Takács Ferenc – A hit cselekszik

Úgy gondolom, hogy Isten azért adott nekünk gyermeket, unokát, hogy az embernek a legnagyobb szükségét, vágyát, hiányát, azt, ami az embernek a lehető legjobb, azt a szeretetet a legintenzívebb módon legyünk képesek átélni, amire egyébként az ember képtelen. Én azt tudom elmondani, hogy egy olyan szeretet érzek a mai napig is a gyermekeim és az unokám iránt, ami engem mellbe vágott. Én sosem gondoltam azt, hogy ennyire lehet szeretni! Feltétlen szeretet van a gyermek iránt. Úgy gondolom, hogy ezt Isten azért találta ki, hogy mi is átélhessünk valamennyit abból a szeretetből, aki Ő maga. Isten maga a szeretet. Hát mit meg nem tennél a gyerekedért? Isten azért tette ezt, mert ő egy szerelmes Atya! Amikor mi engedjük, hogy ez az igazság behatoljon a lelkünkbe, a szívünkbe, hogy Isten nem csak egy rettenetes, félelmetes, örökkévaló Isten, hanem ennek az Istennek a legfőbb tulajdonsága, hogy Ő maga a szeretet! Amikor ez az igazság a szívünket eltalálja, akkor jutunk az Istennek a megismerésére, az Isten félelmére, de ez nem olyan félelem, hogy félek az Istentől, hanem olyan, hogy Ő kerül az első helyre, és minden Őhozzá igazodik.