Jézus tanítása a válásról

Jézus tanítása a válásról (Mt19) annyira drasztikus volt, hogy ellenfelei ezt akarták felhasználni ellene. Újra és újra rákérdeztek, hogy bizonyíthassák, Jézus nem Isten szolgája, mert szemben áll Mózes törvényével. Az Úr valóban ritkán bírálta felül Mózes törvényét, hiszen nem eltörölni, hanem betölteni jött. Jelen esetben viszont egy meglepő kijelentést tett: „a szívetek keménysége miatt engedte meg Mózes…”

„Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?”

Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”

Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” 

Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” (Mt 19,4-10)

Jézus tanítása mögött az a központi elv húzódik meg, hogy Isten tekintélyesebb, mint az ember és Isten szava tekintélyesebb, mint az ember szava. A házasságot Isten szava hozza létre: „lesznek egy test”. Ezt az egységet viszont az ember szava nem képes felbontani. Következésképpen attól, hogy ember szava kimondja a válást, Isten szavát nem bírálhatja felül, a felek még egy test. Ha pedig más testtel egyesülnek, akkor házasságtörést követnek el. Más szavakkal: a házasság nem bontható fel csak és kizárólag házasságtörés árán. (Emlékezzünk: a testek egyesülése nem hoz létre házasságot, de az idegennel való egyesülés felbontja.)  Ez a mózesi szakasz azon kitételéből következik, hogy „Az első férje… nem veheti őt másodszor is magához… minekutána megfertéztetett” (5M24,4).

Akkor viszont jogosan adódik a kérdés, mire volt jó a törvény előírása a válásról? Jézus válasza kettős.

Egyrészt a törvény azért írta elő, hogy a válni csak írásban lehessen, hogy világos legyen ki kinek a felesége. Ne történhessen meg az, hogy valaki csak dühében mondott valamit, azután meggondolta stb. A Talmudban hosszú traktátus (ketuba) foglalkozik azzal, hogyan érvényes a válás, és az ortodox rabbik nem is adtak össze senkit, aki nem tudta írásban igazolni, hogy a férje meghalt vagy elvált tőle, tehát „szabad” házasodnia. (Ez például akkor okoz gondot, ha a férj eltűnt – háborúban vagy a tengeren.) De így van ez a világi házasságkötéskor is, be kell mutatni a papírokat.

Másrészt Jézus arra hivatkozott, hogy a szív keménysége miatt ez egy engedmény volt. Más szavakkal: Isten tudta, hogy sok ember testi indulatból fog házasodni, vagy testi módon fog a házasságában viselkedni, ezért lesznek ellehetetlenülő házasságok. A „kemény szív” itt a szeretetre képtelen, és Istennel dacoló embert jelenti. Gondoljuk ugyanis végig: az ember (elvileg) azért házasodik, mert megszerette a másikat. Micsoda ívet jár be a szív attól, hogy „nem tudok (akarok) nélküled élni” addig, hogy „nem tudok (akarok) veled élni”? A ragaszkodás hogyan fordul át ekkora elutasításba? Hogyan gyűlölhetjük meg azt, akit eleinte szerettünk? Hogyhogy nem nő és mélyül a szeretet az idő múlásával, hanem éppen ellenkezőleg, közönybe vagy elvetésbe fordul?

A válással legalább négy nagy baj van.

Az első, hogy érdemben válni csak házasságtörés árán lehet, tehát az Úrral való kapcsolatban is helyreállás szükséges. Nincs olyan, hogy Isten akarata szerinti válás. Az apostol annyi engedményt tesz: „maradjon egyedül vagy béküljön ki” (1Kor 7,11). Nincs harmadik opció. Ha valaki nem képes a társával együtt élni, külön költözhet, de vagy egyedül marad, vagy újraépíti a kapcsolatát.

A második, hogy a váláshoz vezető úton a szív tele lett keménységgel: haraggal, lázadással, meg-nem-bocsátással, könyörtelenséggel, szeretetlenséggel, amit újra le kell bontani ahhoz, hogy hívőként is helyre lehessen állni.

A harmadik, hogy két egybeforrt testet csak komoly sebek árán lehet szétválasztani (mint a sziámi ikreket), mindenképpen ápolásra és gyógyulásra van szükség, és sokszor még a „túlélés” is kétséges.

A negyedik, hogy nem lehet meg nem történtté tenni. Nincs tiszta lap, együtt kell élnünk a múltunkkal, és annak következményeivel (közös gyermek, vagyonmegosztás, tartásdíj stb.)

Ez a lista is jelzi, hogy egy kapcsolat halála legalább olyan súlyos traumákat okoz, mint egy haláleset, hiszen itt is egy fontos szeretet-kapcsolat elvesztéséről van szó.

És akkor még nem beszéltünk másról, csak a házas felekről. Ha gyermekek is vannak, számukra még nagyobb trauma a szülők válása. Ha kicsik, fel sem tudják dolgozni, hogy mi történik, hiszen ők mindkét szülőhöz feltétlen szeretettel kötődnek. Ha nagyok, akkor nagyon is értik, hogy mi történik, és az ő világuk is darabokra hullik nem csak a szülőké. A jó házasság és a szeretetteljes családi légkör a legnagyobb dolog, amit a gyermekinknek adhatunk. Gondoljunk bele, hogy maga az Örökkévaló is mennyit fáradt annak érdekében, hogy Jézus két igaz ember házasságában nőjön fel. Nem csak Heródestől mentette meg, hanem a „csonka” családtól is. A házasság az életünk, a létezésünk után a második legnagyobb értékünk, amely megérdemli a figyelmet és azt is, hogy minden erőnkkel harcoljunk érte.

A válást fontolgató hívőktől gyakran hallom azt, hogy „egyszerűen nincs más lehetőség”. Mire csak azt tudom mondani: ha az adott élethelyzetből szerinted nem vezetne más kiút, csak a gyilkosság, arra is csak azt tudom válaszolni: ez nem valódi opció. Kell lennie másik lehetőségnek!

Ezzel viszont nem akarom azt állítani, hogy minden házasság minden körülmények között megmenthető. És persze adódik a kérdés: van-e „feltámadás”, élet a válás után?