Nyári Gyülitábor – Kegyelem a gyakorlatban – 2019 július 1(3) – 7 tájékoztató

Kedves Testvérünk!

Nagy szeretettel hívunk a nyári gyülekezeti táborunkba, amit a tavalyi évhez hasonlóan most is Vajtán, a Zichy Kastélyban rendezünk. Hisszük, hogy a táborban az idén is csodálatos módon átéljük majd Isten közelségét, élvezzük a testvérek és barátok társaságát, és lesz lehetőségünk a pihenésre, nyaralásra is.

Az alábbiakban szeretnénk Téged tájékoztatni a TÁBORI JELENTKEZÉSSEL kapcsolatos TUDNIVALÓKRÓL.

Kérjük, figyelmesen olvasd el, mert SOK VÁLTOZÁS VAN az eddigi évekhez képest!

A TÁBORI JELENTKEZÉS LÉPÉSEIT az alábbiakban találod:  

  1. A gyülekezet honlapján, facebook oldalán, vagy a Lurdy házban a terem bejáratánál lévő faliújságról tájékozódj a szállás lehetőségekről, árakról és egyéb tudnivalókról.
  2. Tervezd meg, milyen szálláson, kivel szeretnél egy szobában lenni, és a leendő szobatársaiddal egyeztesd az igényeidet. Két szállástípust kell majd megjelölnöd, arra az esetre, ha az első helyen választott szálláson már nem lenne hely.
  3. Gyűjts össze minden információt és adatot, ami a jelentkezési felület kitöltéséhez szükséges. Ezen információkat később felsoroljuk. Az a legjobb, ha mindezzel június 1-jéig elkészülsz, mert akkor kezdődik a jelentkezés.
  4. Minden egyes táborlakónak külön jelentkezési felületet kell kitölteni, beleértve 3 év alatti csecsemőket, és a gyerekeket is. Ezért, ha a családtagjaid részére is te töltöd ki a jelentkezést, az ő adataikkal is készülj fel.
  5. Két különböző jelentkezési felület lesz: EGY azok számára, akik a kérnek szállást a kastélyban, vagy a Maranatha házban, egy MÁSIK pedig azok számára, akik nem kérnek szállást, csak étkezést. (Tehát sátoroznak, vagy külső szálláson alusznak, vagy napközben látogatnak a táborba, ők az étkezést is a „szállás nélküli” jelentkezési felületen tudják megrendelni.)
  6. Gondold át, van-e lehetőséged arra, hogy a részvételi díjadon felül további összeggel támogasd azokat, akik számára nehézséget okoz a tábor költségének kifizetése. Adományod összegét majd a jelentkezési lapon tudod jelölni.
  7. Gondold át, lesz-e szükséged támogatásra ahhoz, hogy ki tudd fizetni a tábor részvételi díját. A támogatás iránti kérelmedet, annak indoklását, és az igényelt összeg nagyságát majd a jelentkezési lapon tudod jelölni.
  8. Töltsd ki a megfelelő jelentkezési lapot! Ebben az évben már csak interneten lehet jelentkezni, a papír alapú jelentkezést megszüntettük. Az internetes felület június 1-jén szombaton délelőtt 10 órától, június 9-én 24.00 óráig lesz elérhető, a jelentkezéseket ezen időszak alatt tudod leadni. Amennyiben maradnak még szabad szobák, a jelentkezési időszakot néhány nappal meghosszabbítjuk majd, erről tájékoztatást fogunk adni. Kérjük, a jelentkezést lehetőleg már június legelső napjaiban add le, hogy mielőbb fel tudjuk dolgozni.  Akiknek nincs internet elérésük, azok számára június 2-án és 9-én (továbbá, amennyiben lesznek még szabad szálláshelyek, akkor június 16-án is), istentiszteletek után biztosítunk lehetőséget a regisztrációra. Különösen kérjük azokat, akik csak a gyülekezetben tudnak regisztrálni, hogy felkészülten, minden információ és adat birtokában jöjjenek a jelentkezéshez. A bejárat közelében fognak ülni szervezők, akik számítógépbe, az internetes felületre rögzítik a jelentkezési adatokat. Előre is köszönjük az együttműködésedet, illetve kérjük a türelmedet, és megértésedet, hiszen ez az első év, amikor bevezetjük az internetes jelentkezést.
  9. A jelentkezés leadásakor azonnal kapsz egy automatikus válasz e-mailt, az általad megadott e-mail címre, amely igazolja, hogy a jelentkezés beérkezett. Ezt követően hamarosan kapsz tőlünk egy másik e-mailt, amiben megadjuk az általad fizetendő összeget, és a számlaszámot, amire utalni kell az összeget. Ezért
  10. Hogyan és mennyit kell fizetned? Ebben az évben nem kérünk előleget, kérjük, a TELJES részvételi díjat juttasd el hozzánk az alábbiak szerint.

Három féle módon egyenlítheted ki a tábor részvételi díját:  

  1. SZÉP Kártyás fizetés: Amennyiben az összeget részben vagy egészben SZÉP kártyával fizeted, akkor személyenként 5.000 Ft előleget és 700 Ft táborszervezési díjat kell utalnod a válaszlevélben megadott számlaszámra és határidőig. A táborba érkezéskor az 5.000 Ft előleget visszakapod, majd a tábor részvételi díját a recepción SZÉP kártyáról tudod fizetni.

Amennyiben nem a teljes díjat fizeted SZÉP kártyáról, a fennmaradó összeget a SZÉP kártyás fizetéssel egy időben szintén a recepción készpénzben vagy bankkártyával fizetheted.

A SZÉP kártyádon lévő bármelyik „zsebből” (szállás, vendéglátás, szabadidő) tudsz szállást és étkezést is fizetni.

  • Banki átutalásos fizetés: kérjük, utald át a teljes összeget a válaszlevélben megadott számlaszámra és határidőig.
  • Bankfiókban történő készpénz befizetés: az Unicredit bank fiókjaiban van lehetőséged arra, hogy a teljes összeget a válaszlevélben megadott számlaszámra és határidőig készpénzben befizesd. A bankfiókok listáját közzétesszük.

GYÜLEKEZETBEN TÖRTÉNŐ KÉSZPÉNZES FIZETÉSRE EBBEN AZ ÉVBEN MÁR NINCS LEHETŐSÉG!

  1. Ha a családból többen utaztok együtt, az átutalást is teljesíthetitek egyben. Ezt a jelentkezési lapon is jelölni kell, illetve az átutalásnál a közlemény rovatban fel kell tüntetni azok nevét, akik részére fizetsz.
  2. A regisztrációd akkor válik véglegessé, amikor a befizetésed beérkezik.
  3. Mindent megteszünk, hogy az első helyen választott típusú szálláson kapj szobát. Ha ez nem lehetséges, beosztunk a második helyen választott szállásra, de az első helyen választott szállásodnál várólistára kerülsz. Amennyiben felszabadul szállás (pl. nem érkezik meg a befizetés) természetesen beosztunk oda.
  4. Ha bármi változás történik a leadott jelentkezéseddel kapcsolatban, június 16-ig jelezd a bpatabor@gmail.com  e-mail címen, vagy a gyülekezetben a szervezőknél személyesen!  E határidő után történő visszamondásokat nem tudunk elfogadni, mert a szálláshely felé a leadott foglalásokat ki kell fizetnünk.

SZÁLLÁS és ÉTKEZÉS ÁRAK

KASTÉLY ÉS MARANATHA HÁZ SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS

Kastély 4-6-8 ágyas szoba, közös fürdővel: 6.600,- Ft/fő/éj

Maranatha vendégház (150 m-re a kastélytól) 4 ágyas (2 db emeletes ágy):                                                                              7.200,- Ft/fő/éj

Maranatha vendégház (150 m-re a kastélytól) 2 ágyas:
7.900,- Ft/fő/éj

FONTOS: A MARANATHA HÁZBAN CSAK TELJES HÉTRE, AZAZ 6 éjszakára FOGLALHATÓ SZÁLLÁS

0-3 éves korúak részére a szállás és étkezés ingyenes, gyerekágyat szintén ingyenesen lehet igényelni, a készlet erejéig.

3-9 éves korúak részére (a táborba érkezés napjáig nem töltik be a 10. életévét): 3.900 Ft /Fő/éj minden szálláson, (kivéve a sátorban, ahol mindenkinek ingyenes).

Mit tartalmaz az ár a kastélyban és a Maranatha házban:

  • szállást egy főre, egy napra,
  • érkezés napján a vacsorát,
  • távozás napján a reggelit,
  • közbeeső napokon a reggelit, ebédet és vacsorát

Mit NEM tartalmaz az ár a kastélyban és a Maranatha házban:

  • nem tartalmazza az érkezés napján sem a távozás napján az ebédet, ezt külön lehet rendelni előre, felnőtteknek 1.270 Ft-ért, 3-9 éves gyerekeknek: 635 Ft-ért
  • nem tartalmazza az idegenforgalmi adót, amit a feltüntetett áron felül a 18 és 70 év közöttieknek kell fizetniük, ennek összege 250 Ft/fő/nap

SÁTOROZÁS:

Ha saját sátrat hozol, a kastélyparkban ingyenesen sátorozhatsz, a szállásért nem kell fizetned, de a „szállás nélküli” jelentkezési lapot ki kell töltened!

KÜLSŐ SZÁLLÁSOK:

Ha nem tudsz/akarsz a táboron belül szállást foglalni, természetesen önállóan foglalhatsz szállást a környéken. Ebben az esetben is töltsd ki a „szállás nélküli” jelentkezési lapot, hogy a teljes táborozói létszámba beszámoljunk. Ha külső szálláson alszol, akkor is tudsz a táborban étkezni az alábbiak szerint (a „szállás nélküli” jelentkezési lapon tudod jelölni):

ÉTKEZÉS SÁTOROZÓKNAK, KÜLSŐ SZÁLLÁSON LAKÓKNAK, NAPI LÁTOGATÓKNAK:

Ha tehát nem a kastélyban vagy a Maranatha házban alszol, (amelyekben az ár tartalmazza az étkezést is) az alábbi étkezéseket tudod megrendelni a „szállás nélküli” jelentkezési lapon, legkésőbb június 9-ig. A fizetés itt is átutalással, a válaszlevélben megadott számlaszámra és határidőig történik.

reggeli felnőtt: 960 Ft;  3-9 éves: 630 Ft (csak távozás napján rendelhető)

ebéd felnőtt: 1.270 Ft;  3-9 éves: 635 Ft (csak érkezés és távozás napján rendelhető)

vacsora felnőtt: 1.270 Ft;  3-9 éves: 635 Ft (csak érkezés napján rendelhető)

napijegy felnőtt: 3.500 Ft; napijegy 3-9 éves gyerekeknek: 2.350 Ft (közbeeső napokon csak ez rendelhető, az adott naptári napra tartalmazza a reggelit, ebédet és vacsorát)

A TÁBOR TERVEZETT PROGRAMJA

Hétfő, kedd:

Nyaralás, pihenés! Választható programok:

„Kérdezd a Rabbit” – beszélgetések Görbicz Tamással

„Magabiztos beszéd” – csoportfoglalkozások Csapó Istvánnal

Szerda: 19.30 tábornyitó

Csütörtök, Péntek, Szombat:

7:00 ima

8.00-9.00 reggeli

9.30-12.00 Istentisztelet, közben gyerekfoglalkozás 3-14 éveseknek

12.00-13.00 kiscsoport

13.00-14.00 ebéd

Délután: szabadidő, strand, sport, pihenés, továbbá választható programok (kastélytúra, kirándulás, „Magabiztos beszéd”, társasjáték klub, stb.)

              szombaton délután vízkeresztség és vízi vetélkedő a medencében

18.00-19.00 vacsora

19.30-22.00 Istentisztelet

Vasárnap:

7:00 ima

8.00-9.00 reggeli

9.30-12.00 Táborzáró istentisztelet, közben gyerekfoglalkozás 3-14 éveseknek

12.30 Ebéd (előre meg kell rendelni, a szállás ára nem tartalmazza!)

JELENTKEZÉSI FELÜLET KITÖLTÉSHEZ SZÜKSÉGES ADATOK

Kérjük, ezeket az információkat gyűjtsd össze, mielőtt elindítod a jelentkezést, akkor is, ha „szállás nélkül” regisztrálsz. Különösen kérjük azokat, akiknek nincs internet elérési lehetőségük, és a gyülekezetben szeretnének regisztrálni, hogy az adatok és információk birtokában érkezzenek. Minden táborozónak (még a 3 év alattiaknak és a gyerekeknek is) külön jelentkezési lapot kell kitölteni, tehát ha a családtagjaidét is te töltöd ki, az ő adataikból is készülj fel!

  1.        Név
    1.        e-mail cím (olyan címet adj meg, amit rendszeresen nézel)
    2.        Gyülekezet
    3.        Telefonszám
    4.        Állampolgárság
    5.        Személyi igazolvány száma
    6.        Születési dátum
    7.        Lakcím (ország, irányítószám, település, utca házszám)
    8.        Érkezés napja
    9. Távozás napja
    10. Szállás típusa
    11. Maranatha és kastély szállások esetén ebéd rendelése az érkezés és távozás napjára
    12. Sátor, külső szállás és napi látogatás esetén étkezés rendelés
    13. Speciális étkezés iránti igény
    14. Fizetés módjának kiválasztása
    15. Amennyiben mások részvételi díját is te utalod, az ő neveik megadása
    16. Amennyiben más utalja a részvételi díjadat (pl. szülő) az ő nevének megadása
    17. Szobatársak megjelölése
    18. 18 év alattiak esetében a felnőtt megjelölése, akihez a gyermek tartozik
    19. 3-14 év közöttiek esetében részvételi szándék a gyerekprogramokon
    20. 3 év alattiak esetében babaágy igénylés
    21. Ha tudod támogatni mások táborozását, megadhatod az összeget
    22. Ha támogatásra van szükséged a táborozáshoz, megadhatod az indoklást, és az összeget