Krajcsir Piroska – Megbocsátó és irgalmas életforma

Kedves Testvérem!

Első levelemben arról írtam Neked, hogy a megbocsátás kötelezően előírt gyakorlat. Nem tudom, volt-e közöd a sporthoz valaha is, remélem, elhiszed nekem, hogy az első foglalkozások meglehetősen fájdalmasak. A gyengébb izomcsoportokat kell edzeni, és az izmok tiltakoznak a szokatlan megerőltetés ellen. Viszont ha rendszeresen tornázol, azt veszed észre, hogy a gyakorlatok egyre könnyebben mennek, és egyre nagyobb élvezetet találsz az addig izzasztó edzésekben.

Így van ez a megbocsátással is. Minél többször gyakorlod, annál könnyebben fog menni. Egy idő után azt veszed észre, hogy nem háborodsz fel olyan dolgokon, amelyek korábban kihoztak a sodrodból, még csak kísértésbe se esel visszaszólni valakinek, és nem gerjedsz haragra, ha nyilvánvaló igazságtalanságot tapasztalsz. Örömmel olvastam egyik kedves testvérnő levelét, aki ugyanezt tapasztalta a saját életében.

„A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt.”(Fil.2:14)

De ne gondold azt, hogy soha többé nem fogsz kihívásokkal találkozni.

Ezért nem kell megdöbbenned a saját reakcióidon, ha sok-sok győzelem után úgy érzed, ismét keményen harcolnod kell a megbocsátásért. Corrie ten Boom a 2. világháború idején zsidókat bújtatott.  Egy honfitársa tudatosan csalta tőrbe: segítséget és  pénzt kért. Corrie a nála lévő összes pénzt odaadta, és a barátait is adakozásra buzdította. A férfi ezután feljelentette őket a Gestapónál. Mindnyájan börtönbe kerültek, Corrie családjából emiatt hárman életüket vesztették. Corrie nővérével együtt megjárta a koncentrációs tábor poklát. A szíve tele volt gyűlölettel a férfi iránt, de Isten kegyelme megszabadította őt ettől.  Azután meg tudott bocsátani a koncentrációs tábor őrének is.

Azt hitte, soha semmi nem tudja ennyire megsebezni, de tévedett. Két évtized múlva keresztény atyafiak – a barátai –  csúnyán becsapták.  Döbbenten tapasztalta, hogy jóval nehezebb volt   az atyafiaknak megbocsátania, mint azoknak, akik fizikai szenvedést okoztak neki. (Corrie-nak nemcsak ez fájt, hanem az is, hogy  a testvérek nem ismerték el, hogy hibáztak, és nem kértek tőle bocsánatot.) Úgy jutott el a teljes megbocsátáshoz, hogy elégette az üggyel kapcsolatos teljes dokumentációt.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy Te is cselekedj hasonlóképpen. Éppen a minap kaptam levelet egy kedves barátomtól, aki nagyon őszintén beszámolt újabb küzdelméről a megbocsátás-fronton. (Régi harcos ő, számos győzelemmel, és tapasztalattal a háta mögött.) Amikor térdein állva  megnyitotta egész valóját Isten előtt, az Atya szólt hozzá.  Tudta, hogy az elméjében megjelenő gondolatok nem az ő gondolatai voltak. Isten megvigasztalta, békességet adott neki, és megmutatta, hogyan tudja elrendezni a dolgot.

Meg vagyok győződve róla, hogy ha őszintén kitárod Istennek a szívedet, és Tőle kéred a megoldást, meg fogja Neked mutatni a megbocsátáshoz és a teljes szabadsághoz vezető  utat. Szeretném, ha életcélod lenne  a megbocsátó és irgalmas magatartás. (Az irgalom voltaképpen a megbocsátás édestestvére: nem azt adjuk az embereknek, amit a tetteik alapján érdemelnének. )

„Az irgalmasság és az igazság ne hagyjanak el téged. Kösd azokat a te nyakadra és írd be azokat a te szíved táblájára. Így nyersz kedvességet és jó értelmet Isten és ember előtt.”(Péld.3:3)

Úgy gondolom, hogy elsősorban a saját egónk, a saját önzésünk ellen kell harcot indítani. (Ha Joyce Meyer észreveszi magában az irigységet valaki iránt, gyorsan megajándékozza valamivel.) Ne magunkra koncentráljunk, hanem  törekedjünk arra, hogy a mások életében tudjunk áldás lenni.

 „A mással jóltevő ember megkövéredik. Aki mást felüdít, maga is felüdül.”(Péld.11:25)

Mi, akiknek olyan sokat engedett el Isten, akik belenéztünk a szabadság tökéletes törvényébe, hogyan térhetnénk vissza a korábbi cselekedeteinkhez? Mindig felfelé kell néznünk, sose a körülményekre, önmagunkra, a múltunkra, hanem csakis Jézusra, hogy az az indulat munkálkodjon bennünk, ami Benne volt (Fil.2:5-7). Olyan megrendítő az a történet, amikor Jézus Simon farizeus házához ment vacsorázni (Luk.7:36-50).Máig sem értem, miért hívta meg őt Simon, ha azután olyan mértékig nem törődött  a vendégével, hogy a legegyszerűbb udvariassági gesztust sem tétette meg a lábmosó szolgával. Nem tudom, hogy mi nem fordultunk volna ki – magamat is beleértve – az ilyen vendégszerető házból. De Jézus nem tette. Utána sem olvasott be keményen a rosszhiszemű Simonnak, nem szégyenítette meg, csak szelíden odafordult hozzá: Simon, van valami mondanivalóm néked (Luk.7:40). Ami azután elhangzott, minden dorgáló szónál jobban bevilágított ennek a farizeusnak a kemény, irgamatlan, önelégült szívébe.

Mi csodálatos ígéretek birtokosai vagyunk (Jel.2:10,3:5,3:12,3:21,21:7),  ha győzni tudunk a sértődöttségünk, haragunk, igazságérzetünk, büszkeségünk fölött, amelyek elválasztanak bennünket Isten szeretetétől. Csak így tölthetjük be az elhívásunkat:

„Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek. Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtelen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok a világon.”(Fil.2:14-15)

Kedves Testvérem, szeretném, ha leveleimből nemcsak a megbocsátás szükségességét értenéd meg. Szeretném, ha a gondolkodásod megváltozásával az életformád is megváltozna; ha eddig a harag fia voltál, törekedj arra, hogy irgalmas, szelíd, elnéző, békességre igyekező Isten gyermeke légy. Ebben kíván Neked sok-sok győzelmet:

Testvéred az Úrban