Táplálni, gondozni

„Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének.” (Ef.5,28-30)

Isten a házasságot nem akadálypályának adta, amit túl kell élni. Hanem arra szánta, hogy két ember szövetségben, az egymás iránti önzetlen szeretetben kihozza a másikból azt a csodát, amit Isten belehelyezett. A férj legnagyobb sikere egy boldog feleség. És a legnagyobb dolog, amit a feleség elérhet a házasságban, ha boldog a férje. Ahogyan a test is táplálást és gondozást igényel újra és újra, ugyanúgy a házasságot is meg kell újítani újra és újra. A test is jelzi, ha elhanyagoltuk, akként a házasságban is jelentkeznek az „alultápláltság”, a „kimerültség” vagy a „vitamin-hiány” tünetei. S ha testünk beteg, igen rosszul tesszük, magunkkal szúrunk ki, ha ezért büntetjük ahelyett, hogy a gyógyulást keresnénk több odafigyeléssel. Hiszen törött végtagunkkal is fokozott odafigyeléssel és gyöngédséggel bánnánk, nem gorombasággal.

Főleg, mi férfiak, szeretünk nem tudomást venni a testünk tiltakozó akcióiról, a jelentkező tünetekről. Abban reménykedünk, hogy majd csak maguktól elmúlnak. Szerencsére sok betegség tényleg csak ilyen átmeneti. Néha azonban komolyan kell venni a tüneteket és nem merülhetünk bele kedvenc elfoglaltságunkba, hanem foglalkozni kell a testünk jelzéseivel. Hasonlóan van ez a házasságban is. A fenti ige azt tanítja, hogy Krisztus sem bántja az Egyházat – még hibái ellenére sem -, mert egy testet alkot vele. Hasonlóan értelmetlen a másik fél bántása is a házasságban, mivel egy testet alkotunk, és valójában saját magunkat bántjuk. Ha fájdalmat okozunk a másiknak, az nekünk ugyanúgy fájni fog. A problémákra orvosságot kell keresni és nem büntetést.

A házasságot a szeretet és bizalom, az egymásba és a közös jövőbe vetett hit táplálja. Ha ez a légkör tartósan el kezd megváltozni, az azt jelenti, hogy a betegség első tünetei felütötték a fejüket. Ha ezt türelmetlen beszólások és viták követik, megjelent a lázas állapot, ha pedig a viták elfajulnak és céljuk már nem az álláspontok tisztázása, hanem csupán a fájdalomokozás, akkor súlyos betegség ütötte fel a fejét: a test önmaga ellen fordult. Márpedig jól tudjuk, hogy egyetlen ház sem állhat meg, amelyik tartósan meghasonlott önmagával.

Nagy segítség, ha a felek a lehető legérthetőbben meg tudják fogalmazni egymásnak, hogy mi is a problémájuk. Ez egyszerűen hangzik, de egyáltalán nem az. Komoly erőfeszítést és intelligenciát – néha külső segítséget – igényel, hogy az ember a benne gomolygó érzések között eligazodjon, és azokat képes legyen a másik számára is érthetővé tenni. Néha csak az a baj, hogy mi magunk is tudjuk, testi indulatok munkálnak bennünk: irigység, féltékenység, versengés stb. és ezeket nem szívesen valljuk be. Máskor nehéz rájönni, hogy mi is okozza a rossz érzéseinket. Néha a „kiborulások” olyanok, mint a riasztó, jelzik, hogy valami baj van, de azt nem mondják meg, hogy pontosan mi. Ehhez alaposan utána kell járni a szirénázás okának. Néha csak téves riasztás, máskor viszont komoly veszélyre figyelmeztet.

Nagyon fontos, hogy a feszültségek kezelésekor merjünk békülékeny gesztusokat tenni, hogy ne vágjuk a másikat „büntibe”, és ne akarjuk, hogy fájdalommal vezekeljen a fájdalomért, amit mi éreztünk vagy érzünk. Sokan a neheztelés, az elutasítás légkörével akarják a másikat „jobb belátásra” bírni.

De még fontosabb, hogy a békülékeny gesztusokra békülékenyen reagáljunk. A „fojtogatós szolga” története éppen erre tanít. Mindkét félnek az az érdeke, hogy a ház meghasonlása megszűnjön és a ház ne összedőljön, hanem a repedései ki legyenek javítva és meg legyenek erősítve. De ez nem megy, ha azt, amit az egyik fél épít, a másik lerombolja és fordítva.

Minden szeretet-kapcsolatunk bizalmon épül fel, különösen a házasság. A bizalom olyan, mint a panorámaüveg az épületen: beengedi a napfényt és megmutatja a távlatokat a négy falon túl is, viszont kint tartja a hideget és a metsző szelet. Egy ablaktalan lakásban inkább börtön-, mint komfortérzete van az embernek. Az üveg azonban nagyon törékeny. Hasonlóan van ez a bizalommal is. Nehéz felépíteni, de egy pillanat alatt szilánkjaira hullhat és borzasztóan nehéz feladat újra összerakni. Száz és száz következetes cselekedet kell, hogy a bizalom erős legyen, de egyetlen is elég, hogy darabokra hulljon.

A bizalmat, az összetartozás érzését erősítik a közös élmények, a kipróbáltság, a hitben és szeretetben megharcolt élethelyzetek. Ezek az erős kötelékek a legfontosabbak az életünkben, melyeket nem érdemes ideig-óráig tartó, talmi dolgokért elszakítani vagy meggyengíteni. A közösen felépített élet hatalmas érték, olyan drága kincs, amely nem hasonlítható semmi máshoz és pénzben ki sem fejezhető, mivel éppen az a lényege, hogy nem vehető meg. Olyan érték ez, amelyért megéri küzdeni.

Az ember orvoshoz fordul, ha betegség tüneteit észleli magán. Rendőrt hív, ha el akarják lopni az utóját, vagy ügyvédet fogad, ha úgy érzi kár érte. Miért van az, hogy nem akarunk a házasságunkért küzdeni, hogy nem fogadjuk el a szakemberek segítségét? Ez sajnos az elnyomott népekre nagyon jellemző. Mindenki védi a magánéletét és nem akar támadási felületet adni, nem szívesen enged be idegent a magánszférájába. Még inkább így van ez a törvényeskedéstől áthatott keresztény gyülekezetinkben. Még csak az kellene, hogy kiderüljön, gond van a házasságban! Ezért a lelkészekhez a probléma már csak akkor jut el, amikor az egyik (vagy mindkét) fél meghozta a döntését, és valójában nem segítséget kér, hanem egyfajta felmentést, igazolást. Pedig – ahogyan a legtöbb betegség – úgy a legtöbb házassági probléma megoldható lenne, ha időben el lehetne kezdeni a terápiát, és a felek nem alibit, hanem a gyógyulást keresnék.

Azonban kilépni egy kapcsolatból és újat kezdeni csak addig tűnik könnyebbnek, amíg a régit kilátástalannak érezzük. Azonban az éveket nem lehet visszahozni, és egy új kapcsolat újrakezdést is jelent. Mindent elölről. Ráadásul ez nem „zöldmezős” építkezés lesz, hanem a régi anyagi, erkölcsi és érzelmi romjain kellene újat kezdeni.

Sokszor megkérdezik, hogy kitarthat-e a szerelem lángolása évtizedeken keresztül? És népszerű azt válaszolni, hogy a szerelem idővel szeretetté szelídülve válik erős kötelékké. De ez csak részben igaz. Teljes meggyőződésem, hogy az igaz szerelem mindig képes a lángolásra. Hogyan? Tedd azt, amit az udvarlás idején: figyelj oda a másikra, kutasd ki, mit szeret. Kedveskedj neki, fejezd ki mennyire fontos, és meg fogsz lepődni micsoda parázs van a hamuréteg alatt!