Tanítható-e a prófétálás?

Mint minden készség, a prófétálás is fejleszthető az emberben, de nem mindenki jut el a legmagasabb szintekre. Ebben is Isten ajándékai és kegyelme nyilvánul meg, amit saját akarata szerint osztogat, ezért „nem azé, aki fut és nem azé, aki akarja…”. A próféta-iskolák jó terepet nyújtanak arra, hogy az ember próbálkozzon és fejlessze magában a szólás képességét. Ugyanakkor vannak erős fenntartásaim is az ilyen képzéssel kapcsolatban.

Az egyik az, hogy sokszor teljesen általános üzenetek megszemélyesítését hívják prófétálásnak. Ez végső soron definíció kérdése, de az, hogy pl. „Isten nagyon szeret Téged és jót akar Neked”, mindig és minden körülmények között igaz. Ha a pulpitusról halljuk, talán nem hatol el a szívünkig, de ha személyesen nekünk mondják, vagyis megszemélyesítik, sokkal közvetlenebbül hat: XY azt mondja Neked az Úr, hogy nagyon szeret Téged és jót akar Neked!” Hogy ettől a vallásos igazságok közhelyek vagy próféciák lesznek-e – nagy kérdés.

Az Úr nevével is érdemes csínján bánni, mivel azt – ugye – nem érdemes „hiába felvenni”. Amikor a próféta-iskolákban arra bátorítanak, hogy a bensődben feszülő üzenetet bátran vállald fel, hogy az Úrtól van, és mond az Úr nevében, nekem azért eszembe jut a harmadik parancsolat. Egyébként is minden hamis próféta az Úr nevével manipulál. Hiszen egy „prófétának” még csak ellene mondana az ember, ha úgy érzi – de ki szeretne az Úrral vitázni? Én ezért jobbnak tartom, ha az ember egyszerűen elmondja az üzenetét mindenféle külső hivatkozás (sírás, hangelváltoztatás, reszketés) és az Úr nevének felemlegetése nélkül. Ha az üzeneted az Úrtól van, akkor az, akinek szól, fel fogja ismerni az igazság erejéről. Jobb, ha ő mondja, hogy ez az Úrtól volt, mintha Te. Ez így becsületesebb.

Ugyanez a helyzet a címekkel és rangokkal. Jobb, ha mások ismerik fel és mondják rólad, hogy ki vagy az Úrban, mintha te híreszteled magadról. És itt nem a hízelgő alattvalókról beszélek, hanem azokról az emberekről, akik minden függés vagy manipuláció nélkül, szabadon elismerik, hogy áldás voltál a számukra. Az éretlen hívők hajlamosak sztárolni embereket, mivel túlságosan függenek még attól, amit látnak: „én Pálé, én Apollósé”. Maga Pál is sokszor tisztázta, hogy nem akarja, hogy őt másnak gondolják, mint ami: Krisztus szolgája (2Kor 4,5 és 6,4), akinek nem az a fontos, hogy őt sztárolják, hanem az, hogy Krisztus nagy legyen a hívők életében:

„Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem.” (2Kor 12,6)

Nagy kérdés az is, hogy a prófétálást úgy lehet-e ki- és bekapcsolgatni, ahogyan azt gyakran tapasztalni a próféta-iskolákon. A Szellem ugyanis osztogatja, ahogyan akarja és ezt jó szem előtt tartani. Itt is, azt gondolom, hogy célszerűbb ezt meghagyni szabadságban, jó mindenkor figyelni a Szellem rezdüléseit és jó különleges időket és alkalmakat kijelölni, amikor a gyülekezet különösen arra figyel, hogy a Szellem hogyan mozog, de ha ezt túlerőltetjük, félő, hogy nem próféciák, hanem csak utánzatok születnek.

A próféta cím osztogatásának is lehet ugyanilyen hatása. Ha ez nem egy már meglévő és működő ajándék felismerése, hanem „megelőlegezett bizalom” (hátha majd az lesz) vagy „ráolvasás” (megvalljuk hittel, mert nagyon akarjuk, hogy így legyen) akkor félő, hogy a címmel megtisztelt testvér nagy nyomást fog érezni arra, hogy bizonyítson, és prófétálni fog, ha van üzenete, ha nincs. (Ha nincs, csinál.) Ezekből megint csak silány utánzatok lesznek vagy izzadságszagú magyarázatok. Tipikusan ilyen, amikor szilveszterkor valamit jövendölni kell egy prófétának az évről, és akkor nekifog az évszám számmisztikai magyarázatának. Ha rafináltabb, akkor a héber évszámítást is belekeveri, és mivel nem akar lebukni, semmitmondó általánosságok hangzanak el („az áttörés éve lesz”, vagy a „helyreállításé” stb. stb.) Esetleg „ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes” típusú üzenetek hangzanak el, például: „Új háború tör ki a Közel-Keleten, ha a hívők nem imádkoznak”. Ha kitör, akkor is jó, ha nem tör ki, akkor a hívők imádkoztak jól – és kész. Ezek nem próféciák, inkább kényszeredett kísérletek arra, hogy belenőjenek a testvérek egy olyan ruhába, ami még lötyög rajtuk.

Mivel az emberek életébe beavatkozni nem kis felelősség, a próféta iskolákon elővigyázatossági intézkedéseket hoznak, hogy a próféta tanoncok miről beszélhetnek és miről nem. Csakhogy a Szellem úgy fúj, ahogy akar, mi van, ha mégis ad üzenetet házasságról, munkáról vagy az élet más nagy döntéseiről? Jó-e ha eltiltjuk ezeken a területeken a prófétálást? Én úgy látom, hogy ez éppen fordítva van. Nem a prófétákra tettek szájkosarat, hanem a hallgatókat ruházták fel annak jogával, hogy megítéljék a próféciát:

„A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg”. (1Kor 14,29)

A hallgatónak joga van elfogadni vagy elvetni egy prófétálást, ítélhet úgy is, hogy ez nem hozta létre benne azt a hitet, amely arra indítaná, hogy bármin is változtasson. Ez nem engedetlenség – még ha téved, akkor sem – mert az a lényeg, hogy mindenki a saját hite alapján cselekedjen. Semmilyen külső prófécia nem helyettesítheti a személyes belső meggyőződést. Isten a Te életedről elsősorban Veled akar beszélni. A prófétálás – ha igaz – legfeljebb megerősíti benned azt, amire már Te magad is eljutottál. Ha pedig nem mozdít meg semmit, akkor vagy nem az Úrtól volt, vagy majd később Benned is kimunkálja a Szellem azt a hitet, vagyis a prófécia csak elindít a személyes utadon. Soha senkinek se engedd meg, hogy döntsön helyetted! Te döntesz, Tiéd a következmény, Te adsz számot majd magadról Krisztus ítélőszéke előtt! Ezért a prófétálás hallgatóit érdemes kiokosítani és nem annyira a prófétálókat korlátozgatni. Soha ne engedd meg senkinek, hogy kivegye a döntést a kezedből. Ha ugyanis rosszul döntesz, a „próféta” nem lesz ott, hogy elvigye a balhét. A vezényszóra, meghatározott időre szóló prófétálgatás pedig inkább gyerekes, mint valódi, és sokkal inkább szolgálja a vezénylő testvér hamis tekintélyének a kiépülését, mint a prófétai „kenet” működését. Viszont magában rejti azt a veszélyt, hogy a testvéredet leszoktatod arról, hogy ő magának keresse az Urat. Mondom még egyszer: az Úr VELED akarja megbeszélni a RÁD vonatkozó dolgokat. Isten Szelleme BENNED van, hogy TÉGED vezessen. Ezt legfeljebb megerősíthetik kívülről vagy inspirálhatnak. De ez megtörténhet egy egyszerű beszélgetésben éppen úgy, ahogyan imádkozás, igeolvasás, vagy a prédikáció hallgatása közben is. Nagyon vágysz rá, hogy szóljon hozzád az Úr? És biztos is akarsz lenni benne, hogy az pontos? Akkor ülj le a Bibliád mellé és olvasgasd.

Hiszem, hogy érdemes teret engedni a prófétálásnak, és jó keretet szabva, engedni, hogy a hívők próbálkozhassanak. Jó, ha a gyülekezet megengedő, és nem döngöli bele az agyagba azokat, akik kísérleteznek, még ha esetleg hibáznak, akkor sem. De érdemes az Úr nevével és a címek, rangok osztogatásával csínján bánni. Az Úr pedig bizonyítani fog azok mellett, akiket tényleg elhívott.

„Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok…” (1Kor 14,31)

„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk”. (Róma 12,6)

Szó szerint: „a hittel arányosan” (kata én analogian tész piszteósz). Amire még nincs hitünk, abba még nem érdemes belefogni. Jobb hűségesnek lenni a kevesen, mint a hit mértékén felül bölcselkedni.