Krajcsir Piroska – Egy álom további tanulságai

A  Világ világossága november 11-i videóüzenete mélyen megrendített: negyedszázados emlékeket hozott elém. December hetedike van, jereváni házunk  masszív ajtónyílásában állok,   két kicsi, éppen influenzás  gyermekemet ölelem. Tudom, hogy menekülni kellene, de a két beteg gyerekkel nem futhatok ki a hidegbe, hát állok az ajtókeretben. Sosem éltem át addig földrengést, de tudom, hogy ez most az, és gyomorszorító félelemmel várom, hogy mikor szakad le a plafon, mert félelmetes morgással adnak hírt magukról a föld mélyében csúszkáló tektonikus rétegek. Méteres amplitúdóval leng a csillár, a tetőn táncot járnak a cserepek, és úgy mozog alattunk a föld, mintha  tankok sora vonulna az utcán.

Negyedóra múltán minden csendes. Megmenekültünk.

Közben a rengés epicentrumában városok dőltek romba, emberek tízezrei haltak meg, további tízezrek lettek földönfutók, özvegyek, árvák. Az 1988-as földrengés az ország iparának egyharmadát tette semmivé; ennek következményeit azok is érezték, akiket nem közvetlenül sújtott a természeti katasztrófa.

A viszonylagos jóléthez szokott  emberek többsége fél a megszokott komfort elvesztésének lehetőségétől. A  bővölködés evangéliumát félreértelmező keresztények Péterhez hasonlóan remélik, hogy nem eshetik ez meg mivelünk… Pedig bizony sok minden megeshetik, olyan is, amire álmunkban sem gondolnánk.

Sosem szabad szem elől tévesztenünk azt a bibliai igazságot, hogy sem Jézus, sem az apostolok nem ígértek a hívőknek földi paradicsomot: „E világon nyomorúságtok lészen…” (Ján.16:33)

Bár a házunk nem omlott össze azon a bizonyos decemberi napon, de az életünk minősége alapvetően megváltozott, mert a földrengést  – a karabahi háború és az azeri blokád miatt  – gazdasági-politikai földcsuszamlás követte.  A  boltokból és a piacról lassan eltünedeztek még az alapvető élelmiszerek is. 1990-91 telén már szinte mindenért sorba kellett állni, és a sor végén állók gyakran üres kézzel mentek haza. A blokád miatt az   áram- és gázszolgáltatás  szakaszosan működött. Esténként egyetlen gyertya köré ültünk, tanultunk,  felolvastunk,  vagy beszélgettünk. ( A gyertya is hamarosan hiánycikk lett.)

Ebben a nehéz helyzetben tapasztaltuk meg azt, hogy Isten nem hagy el bennünket (Mát.28:20),  és mindig gondoskodik szükségeinkről (Mát.6:25, 31-33).

1991-ben már tejet sem lehetett kapni a boltokban. Úgy jutottunk tejtermékhez, hogy a gimnázium  – ahol másodállásban leányoknak háztartástant tanítottam –  hegyekben tartott nyájainak tejéből vásárolhattam, mint ott dolgozó tanerő. Amikor elfogyott a grízünk, váratlanul egy kolléganőm hívott fel, hogy a szomszédasszonya 20 kiló grízt kapott Oroszországból, kell-e nekünk is? Amikor a sajtunk fogyott el, egyik nagynéni kanyarított le a sajátjából egy kilós darabot. Újév előtt barátnőmék faluról hoztak húst, megajándékoztak egy kisebb sonkával, hogy ünnepi asztalt tudjunk teríteni. Ebben a nehéz időszakban éltük meg Istennek az emberi szolidaritásban megnyilvánuló jóságát, és tökéletes ellátását.

Megtapasztaltuk azt is, hogy Isten nem enged erőnk feletti megpróbáltatásokat elszenvedni (1.Kor.10:13, És.26:3, Zsolt.34:20).

Az 1991-92-es télen Örményország minden települése gáz és villanyáram nélkül maradt. A sokemeletes fővárosi házakban képtelenség volt a fűtést megoldani. Az emberek éjjel-nappal télikabátban kucorogtak, vagy az ágyban, betakarózva éhesen dideregtek a sötét lakásokban. Egy ország lakossága küzdött a túlélésért. Nagyon sokan – köztük barátaim és kollégáim is – belepusztultak abba kegyetlen télbe.

Isten időzítése mindig tökéletes – mondta Corrie ten Boom. Nekünk ezt a végzetes telet már nem kellett végigszenvednünk: 1991 júniusában két bőrönddel és két gyermekkel megérkeztünk Magyarországra.

Isten nemcsak a ránk váró szörnyű telet látta, hanem tudta azt is, mi fog lejátszódni a világpolitikában: megérkezésünk után néhány héttel összeomlott a Szovjetunió. Felbomlottak az élet addigi politikai-gazdasági keretei. Ha később akartunk volna jönni,  az infláció és a pénznemváltás miatt nem tudtuk volna kifizetni a négy repülőjegy árát. A mi Urunk a 24. órában hozott haza bennünket.

Meg vagyok róla győződve, hogy Isten szereti annyira az övéit, hogy   – akár egy gondoskodó földi apa –  figyelmezteti  és felkészíti őket a közeledő változásokra, veszélyekre, esetleg kataklizmákra. Figyelmezteti az Ige, prófétai szó, vagy álomlátás által.

Annyira szeretem azokat az igehelyeket olvasni, ahol Jézus készítgeti a tanítványait az eljövendő dolgokra. Halálát a Máté evangéliuma szerint négyszer is jelenti (Mát.16:21,17:22-23,20:17-19,26:2). Ezért  elképesztő, hogy azok a tanítványok, akik három évig éjjel-nappal Vele voltak, nem értik, vagy nem akarják érteni, milyen nagy horderejű dolgokat jelez előre a Mester.

Jó lenne, ha mi megértenénk, és nagyon komolyan vennénk, amikor Isten szól hozzánk, mint a Zsoltáros, aki azt írja, hogy egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt…

Isten az álom képeivel figyelmeztet, hogy nincs itt maradandó városunk, és nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra kell néznünk. Az álom képei döbbentenek rá bennünket, hogy állandónak hitt, és  jól berendezett világunk hogyan  dőlhet romba egy pillanat alatt. Az álom logikája mutatja meg, hogyan moshatja el az áradat komfortos életünk természetesnek tűnő tartozékait. Érdemes elgondolkodni rajta: ha most megrendülne a föld a lábunk alatt, mit ragadnánk fel, hogy kifussunk vele a leomló falak közül? Mindennapjainkban az értékeshez, vagy az értéktelenhez ragaszkodunk?

„Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága és az élet kérkedése; nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”(1Ján.2:15-17)

A videóüzenetben elhangzott profétikus álom arra is felhívja a figyelmünket, hogy a  Krisztus születésével kezdődött kegyelmi korszak vége  közel van. Ha ismerjük az idők jeleit, akkor tudnunk kell, hogy a mezők fehérek az aratásra (Mát.9:37-38).  A Jézustól kapott megbízatás, hogy elmenvén, tegyünk tanítványokká minden népeket (Mát.28:20),   arra kell sarkalljon bennünket, hogy kettőzött erővel mentsük a lelkeket.  Ki ne akarna jó és hűséges sáfár lenni, akit az ő Ura megjutalmaz (Mát.25:14-30)? Mondjuk el, akinek csak lehet, hogy Jézus mit tett az életünkben. Mondjuk el, hogy a legnagyobb kincs az, hogy Őhozzá tartozhatunk.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?”(Márk8:36)

Egy ilyen megrendítő álom engem arra ösztönöz, hogy kettőzött szorgalommal gyűjtsem az  olajat a mécsesbe, mint a példázat okos szüzei (Mát.25:1-13). Mit jelent ez?

Ki kell használni minden alkalmat, amikor Istennel találkozhatunk. Nagy ajándék, hogy van hely, ahol összegyülekezhetünk, ahol szól az Isten Igéje. Kegyelem, hogy nemcsak egyedül, de közösen is tanulmányozhatjuk a Szentírást, és lehetőségünk van, hogy igazi értékekkel töltekezzünk fel. Úgy gondolom, jöhet olyan idő, amikor nemcsak magunknak, de környezetünknek is szüksége lesz rá  – már most is szüksége van rá –  hogy az Úrtól kapott olajjal világítsunk.  Mert jöhet idő, amikor nem lesz más világosság, talán még egy gyertya sem, csak  az Ő Igéje, amely a sötétben is szövétnekünk.

Isten nem azért adja a kijelentést, hogy összeszoruljon a szívünk, és féljünk a jövőtől, aggódjunk a holnap esetleges  megpróbáltatásai miatt. Jézus nem hagy el, ahogyan Igéjében megmondta:„Ímé én tiveletek VAGYOK a világ végezetéig.”(Mát.28:20) Ha Jézus a szívedben él, akkor veled megy a bajokba is. Ezért nem kell  félni:  Ő a világtörténelem és a világmindenség Ura.

Krajcsir Piroska