Összefoglalás

Az újszövetségben prófétálva születünk meg, a Szentlélek inspirációjára (tanúskodásának hatására) valljuk Jézust Úrnak és Krisztusnak. Minden hívő egyben próféta is, aki nem csak Krisztus személyével és szavaival ismerős, hanem be van avatva Isten titkaiba. Az isteni vezetés kívülről belülre került, ahogy az Ige sem kőtáblákra, hanem a szív hústábláira van felírva. A hívő meghallotta a jó pásztor hangját, és ezt a hangot képes felismerni és követni. Ez még akkor is igaz, ha néha nagy hangzavar van körülötte, és sok a megtévesztés és a csalás. Élő hitű gyülekezetekben mindig jelen van a prófétálás, hiszen ez pont az élet jele.

Ugyanakkor különbség van a prófétálás szintjeiben. A legalsó szintet jelentik a szólás ajándékok: a nyelveken szólás, magyarázat, a szellemi énekek, imák, közbenjárások, melyeknél a Szellem adja a szavakat is. Leggyakrabban a „terepen” fogjuk tapasztalni az ajándékok működését, bizonyságtevés vagy „vigasztalás”, lelkigondozás közben, mert ezek „haszonra” adattak, nem öncélúak.

A következő szintje a prófétálásnak az ihletett igehirdetés. Nem minden igehirdetés prófétálás, de az igehirdetésben jelen kell lennie az ihletettségnek a felolvasástól, a tanításon át, az apokalipszisig. Itt már nem csak a szólás ajándékok működnek, hanem a kijelentés is, amikor az ismeret a szívünkben születik meg, és mi magunk öntjük szavakba. Itt van egy elágazás az erő-ajándékai felé is: csodatévő erők, vagy a gyógyítás erői, ahol nem a kijelentés, hanem a természetfeletti erő dominál. De ez sincs szólás nélkül, hiszen a démonok kiűzéshez parancsolni kell, ahogy a gyógyulást vagy a csodát is legtöbbször megelőzi a szó („Csak szólj egy szót és meggyógyul a te szolgád”; „Ha azt mondjátok e hegynek…”; „Akarom, tisztulj meg!” stb.) S bár a különböző ajándékokban nincsenek éles határvonalak, prófétának alapvetően azt tekintjük, aki a szólásban jeleskedik. Az üzenetet kísérhetik jelek, vagy fordítva: egy jel, egy gyógyulás is hordozhat üzenetet, ahogyan Jézusnál ez látható.

A prófétálás csúcsát jelenti a prófétai hivatal, ami magában foglalja a szólás és a kijelentés ajándékait és „művészi szintre” emeli őket. Az ilyen prófétát az üzeneti igazolják. Jártas az igazság beszédében, és jól hasogatja az Igét. Ha ezt nem tudja, nem érdemes komolyan venni. Ha pedig előre-megmondó prófétáról van szó, akkor a jövendölései beteljesednek.

Azért van jövendölésből sokkal kevesebb az újszövetségben, mert a vezetés kívülről-belülre került. Isten Szelleme már nem a prófétán, hanem a bennünk életre kelt Felkenten, Jézuson keresztül jön hozzánk. Az igaz ember a hitéből él, a Szent Szellem pedig a hitünkön keresztül akar vezetni. Ebben a külső prófécia (legyen az bizonyság, ige vagy személyes üzenet) a katalizátor vagy a bátorító szerepet játszhatja, de a döntés a miénk, nem követhetünk vakon senkit. Ezért a próféciákat meg kell ítélni (legalább magunkban), és egyáltalán nem bűn és engedetlenség azt mondani: „jó, meghallgattam, de egyelőre nem érzem úgy, hogy hitem lenne erre.”

A másik oka annak, hogy jövendölésből kevesebb van az újszövetségben, éppen az, hogy Jézus eljövetelével beteljesedtek a próféciák.

„Mert minden próféta és a törvény János idejéig prófétált.” (Mt11,13)

Az ószövetségben még várták a jobb és tökéletesebb eljövetelét, az újszövetségi próféta pedig nem jövő, hanem múlt időben hirdeti Jézus eljövetelét, jelen időben uralmát, és tudja, hogy vissza fog térni, hogy a többi prófétai jövendölés is beteljesedjen. Az újszövetségben már nem a Törvényt, hanem Isten Országát hirdetjük. (Luk16,16)

Mint minden szolgálati ajándéknak, a prófétának is az a célja, hogy felkészítse a hívőket embertársaik szolgálatra, és érettségre juttatva, Krisztus követőivé, tanítványokká tegye őket. Az érett hívő kezét pedig egyre kevésbé kell fogni, mert maga is ismeri az Urat és ismeri az ő hangját. Képes felismerni az igazság beszédét és képes követni azt szeretetben. Az igazi próféták ennek a folyamatnak a segítői, míg a hamisak ennek a gátlói. Nem szabad azonban összetéveszteni az Ige körüli jó szándékú vitákat, az elhívások különbözőségéből fakadó sokszínűséget, a kiskorúságot vagy a sérülést – a hamissággal. A gyülekezet vezetését az éretteknek kell ellátniuk, akik között lehetnek különböző ajándékok, így próféták is. A vezetők feladata a közösség felvigyázása és a történések megítélése. De fontos, hogy a vezető nagylelkű és jó szándékú legyen, mert ha „felvigyázás” címén túl szűken vannak meghúzva a határok, az a sokszínűség rovására mehet, és a közösség sok tehetséges embert veszíthet vagy szürkíthet el, akik kilógnak a sémából éppen azért, mert egyéniségek.

„Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon. A prófétákban lévő szellem pedig alárendeli magát a prófétáknak. Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.” (1Kor 14,31-33)