Miért házasodjunk?

A házasság szentsége ellen már a párválasztásnál is vétkezhetünk, ha a házasságot nem arra használjuk, amire való. A házasság például nem a szex legalizálására való. Keresztény neveltetésben részesült fiatalok gyakorta gondolják úgy, hogy ha már úgy esett, ahogy, akkor házasodjunk össze. Vagy azért sürgetik a házasodást, hogy végre szexuális életet élhessenek. Ez azonban ugyanúgy csak a hústest (amnoni) indulata, ami nem jó tanácsadó. Először is a házasság nem bűnbocsánatra adatott, nem teszi jóvá a paráznaságot. Másodszor a megfontolatlan szex után csak rosszabb, és még több baj forrása lesz, ha megfontolatlanul kötünk házasságot is. Ezt még akkor is fenntartom, ha kiderül, hogy jön a gyerek. A gyermekért felelősséget kell vállalnia a nemzőjének, de még ez sem elegendő ok arra, hogy házasodjunk. Nagyon sok olyan párral találkoztam, akik a házassági nehézségeiket arra vezették vissza, hogy a házasságuk ilyen alapokon köttetett: „Jött a gyerek”. „Gyakorlatilag már együtt éltünk, ezért a szülők sürgették, hogy házasodjunk össze.” „Én voltam az első az életében, és úgy éreztem, hogy felelős vagyok érte…” stb. stb. A helytelen motívum ingoványos alapot jelent, amely nehezen viseli a megrázkódtatásokat, az élet terheit és viharait. Ezért tanácsolja Isten, hogy ne a test, a szem, a szexualitás vezessen bennünket a párválasztáskor:

A paráznaság, (miként a) bor és must elveszi az észt (józanságot)… a paráznaság szelleme tévelygésbe visz.” (Hóseás 4,11-12)

Vásárolunk-e autót, házat, kötünk-e nagy értékű szerződést bortól mámorosan? Aki nem akar bajba kerülni, az nem tesz ilyet. Akkor miért kötnénk egy életre szóló szerződést a szexualitástól mámorosan? Vagy hogyan vagyunk képesek megkülönböztetni a bennünk zajló érzéseket és folyamatokat, miközben egy olyan erős, mindet megmozgató hatásnak vagyunk kitéve, mint a testi szerelem? Honnan tudjuk, hogy a másik személye hiányzik vagy csak a szex? Ezért fontos, hogy a párkereséskor kikapcsoljuk a szexet a képletből. A szüzesség megőrzése nem a biológia miatt fontos, hanem azért, mert arról tesz bizonyságot, hogy az ilyen ember képes uralkodni a teste felett, kellően céltudatos, vannak elvei és valóban istenfélő. (Feltéve persze, hogy ezek vezetik az önuralomban és nem arról van szó, hogy majd szétreped a vágytól, csak nem jön össze…) Ezekre a tulajdonságokra ugyanis mind igen nagy szükség lesz a jó házasság működtetéséhez is.

A házasság arra sem való, hogy elmeneküljünk otthonról vagy egy rosszul működő családból. Nem való a magány enyhítésére, vagy anyagi, egzisztenciális problémáink megoldására. (’Hozzámegyek egy gazdag pasihoz és nem lesznek gondjaim…’) A házasság ugyanis életünk egyik meghatározó döntése, nagyon sok múlik rajta. Azt, hogy az életünket mennyire éljük boldogan – ahogyan korábban is láttuk – az emberi kapcsolataink minősége határozza meg. Ezen belül is a szeretet-kapcsolatoké, és azokon belül a házastársi kapcsolaté. Jobb a háztető tetején lakni (ami a legrosszabb helynek számított) békességben, mint zsémbes asszonnyal egy házban – mondogatja Salamon. Vagyis hiába a gazdagság és a vagyon, ha rosszak az emberi kapcsolataink. Jobb szerény anyagiak között élni egy jó házasságban, mint gazdagon, de állandó viszályok közepette, egy rossz természetű emberrel. A gazdagság áldásai is csak akkor igazán élvezetesek, ha van kivel megosztani őket. Ezért posztolnak az emberek annyit a különböző virtuális terekben, és ezért vágynak annyira a visszajelzésekre. (A virtuális kapcsolat hasznos, ha nincs lehetőség valódira, de soha sem helyettesítheti azt – ez is a modern technika egyik csapdája.)

A házasodás tulajdonképpen egy „bolondság”. Amikor Jézus a házasság szentségéről tanított, a tanítványai arra a következtetésre jutottak, hogy „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.” (Mt 19,10), a korinthosziak pedig azt írták, hogy keresztényeknek az a legjobb, ha „nem is érintenek” nőt. (1Kor7). És valóban, egy újjászületett hívő számára a legjobb, ha teljesen Istennek és szellemi családjának szentelhetik magukat (Mk 3,33-35) – de csak akkor, ha ez a „karizmájuk”, a kegyelmi elhívásuk. Egyébként „jobb házasságban élni, mint égni” – írja Pál (1Kor7,7-9). Ez arra a héber szójátékra megy vissza, hogy a férfi (is = AJS) és a nő (isá = ASH) közös betűi, az AS, azt jelentik: tűz. Ha egyesülnek, a „tűz” mellé odakerül a JH (AJSH), ami az Istennév rövid alakja: vagyis, ha külön vannak, tűz égeti őket, de ha egyesülnek, Isten, az Örökkévaló van közöttük. Ez pedig egy fontos dologra figyelmeztet. A férj és a feleség közötti kapcsolat mutatja be a gyerekek számára Istent. Hiszen Isten a szeretet. Vagyis az Istenség lényege nem csak a személyek (Atya, Fiú, Szentlélek), hanem a köztük levő kapcsolat, a szeretet, amely eggyé teszi őket. A férj és a feleség (Isten szava miatt) mindenképpen egy testté lesznek a házasságban, de létrejön-e közöttük a szeretet egysége? (Statisztikai tény, hogy a jó házasságban élő szülők gyermekei nagyobb számban találnak rá maguk is a hit keskeny útjára. Ha a szülők szeretik egymást, a gyerekek „látják” a láthatatlan Istent.) Ezért is fontos, hogy a testek egysége a folyamat vége legyen és ne az eleje. A megismerés koronája és ne a kezdete.

Pál erre utalva a házasságot „felette nagy titok”-nak nevezi (Ef5,32), amely Krisztus és Menyasszonya kapcsolatára is igaz. Jézus kiüresítette magát és a keresztig önfeláldozó szeretettel szerette az övéit. Az Egyházat pedig azok alkotják, akiket ez a szeretet arra indít, hogy maguk is hasonló szeretettel válaszoljanak rá. Krisztus nem önmagának él már, hanem az Egyháznak. Ahogy az Egyház sem önmagának él, hanem Krisztusnak. Jegyességünk a beteljesedésre vonatkozó ígéret, melynek záloga a Szentlélek, az Úr folyamatosan ránk áradó szeretete, ahogyan írva van: „Isten szeretete a Szentlélek által töltetett ki a szívünkbe…” (Róma5,5)

A házasság sok macerával jár (1Kor 7,28-35), mert be kell engedjünk egy másik személyt az életünkbe, aki szabad akarattal, önálló döntéseket hozva, a részünkké válik. (Hasonlóan van ez a gyermekvállalásnál is.) Már nem csak magunktól függ a sorsunk, hanem más kezébe (is) letettük a döntést. Jézus a szeretet miatt vállalta azt a „bolondságot”, hogy otthagyja a Mennyet és összeköti a sorsát az Egyházzal. A házasság „bolondságát” is akkor érdemes vállalni, ha arra a másik iránti szeretet indít. Ha azt a másikat önmagunknál is jobban megszeretjük. Ugyanis „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. A legnagyobb boldogság látni, ahogyan a szeretetünktől kivirágzik egy másik ember, ahogyan szárnyakat kap, önmagára talál, kiteljesedik. Krisztus is ezért tisztítja meg, gyógyítja, öltözteti és emeli fel önmagához a hívőt és az egész Egyházat. A házasság alapja az agape-szeretet, az Úr lángja, amely soha nem alszik ki. A házasságot önzetlenség kell szülje, és éppen ezért a házasság legnagyobb megrontója az önzés.

Ez Isten jó terve, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az éteri tisztaság szinte elérhetetlen távolságba került az emberektől, annyira tönkre lett téve a bensőnk (szívünk) a bűn és a korszellem miatt. De hiszem, hogy már egy mustármagnyi is ebből olyan áldásokat tartogat, amiért érdemes minden nehézséget felvállalni. Életünk értelme ugyanis az, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ennek színteréül adta Isten a házassági szövetséget, a családot – sőt még az Egyházat is.

Mily boldog, aki az URat féli, és az ő útjain jár!
Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod.
 
Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.
 
Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az URat.
(128. zsoltár)