus szándékos udvariatlanságát rosszindulatú gyanúsítással tetézte: „Simon, volna egy szavam hozzád…”

            A harag kezelése ott kezdődik, hogy feltárjuk, mi bántott meg bennünket. Vigyázzunk az Én-kontextusra;  elsősorban magunkról beszéljünk, de akkor is higgadtan.   Nincs vádaskodás, veszekedés, hiszti, dühkitörés. A konkrét esetre kérdezzünk rá, próbáljuk feltérképezni a helyzetet, kerüljük a  ”már megint…te mindig…te sosem…” fordulatokat. Ne felejtsük el, hogy a problémát kell megoldani, de nem úgy, hogy a másikra zúdítom a vádaskodással elegy frusztrációmat. Ha a másik vétke helyett a probléma megoldására, a helyzet rendezésére fókuszálunk, valószínűleg nagyobb az esélye, hogy sikert érünk el. Ideális esetben az, aki hibázott, elismeri a vétkét, a másik megbocsát, és minden rendeződik.

            Kevésbé ideális esetben nem ismeri el, hogy vétett, vagy ránk mutogat, hogy mi is hibásak vagyunk. Ilyenkor nem érdemes tovább fűzni a szót; Jézus legyen ismét a példa, „aki szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan Ítélőre.” (1Pét2:23)

Mit kezdjünk a másik haragjával?

Ez a nehezebb dió, ugyanis magunkon könnyebb erőt venni, a másik emberen már jóval nehezebb. A haragvó ember körül vákuum alakul ki; a kirobbanó tűzhányó mindenkit menekvésre késztet. A dühös embertől vagy elfutunk, vagy el akarjuk hallgattatni. Ösztönös reakciónk többet árt, mint használ. Isten országának gyógyító igazsága ezzel pontosan ellentétesen működik. A Bibliában megrendítő példákat olvasunk arról, Isten hogyan közelít  haragvó – és általában nem is jogosan haragvó – emberekhez. Mi elszaladnánk a közelükből, Isten közel megy hozzájuk, és szóba áll velük. Értelmezi a helyzetet, és segít, hogy kijöjjenek a sarokból, ahová maguk állították magukat. Nem ijed meg Kain gyilkos indulatától, hanem azt mondja neki: KÉPES VAGY uralkodni a haragodon, győztes lehetsz, ne legyél a bűn rabszolgája. 

            A Kármel-hegyi hatalmas győzelem után a menekülő Illést először is fizikailag erősíti meg, mert látja, hogy testi-lelki ereje végére jutott (1Kir19:4-8). És amikor megerősödött, elért a Hórebig, csak akkor szólítja meg: mit csinálsz itt? Isten ne tudná, hogy mi keresnivalója van Illésnek a Hóreb hegyén? A kérdés azt jelenti: mondd el, mi bánt, fogalmazd meg a bajodat, miért vagy kétségbeesett, miért „van búsulásod”? A szelíd hang, amely előtt Illés befedi az arcát, végleg lecsendesíti a prófétát. És míg korábban csak azt tudta mondani:”vedd el az életemet!”, most meg tudja fogalmazni szépen, sorrendben, hogy miért akart meghalni: mert a zsidó nép elhagyta Istent; lerontották az Örökkévaló oltárait; megölték a prófétákat; egyedül maradt; őt is  halálra keresik. Lehet, hogy furcsának, vagy feleslegesnek tűnik, hogy Isten kétszer is rákérdez Illés bánatának okára. Ez nem véletlen, hanem a terápia része. (Isten csak akkor tudta Illést ismét használni, csak akkor tudott új feladatot bízni rá, amikor Illés lecsendesedett, és haragját letette a Mindenható lábai elé.)

 Hagyni kell, hogy a haragvó ember „kibeszélje, vagy kiordítozza” magát. Érdemes tudni, hogy sokszor maga sincs tisztában a haragjának az okával. Ha rákérdezünk a részletekre, és többször is rákérdezünk, előtte is tisztul a kép, és minél világosabban látja haragjának okát, minél többször mondja el, annál inkább lecsendesül és megnyugszik. A megértés, az „értő hallgatás” segít abban, hogy a haragvó ember feldolgozza a szívében dúló indulatot. Nagyon fontos, hogy a kérdező nyugodtan, higgadtan beszéljen.

A szelíd beszéd megtöri a csontot. (Péld25:15b) Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot.(Péld15:1a)

            A Biblia arra is ad példát, amikor nem ilyen sikeres az isteni terápia. Jónás magára Istenre haragudott meg, mert nem a próféta elképzelése szerint cselekedett Ninive lakóival. Kiült a hegyre, és várta, hogy elpusztuljon a város, mert a jónási igazságérzet ezt diktálta. Jogos volt Jónás haragja? Bizonyára nem. Az Örökkévaló tulajdona volt Ninive városa, a felnövő és elszáradó tök, sőt, maga Jónás is. De Jónás nem így érezte, ezért mondta: „méltán haragszom! Öljél meg!”(Jón4) Jónás esete tipikus példája annak, amikor valaki nem tudja megkülönböztetni a jogos haragot a jogtalantól, és nem látja be a tévedését. A jogtalan harag legalább olyan erős érzelem – ha nem erősebb – , mint az igazságtalanság miatt érzett jogos harag.

            Isten atyai szíve a tékozló fiú példázatában is megmutatkozik (Lk15:11-32). A haragos testvérhez kimegy, megkérleli,és biztosítja maradéktalan szeretetéről: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd!” Azt kell látni, hogy az atya nem vádolja féltékenységgel a nagyobbik fiút, nem hányja szemére, hogy nem tud vele együtt örülni, hanem megérti az érzelmeit, és megerősíti a fiúi identitásában úgy, hogy nem a fele szívét és a fele vagyonát, hanem osztatlanul az egészet ajánlja fel neki.

            Szelíd rábeszéléssel kell közelednünk azokhoz is, akik haragjukban szótlanságba burkolóznak. Jezabelt senki nem tartja pozitív személyiségnek, az a mód viszont, ahogyan a haragvó Akháb királyhoz közelített, példaértékű. „Mi bánt téged? Mitől vagy olyan szomorú, hogy enni sem akarsz? …Ugyan, emiatt nem búsulj, hiszen te vagy Izráel királya nem igaz?”(1Kir21:4-5) A szótlanságba zárkózott  embereknél szelíd szóval többször is rá kell kérdezni a harag okára. „Ki kell beszéltetni” őket a zárkózottságból, ráébreszteni az identitásukra, arra, hogy értékesek, szeretettek, bármi történt is, és bárhogyan viselkednek.

            Isten azt mutatja nekünk, hogy az Ő példáját kell követnünk, amikor a haragvó emberhez szelíden és szépen szólunk. Hagyni és tűrni kell, hogy kiöntse a haragját, és biztosítani arról, hogy számunkra értékes és kedves még a haragja, vagy dühkitörése ellenére is. Arra figyeljünk amit mond, nem arra, ahogyan mondja (ez nem könnyű feladat).

            És mit tegyünk akkor, ha mi bántottunk meg valakit? Ismerjük el, őszintén, maradéktalanul, amit vétettünk, és ha van rá lehetőség, próbáljuk helyrehozni. Ne keressünk mentséget, ne mutogassunk körbe, mert a kiengesztelődést ez nem fogja előmozdítani. Ne felejtsük el, hogy Jézus figyelmeztetett arra, hogy rendeznünk kell az ügyünket azzal, akinek panasza  van ellenünk. Ha minket bántottak, el kell engedni, meg kell bocsátani akkor is, ha nem kérnek bocsánatot, ha a vétket nem követi az engesztelés.

            Isten akkor tud minket használni, ha a haragot, a bántást, a sértést, a megbántottságot és a keserűséget le tudjuk rakni az Ő lábai elé, hogy enélkül a nehéz teher nélkül indulhassunk tovább.

D.Krajcsir Piroska