Párválasztás

A teremtő Isten szeretetéből alkotta meg az embert a szeretetre. Mindennek ez az alfája és az ómegája. A házasságot is azért adta, hogy két ember, akik megszeretik egymást, ezek között a keretek között éljék az életüket és hozzanak létre utódokat. A kérdések kérdése az, hogyan találhatom meg az életre szóló társamat? Hogyan ismerhetek rá, honnan tudhatom, hogy ő az? Csak egyetlen valaki van számomra rendelve? Mi lesz, ha az Úr olyat mutat, aki nem tetszik? Ezek a leggyakrabban feltett kérdések. A legutolsóra a legkönnyebb a válasz: a felülről jövő ajándék mindig tökéletes, ha az Úr pecsétje van a választásodon, abban nem hogy hiba nem lesz, hanem messze felülmúlja majd minden várakozásodat. Ami a többit illeti, rögtön az elején ki kell ábrándítsak mindenkit. Ha létezne a párválasztásnak egyszerű receptje, és én tudnám azt, már házam lenne Kaliforniában…

A világ legbölcsebb embere, Salamon is így nyilatkozott: lehetetlen kikutatni a férfiú útját a leányzóval. Ez épp olyan kinyomozhatatlan, ahogyan a kígyó sem hagy nyomot a kövön, a gálya a tengeren vagy a madár az égen.

Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: A sasnak az útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a leánnyal.” (Példa 30,18-19)

Ki kit miért szeret meg? Titok. Azért vannak általános elvek, amelyekre jó odafigyelni. Az első, hogy a szeretet viszonzásra talál-e? A házassághoz két ember kell, csak az egyik nem elég.

Az ókorban a házasságokat az atyák kötötték (még ma is vannak „elrendezett” házasságok), s bár nem gondolom, hogy ezt a szokást vissza kellene hozni, azt azonban igen, hogy azoknak az embereknek a véleménye, akik ismernek és szeretnek, mérvadó annak megítélésében, hogy milyen a választásod. A cinikus pogányok ugyanis úgy tartják: „a szerelem vak, de erre a vakságra van gyógyír, a házasság.” Szerelmes állapotban az ember hajlamos szemet hunyni a másik kiáltó jellemhibái felett. Ugyanis a közelség, az érintés, a másik figyelme önmagában is igen kellemes érzés, amit nehezen engedünk el. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy majd megbirkózunk ezekkel, mi majd megváltoztatjuk őt, vagy mellettünk meg fog változni. Csakhogy a házasság nem arra való, hogy alapvető problémákat megoldjon, vagy embereket megmentsen. Erre csak egyetlen társ képes, és őt Jézus Krisztusnak hívják:

Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?” (1Kor 7,15-16)

Alapvető jellemhibától, alkoholizmustól vagy a hitetlenségtől nem ment meg a házasság, csak az Evangélium. Ez a fő szabály. Hogyan láthatom mégis reálisan azt, akivel kapcsolatban a házasságot fontolgatom? Erre valók a barátok, rokonok és szülők. Nem állítom, hogy ők tévedhetetlenek, és ne lehetne jól párt választani annak ellenére, hogy a környezetünk lebeszélne. De a néhány kivétel, a főszabályt erősíti. Ha azok közül, akik ismernek és szeretnek, feltűnően sokan ellenzik a kapcsolatodat, akkor fogj gyanút és lépj hátra két lépést. Az a két ember pedig, aki általában a legjobban ismer és szeret: édesapád és édesanyád – legalább átlagos családi viszonyokat feltételezve. Még ha van is köztetek feszültség, ők többnyire még is csak azt akarják, hogy boldog legyél, józanabbak és főleg tapasztaltabbak abban, hogy mitől fog működni vagy mitől nem az a kapcsolat. Érdemes rájuk odafigyelni. Érdemes őket meghallgatni. Híres példánk Sámson, aki mindig idegen (filiszteus) nőket szeretett meg, bár a szülei lebeszélték volna (Bírák 14). (A példa annyiban persze sántít, hogy az Úr rendezte úgy, hogy Sámson idegen nőbe szeressen bele, hogy okot találjon az összetűzésre a filiszteusokkal, mert nem akarta, hogy népe beleolvadjon a filiszteus királyságba. De Sámsonnak a szép nők iránti gyengéje lett a veszte Delila képében – mint azóta számtalan Isten emberének az egyház története során…) Tapasztalatból mondom, hogy a házassági problémák egy jelentős része abban volt kódolva, hogy a házasságot egyfajta gyógyírnak gondolták a felek, amely majd orvosolja a másik jellemhibáit, néhány év után azonban ideges harag váltotta fel a reménységet: a problémák nem akartak megoldódni és egyre irritálóbbá váltak. (De az is nagy hiba lenne, ha rögtön tökéletes társat akarnál, mert ilyen sincs, legfeljebb csak a keresztény kézikönyvekben.)

A Biblia ezért is figyelmezteti a hívőket, hogy ne hitetlenek között keressék a társukat. A kapcsolatba eleve kódolva van az a feszültség, hogy a szövetségesek egyike a világnak, a másika az Úrnak van elkötelezve, se e kettő ádáz ellensége egymásnak. Izrael számára is tiltott volt az idegen nővel vagy férfival való házasság, aminek nem etnikai, hanem kulturális oka volt. Az idegen nő ugyanis idegen istenek leánya volt. Híres példánk Salamon, aki a világ legbölcsebb embereként is elbukott ebben. Ammonita feleségének bálványimádása nem csak Roboámra volt rossz hatással, hanem még az unokáját és dédunokáját is meg akarta fertőzni. Végül az istenfélő Ásza tette le az anyakirálynői posztjáról (1Kir15,13). Még híresebb társa volt Jézabel, a szidoni pap lánya, az Úr prófétáinak, köztük Illésnek üldözője. Az ő idejében nem csak Izrael került idegen kultuszok befolyása alá, hanem Athália, majdnem teljesen kiirtotta a dávidi királyi házat (2Kir 11,1). Ádámot Éva csábította maga után a bűnbe, a moabita és midiáni lányok Bálám tanácsára csábították el Izrael fiait a bálványokhoz és Salomé táncáig hosszan lehetne folytatni a sort, hogyan használta fel az ellenség a másik nem iránti vonzalmat arra, hogy tőrbe csaljon embereket és népeket. Ezért így hangzik az apostol tanácsa:

Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban.” (1Kor 7,39)

Ez a vers még egy dologra rámutat: a döntésben a saját akaratunk fontos szerepet játszik. Sokan szeretnék, ha Isten döntene helyettük és közölné a végeredményt. Isten tanácsát én is fontosnak tartom és hiszem, hogy az igazán istenfélő emberekben a szeretet-szerelmen kívül még egy erős belső meggyőződés is kialakul: a hit a másikban. Hiszem, hogy ő a számomra Istentől rendelt társ. Ez a hit azonban nem azt jelenti, hogy Isten felülírja, vagy a döntésével helyettesíteni akarja a mi akaratunkat. Ez a mi döntésünk, amit nem hozhat meg helyettünk se próféta, se lelkész. És nem is a hóbortos „álmokra” és „kijelentésekre”, „ige-kapásokra” gondolok, amelyek részei lehetnek ugyan a döntéshozatalnak, de csupán ezekre nem lehet alapozni. Ne házasodj csak azért, mert volt egy álmod vagy kaptál egy kijelentést. A hit a másik megismerése során alakul ki benned (amit elindíthat vagy erősíthet egy kijelentés). Ez egy mély meggyőződés, belső bizonyosság abban, hogy együtt akarod leélni az életedet a másik emberrel. Az otthonosságnak, a hazaérkezésnek az érzése a társaságában, mintha mindig is ismerted volna és mindig is része lett volna az életednek.

Nem állíthatom felelősséggel még azt sem, hogy ha valaki a fenti ökölszabályokat mind figyelembe veszi, az nem nyúlhat mellé, mert a szeretetnek és a hitnek nincs olyan kottája, ami mindig mindenkire érvényes lenne.

Amikor rászántam magam, hogy megismerjem, kifürkésszem és kikutassam bölcsen a végső következtetést, tudva, hogy az oktalanság bűn, és a tévelygés esztelenség, úgy találtam, hogy a halálnál is keserűbb az olyan asszony, aki hasonló a vadászhurokhoz: a szíve háló, kezei pedig bilincsek. Aki kedves Isten előtt, az megmenekül tőle, de a vétkes a foglya lesz.” (Prédikátor 7,25-26)