View Post

Fóris Attila – A győztes ember

A mai üzenetnek azt a címet adtam, hogy “A győztes ember”. Azok kedvéért, akik nem voltak itt múlt vasárnap, elmondom, hogy az Ervin a végén lejátszott egy videót. Ezen a felvételen egy maratoni futó fut a cél felé. Ez nagy odaszánást igényel. Nagy elhatározást, sok felkészülést. Valószínűleg ez a versenyző is sokat készült arra, hogy ezt a távot lefussa. Akkor, amikor már majdnem célba ért, akkor szembesült vele, hogy minden készülődése, minden tervezése, minden, amit ő bele tett ebbe az egészbe, az csődöt mondott. Gyakorlatilag a lábai nem vitték tovább, elveszítette az uralmát a teste fölött. Már nem az volt …

View Post

Fóris Attila – Kié vagy?

Mielőtt belevágnék a mai üzenetbe, szeretnék néhány dolgot elmondani az előző részek tartalmaiból, és utalni arra is, amiről a többiek beszéltek. Ha emlékeztek rá, egy hónappal ezelőtt beszéltem arról, hogy milyen lehetőséget kaptunk akkor, amikor a Szent Szellem eljött erre a Földre, és betöltött bennünket, és ahogy a szentírás is mondja, “ki lettünk választva arra, hogy a Szent Szellem lakóhelyeivé váljunk”, az Isten szellem valóságosan az életünk részévé legyen. Szeretném felolvasni nektek azt az igét, amiről akkor is szó volt, vagyis a II. Korinthus 13-at. Pál így fejezi be ezt a levelet, hogy “a Jézus Krisztusnak kegyelme, az Isten szeretete, …

View Post

Fóris Attila – Kezdd el!

Nagyon sokszor az egyház úgy gondolkodik magáról, hogy vannak bizonyos felkent emberek/személyek, akiket Isten tud használni. Sokszor ugyanabban az állapotban vagyunk, mint Izrael népe volt akkor, hogy “de jó lenne, ha Isten szelleme valakit megint felkenne, és rajra keresztül tudna Isten szabadulást hozni”. Felcsillan a remény, amikor látjuk, hogy valaki nagy erővel elkezd szolgálni, és azt gondoljuk, hogy végre megint lesz ébredés, és fog valami történni közöttünk, mert valakit Isten szelleme meglátogatott, akit arra fog használni, hogy egy egész népet megszabadítson. Sokszor az egyház úgy gondolkodik magáról, mint a királyok és próféták koráról, hogy vannak, akik szolgálnak, és vannak szolgáló …

View Post

Fóris Attila – A legkisebb is nagyobb

Azt mondja Jakab, hogy “aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy ő létezik”, és úgy folytatja, hogy “megjutalmazza azokat, akik Őt szorgalmasan keresik”. Azt hiszem, hogy azért vagy ma itt, mert Istent akarod keresni. Azt mondja a Biblia, hogy Isten ezt az igyekezetedet meg akarja jutalmazni. Isten akar neked adni valamit, akar hozzád szólni! Ma az Isten országáról szeretnék beszélni, ami egy teljesen ,más dolog, mint amit meg tudunk fogni, vagy amit látunk a szemünkkel. Ez egy szellemi valóság. Isten igéje nagyon sok mindent kijelent erről. Ahogy énekeltük az egyik dalt, meg is elevenedett bennem, hogy ez, amit itt …

View Post

Fóris Attila – Isten igéje nincs bilincsbe verve!

… Péterék meggyógyítottak egy sánta embert. Annyira abszurd ez a világ, hogy meggyógyítottak egy sántát, aki ott koldult évek óta az ékes kapunál, és ezt gyakorlatilag bűnként rótták fel nekik. Egy elnyomó környezetben mindig az a következmény, hogy amikor teszed az Isten dolgát, akkor falakba ütközöl. Tapasztalsz egy erőt, ami ezt ,megpróbálja elfojtani. Tehát megfenyegették az apostolokat, őt visszamentek az övéikhez, és az egész gyülekezet elkezdett imádkozni. Úgy imádkoztak: “Uram, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg, hogy bátran hirdessük a te evangéliumodat!” Tudjuk, hogy jött Istentől válasz: Betöltötte őket a Szent Szellem. Bátrabbak lettek, és elkezdték bátran hirdetni az …

View Post

Fóris Attila – Szent fiú, aludjál?

A mai üzenetem címe: Szent fiú, aludjál? Ez az idézet a “Csendes éj” című dalból van. Én keresztény családból származom. Nem nagyon volt karácsony, amikor ne hangzott volna el otthon ez a dal. Azt hiszem, hogy ez az a gyülekezet, ahol nem kell különösebben arról prédikálni, hogy fiak vagyunk. Igaz? Még a nők is! Isten gyermekei vagyunk, fiai és lányai. Az elmúlt évben erről nagyon sokat hallhattatok. Én is azzal szeretném ma kezdeni, hogy szeretném megerősíteni az identitásotokat. Ez az elmúlt év rendkívül tevékeny volt. Még év elején elhangzott egy olyan üzenet, aminek az volt a címe, hogy “Tedd meg …