JÉZUS ÉLETE A NÉGY EVANGÉLIUM ALAPJÁN – I. fejezet: A születés

13. rész: Jézus megszületésének prófétai üzenete

Isten Fia sajátos körülmények között „öltötte magára” az emberi testet és természetet az anyja méhében. Ennek azért van hatalmas jelentősége, mert Benne kezdődött el Isten „új teremtése”.

Isten szavára állt elő az első teremtés is. Isten legelső szava padig az volt: „Legyen világosság”. Ez a világosság azonban nem anyagi természetű volt (az égitestek csak a 4. napon lettek megalkotva). Ez a világosság maga volt az ÉLET, a létezés. Amikor Gábriel kimondta a szavakat: „Íme, fogansz méhedben, fiút szülsz, és Jézusnak nevezed!” Máriában a teremtő szó létrehozott egy új emberi életet. A „szó” (logosz), amely egykor a világosság volt, ezúttal hústestté lett, és egy ember, egy személy formáját öltötte fel, Aki azonban azonos volt a „Kezdetben” világosságával. Jézus azért született így, mert Ő volt az új teremtés Kezdete. Vele kezdődött el, és Benne folytatódik a világ újjáteremtése. Akik hisznek Benne, azokat újra „nemzik”, mégpedig „felülről”. Pontosabban: az újra nemzés eredménye a hit, amelyet az Igazság fényének ránk ragyogása hoz létre.

Az első teremtésben Isten létrehozta a világot, majd belehelyezte örökösét, az embert. Az ember ősellensége azonban tévedésbe vitte az örököst, és rávette, hogy szembeszálljon a Teremtőjével. Ne ajándékként (kegyelemből) akarja az örökséget, mint fiú az apjától, hanem egyenrangú félként követelje ki magának. A bűntől vezérelt emberben nem Isten Igéje, hanem a sátán beszéde munkál: „olyan leszel, mint Isten” – a saját erődből. Isten azonban nem elpusztítani, hanem megmenteni akarja az embert. Ezért újjá teremti mindazt, amit a bűn beszennyezett. De az új teremtésben fordított a sorrend. Isten előbb kihívja az emberek közül azokat, aki nem érzik jól magukat a bűn világában, és egy tiszta és szent mennyei hazára vágynak. Ők hallják meg az Evangéliumot, és ők születnek újjá Isten szavából.

Jézus születése ezt mutatja be: ami testtől születik, az test. Ami Szellemtől születik, az szellem. Az új teremtés nem testtől születik, hanem a Szent Szellem munkájának, erejének az eredménye.

Ezt fejezi ki és mutatja be János az evangéliuma elején, és utal vissza szándékosan a világ teremtésére, vagyis az első teremtés létrejöttére: „Kezdetben”.

Az új teremtés népe egy új szövetségben áll Istennel. Miután ez a szent nép készen áll, csak akkor jön el az ideje annak, hogy Isten a Mennyet és a Földet is újjá alkossa.

A teremtő szó, az Ige és az elidegenedett emberek világa

Jn1,1Kezdetben volt a Teremtő Szó, a Teremtő Szó Istennél volt, és Isten volt a Teremtő Szó. 2Kezdetben ez a Teremtő Szó Istennél volt.
3Ami csak létezik, minden ebből a Teremtő Szóból lett, és nélküle nem jött létre semmi.
4A teremtő szó adott örök létezést mindennek, és az általa létrehozott élet az emberek világossága.
5A világosság felfénylik a sötétségben, és a sötétség nem állhat ellent neki.

Isten és a Szó

A kissé homályosnak tűnő bevezetés azt fejezi ki, hogy semmi sem létezett valóságosan addig, amíg Isten ki nem mondta a létezését. Minden Istenben létezett először (Isten „gondolatában”, akaratában), és a létezők kezdetét az jelentette, hogy Isten kimondta a „nevüket”, és ezzel létezésbe hívta őket. Isten, a „Létezés”, az „Örök” ezzel önmagát fejezte ki. Mivel a szó önkifejezésének elsődleges és egyetlen forrása, szavainak összessége (logosz) fejezi ki Istent magát. A szó így egylényegű Istennel, hiszen Istent a szaván keresztül lehet megismerni és megérteni. Isten közlendőjének és ezzel lényének teljességét küldte a világba, és öltöztette „hústestbe” akkor, amik a Fiú megfogant.

Világosság és sötétség

János szándékosan utal a Biblia elejére, amikor Isten a szavával megteremtette a világot. Az új teremtés is Isten szavára jön létre, de ezúttal nem az univerzumhoz intézi Isten a szavát, hanem az emberekhez, akiknek a szívében a sötétség, a halál honol. A sötétség ugyanis nem létezik önmagában, hanem a világosság hiányát jelenti. Hasonlóan jelenti a halál az élet hiányát. A létezés még nem élet. Az emberek, akiknek a szívében sötétség honol, léteznek, de bibliai értelemben nem élnek, noha a testük még lehet eleven. Ugyanígy, azok, akik elkárhoznak, és a Gyehennába kerülnek, létezni fognak, de élni nem. Ezért a Gyehenna a „második halál”.

Az élet forrása tehát Isten szava, amely fényt gyújt a sötétségben. A sötétség nem erősebb a világosságnál. Ahová eljut Isten életet létrehozó szava, ott azonnal szűnni kezd a sötétség. Isten Jézus születésével ezt az éltető Igét öltöztette emberi testbe és természetbe, Jézus maga volt a megtestesült Ige, és ezt az éltető beszédet, önmagát – az „élet kenyerét” – osztotta meg a hallgatóival. Ahogyan Isten szavára jött létre a világosság a sötétségben, úgy gyújt világosságot a Jézus Krisztusról szóló örömhír azok sötétségbe borult szívében, akik hitre jutnak Isten szavában (2Kor4,6).

Jn1,6Isten küldött egy embert, akit Jóhannannak hívtak.
7Azért jött, hogy tanúskodjon a Világosságról, s hogy mindenki halljon arról, Aki a Világosság, és higgyen benne.
8Nem ő volt a Világosság, hanem azért jött, hogy tanúskodjon a Világosság mellett.

János küldetése

Ebben a néhány versben Keresztelő János küldetését foglalja össze az evangélista: nem ő volt a Messiás, akiben mint Isten Fiában hinni kell, de ő volt a Messiás útkészítője, hírnöke és bizonyságtevője. Ő azért jött, hogy bejelentse a Messiás – és Vele Isten Országának – közelgő eljövetelét, és tanúskodjon a Messiás mellett.

Jn1,9(A Világosság) az általa teremtett világba jött el, de ez a világ nem ismerte meg ki Ő.
10Abba jött, ami a sajátja, de a világ nem fogadta be.
11Azokat azonban, akik a világ ellenére mégis befogadták Őt, akik hisznek benne, felhatalmazta, hogy Isten gyermekei legynek.
12Akiket nem ember, nem emberi elhatározás, egy férfi nemzett, hanem maga az Isten.

Jézus az övéi között

Isten teremtő szava hozta létre a világot. A „világ” görög szava, a „kozmosz”, rendet, rendszert jelent. Amikor a sátán hazug szava megfogant az emberben, az ember által létrejött egy másik rendszer, a bűn és a hazugság rendszere, amit a Biblia „evilág”-nak hív. A két rendszer harcban áll egymással, a köztük lévő ellentét feloldhatatlan, kibékíthetetlen.   

Amikor Jézus a világra jött, az „evilág” már annyira elidegenedett Istentől, hogy idegenként, sőt ellenségesen fogadta és bánt a Megváltóval.  Izrael vallásos világa – a neki adott éltető kijelentések ellenére is – annyira távol került Istentől, hogy nem ismerte meg a megígért Messiást, hanem nekitámadt, és mint idegen testet ki akarta vetni magából. Sem a politikai hatalom birtokosai (Heródes, Pilátus), sem a nép vallási vezetői (főpapok, írástudók) nem fogadták be Jézust. Már a megszületésekor sem volt hely a számára az emberek között, ezért egy jászol volt a bölcsője. Mindez előre jelezte, hogy nem lesz helye az emberek szívében sem. Ezért akkor is, amikor a legnagyobb jót tette az emberiséggel, a kapun kívül kellett szenvednie. Kiűzik Isten városából, és kivetik a szent és választott népből.

Az ígéret viszont úgy szól, hogy akik ennek ellenére „befogadják őt”, hatalmat (jogot, lehetőséget) kapnak arra, hogy Isten (szeretett) gyermekeivé (tekna) váljanak, akiket Isten maga dajkál és nevel.

Mit jelent ez a befogadás? Azt jelenti, hogy az ember elhiszi, hogy Jézus az a Messiás, akiről a próféták beszéltek, és aki tanítása és csodái által Messiásként mutatta meg magát. Vagyis aki magát az üzenetet, az isteni szót magába fogadja (elhiszi), Jézust, a testté lett Igét fogadja magába és Vele együtt azt is, aki a szavak, az üzenet forrása: Istent, az Atyát. A „befogadás” nem képletes dolog. A befogadott Ige valóságosan létrehoz egy új életet, új személyiséget, új szívet a Jézusban hitre jutott emberekben. Ez Istennek az újjá teremtő munkája. Jézus követőiben ez a teremtő hatalom működik, és formálja őket először belül, majd kívül is, amikor a romlandó testet romolhatatlanra cseréli.

Azokra, akik szívükbe fogadják Jézust, ugyanaz a sors vár, mint a Megváltóra: a világ, vagy a saját népük, közvetlen környezetük számára idegenek lesznek. Lehet, hogy hitükért üldözést is kell szenvedniük. De Isten magához fogadja, és Jézus fiúságával ajándékozza meg őket. Meghívja őket arra, hogy Jézussal együtt örököljék az eljövendő világot, az új Mennyet és az új Földet.

Jézus befogadása

Jézus befogadása úgy történik, hogy az ember a szívében létrejött hitet a szájával kimondja (megvallja). A legegyszerűbb keresztény hitvallás így szól: „Hiszem, hogy Jézus a Krisztus, az Élő Isten Fia” (Mt16,16). A hit belső meggyőződés, nem puszta ismeret vagy tudás. A hitvallás akkor „érvényes”, ha ebből a meggyőződésből fakad. (Szavak gépies ismételgetése nem egyenlő a hit megvallásával.)  A Biblia pedig azt tanítja, hogy ehhez a hitvalláshoz egész életünk során ragaszkodnunk kell (1Kor 15,2; Kol 1,23; 2Tim 4,7; Héb 3,6 és 14, stb). Ha elbizonytalanodtunk, vissza kell térni hozzá. Ez egy harc, folytonos küzdelem, tusakodás, mert a világ és az embergyilkos újra és újra próbára teszi az ember hitét. „De, aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” (Mt10,22; 24,13; ApCsel11,23.)

Ha ez a hit már megvan bennünk, három további hitbeli lépéssel válunk teljes jogú hívővé Isten Országában.

Három lépés a hívővé váláshoz

Az első lépés a „megtérés”. Ez egy akarati döntés. Kinyilvánítjuk, hogy többé már nem önmagunknak akarunk élni, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt: Jézusnak. Ezt a döntést a legegyszerűbben egy imában  mondhatjuk ki, amikor Isten és az emberek előtt megvalljuk a hitünket, és azt a szándékunkat, hogy ezentúl Jézussal akarunk élni. Sok gyülekezetben ehhez az aktushoz előrehívják az embereket, és elmondatják velük a „megtérők imáját”. Ez jó és hasznos gyakorlat, de nem az egyetlen lehetséges kifejezési forma. Bármilyen más forma is megfelel, ami ebből a hitből nő ki. 

A másik lépés a bemerítkezés – más néven vízkeresztség -, amely az Istennel történő  szövetség megkötésének aktusa. A keresztség a hívő életnek nem a végállomása, hanem a kezdete. Ha a megtérést úgy fogjuk fel, mint egy leánykérésre mondott „igen” választ, akkor a megkeresztelkedés magát az „esküvőt” jelenti, ahol jogérvényesen létrejön a szövetség, amely mindent megváltoztat az életünkben. A vízkeresztség egy kezdeti odaszánás, amire újból és újból építhetünk, amikor újból és újból döntenünk kell, hogy adjuk magunkat Isten akaratára (Rm6).

A harmadik lépést a Szent Szellembe való bemerülés (keresztség) jelenti (ApCsel2,38). A Szellembe való bemerülés az Isten Szent Szellemével történő együttműködésnek a kezdete. Teszünk valamit, amit nem mi, hanem Isten Szelleme visz véghez általunk. (Jellemzően, de nem kizárólagosan ez a „nyelveken szólás” (glossolália), amikor kimondjuk a szavakat, melyeket a Szent Szellem ad (ApCsel2,4; ApCsel10,46; ApCsel19,6). A cél az, hogy ez a képességünk a Szent Szellemmel való együttműködésre mind jobban kiterjedjen.

Keresztény életünk a következő fundamentumokon épül fel:

– az isteni kijelentés, ami hitet hoz létre bennünk,

– saját szabad akaratból hozott döntésünk,

– az ebből a döntésből fakadó odaszánás,

– az együttműködési készség a Szent Szellemmel; (mert azok Isten fiai, akiket Isten Szelleme vezet, Rm8,5-13.)

Hívő emberként az a törekvésünk, hogy elkötelezett tanítvánnyá, Jézus követőjévé váljunk.