Újratervezés

2020. februárjában váratlan fordulat szabott új irányt nemcsak országok, de földrészek lakói mindennapjainak: egy ismeretlen vírus, egy fenyegető járvány megjelenése meglehetős durván zökkentett ki mindenkit a saját komfortzónájából. Elmaradt összejövetelek, elhalasztott közösségi alkalmak, lemondott hangversenyek, utazások, meg nem tartott családi ünnepek, esküvők jelezték, hogy a Világ Fejedelme kaján vigyorral,  iszonyú sebességgel kattogtatja kozmikus méretű számítógépének  törlésgombját. Márciusban még azt reméltük, hogy talán egy hónap elég lesz a járvány megfékezésére, és legalább a Húsvétot méltó módon  ünnepelheti mindenki, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Aztán a törlésgomb a Húsvétot is elérte, és  a  történelemben talán először ünnepel úgy  a keresztény világ, hogy  elmaradtak a gyülekezeti alkalmak, istentiszteletek, nincsenek nagy családi összejövetelek; a barátok, ismerősök nem keresik fel hagyományosan egymást, mert világméretű karantén van, és  mindenki fél a vírus terjedésétől. 

Felkészületlenül ért bennünket a globális járvány megjelenése. Korábban a legnagyobb természetességgel fogadtuk el az életmódunkban  megjelenő globalizációs kultúrát, és  éltünk – vagy visszaéltünk – annak áldásaival, de nem gondoltunk arra, hogy  lehetnek globálisak a megpróbáltatások és csapások is. 2020 márciusáig úgy tűnt, a fogyasztói társadalom szervezettsége, a világot behálózó és egységesítő  technika  szilárd keretet ad mindennapi életünknek.

Aztán váratlanul nagyot estünk arról a  globális lóról, amin eddig olyan biztosnak tűnt az ülés. Nem tudom, hogy eredményez-é ez a világméretű  krízishelyzet  olyan gyökeres szemlélet- és értékrendbeli változást az életünkben, amely gondolkodásra késztet, és újratervezteti a veszedelembe vivő  útvonalat. A  damaszkuszi úton Pál apostol a fényességtől vakon, alázattal kérdezte:Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?(Csel9:6) Jó lenne, ha a bajban lévő emberiség ebben a válságos helyzetben fel tudna tekinteni a Mindenség Urára, és megalázkodva feltenné a kérdést: Mit akarsz, hogy cselekedjünk?

A Biblia világos útmutatást ad az Isten szerinti helyes életmódra nézve.

„Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem a másokét IS.”(Fil2:4)

„Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék, annak javára, épülésére.”(Róm15:2)

„Ne az önzés, vagy a dicsőségvágy irányítson benneteket!…Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!”(Fil2:3-4,EFO)

 Elgondolkodtató, amit a Timóteushoz írt második levélben olvasunk: elsősorban az általános önzés miatt lesznek nehéz idők az utolsó korszakban. „Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók…(KAR) Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik…(2Tim3:2, EFO) Sokáig látszott úgy, hogy következmények nélkül lehet élni a Világ Fejedelmének evangéliuma szerint: halmozni a vagyont, habzsolni az élvezeteket, átgázolni másokon. Lehet gátlástalanul   törtetni a hatalomért, hirdetni, hogy az én személyem, közösségem, városom, országom az első, ezért mások rovására nekem, nekünk alanyi jogon több és jobb  jár, mint a kevésbé szerencséseknek.

A vírustörténet egyik üzenete, hogy önző érdekérvényesítés helyett meg kell tanulnunk  a párbeszédet, a kooperációt, az egészséges kompromisszumokra való hajlandóságot, a lemondást mások javára  kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt; akár államközi szinteken is. A pusztító önzés helyett keresnünk kell a mások boldogulásának útját, a mások hasznát IS.

A karantén ránk kényszerítette csendben   érdemes megvizsgálni  és átgondolni azt is, hogy helyesen élünk-e? Kell-e annyi és olyan étel, ruha, kényelem, utazás, szórakozás – globális szinten – amennyit eddig helyénvalónak tartottunk?  Biztos, hogy olyan mennyiséget és minőséget kell fogyasztanunk a világ javaiból  – mások, vagy utódaink rovására –, mint eddig tettük? Most, a korlátozások idején szembesülünk azzal, hogy szükségleteink nagy része a fogyasztói társadalom reklámjai által gerjesztett hamis szükséglet. Valós szükségleteinket a kisebb mennyiségű  és  szerényebb dolgok is kielégítik. Meg vagyok győződve róla, hogy át kell strukturálni a fogyasztási szokásainkat – még hívő keresztényeknek is  – meg kell elégedni az egyszerűbbel, a kevesebbel, és meg kell szokni, hogy másképp is lehet szervezni az életünket, mint eddig tettük.  Érdemes újratervezni az életmódunkat.

A kataklizmák idején jobban kirajzolódnak előttünk a valódi értékek. Mondják, hogy értéktévesztett, értékválságos  korszakban és társadalomban élünk, és ez így igaz. A krízishelyzetekben látszik meg, hogy az általánosan elismert pénz,  hatalom,  siker nem a legfőbb érték. Az életbe léptetett korlátozások  idején egyik napról a másikra felértékelődnek előttünk az élet emberi vonatkozásai. A családtagok, szülők és gyermekek, férj feleség szeretetkapcsolata, vagy baráti, ismerősi kötelékek. Egy meghitt beszélgetés valakivel, akit régen láttunk.  Egy gyülekezeti alkalom, amikor intenzívebben kerülhetünk Isten közelségébe, és átélhetjük a testvéri szeretetet, a közösségi összetartozás felemelő érzését is. Most értjük meg, mennyivel értékesebbek a virtuális kapcsolattartás helyett a háromdimenziós reális érintkezési lehetőségek. „Semmire nem vágyom jobban, mint megölelni a fiaimat, akiket egy hónapja nem láttam” – mondta egyik kedves ismerősöm. Azt hiszem, érdemes a megszokott  értékrendünket is átgondolni, és újratervezni.

A koronavírus törlésgombja számos  közeli, vagy távolabbi tervünket tette  bele a globális lomtárba. Meg kell tanulnunk a terveink újratervezését is. Mit jelent ez? Azt, hogy valóban a Mennyei Atyára bízzuk az elképzeléseinket. Nem azt akarjuk, hogy segítsen a céljaink elérésében, hanem Rá bízzuk, hogy az Ő terveit vigye véghez az életünkben.  Nemcsak a szánkkal, hanem békességgel a szívünkben kell kimondani minden egyes vágyunk, elképzelésünk, tervünk után: HA Isten akarja, és élünk…

„Vannak, akik azt mondják: „Ma, vagy holnap elmegyünk abba a városba. Ott maradunk egy évig, üzleteket kötünk, és nyerünk.” Jól figyeljetek! Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Hiszen egész életek olyan, mint a pára, amely csak rövid ideig látszik, aztán szétfoszlik. Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok minden ilyen büszkeség gonosz dolog!”(Jak4:13-16, EFO)

Magabiztos büszkeségünket kell a lomtárba tenni, és fejünket meghajtva elismerni: terveink, szeretteink, egész életünk nem a mi kezünkben, hanem Isten kezében vannak. Ha Ő akarja…Ha élünk…

A mindennapok mókuskerekében sokszor felnagyítunk jelentéktelen apróságokat, míg fontos dolgokat nem tudunk megfelelő súllyal kezelni. Ez a mostani különleges időszak arra is jó, hogy életünkben a fontossági sorrendet újratervezzük. Amikor Jézust megkeresték a farizeusok, és a legfontosabb parancsolatot tudakolták, Jézus válasza ez volt: Szeresd Istenedet, szeresd felebarátodat.(Mát22:37-40, Mk12:29-31,Lk10:27-28) Tedd ezt, és élni fogsz, mondta Jézus a törvénytanítónak. Ez a két kapcsolat – ebben a sorrendben! – képezi életünk szilárd alapját. Életünk dolgainak fontossági sorrendjében az Istennel való kapcsolat az első, az embertársainkkal való kapcsolat az ezt követő, a második helyen kell álljon.

Ha meg tudjuk tenni ezekben a hetekben, hogy életünk kritikus területein végrehajtjuk az újratervezés nem is mindig egyszerű munkáját, akkor ez a különleges időszak nem telt el a számunkra haszontalanul. Ha életünket át tudjuk adni a Mindenható kezébe, ha alázattal arra kérjük, hogy legyen Ő a nagy Újratervező, és az Ő vezetése szerint akarunk élni – meghoztuk életünk legjobb, leghelyesebb döntését. Akkor  Ezékiás királlyal mondhatjuk:

„Bizony, még a szorongatás és nyomorúság is a javamra vált!”(És28:17, EFO)

„Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből.”(És28:17, KAR)

D. Krajcsir Piroska