Zárszó a házasság szentségéhez

Én éppen abban az évben születtem, amikor a szexuális forradalom hatásai robbanásszerűen elkezdték átalakítani a nyugati társadalmakat. Drasztikusan megnőtt a válások, a házasságon kívül született gyerekek száma, a fiatalok között elkezdett hódítani a sex, drog és a rock ’n roll kultúrája. Én már egy olyan világban nőttem fel, ahol a pornográfia könnyen hozzáférhetővé vált a vasfüggöny mögé becsempészett magazinokkal, és a fiatalok számára a házasság nem volt igazi alternatíva. A szocializmus ideológiája a házasságra is kiterjesztette az osztályharcot, ami azt jelentette, hogy céljának tekintette a nők „felszabadítását” a férfiak „elnyomása” és „kizsákmányolása” alól. A világháborúk után már elfogadott volt a nők munkája szinte bármely területen, a szocializmusban pedig kifejezetten elvárás is volt, hogy mindkét szülő dolgozzon. Harmincan voltunk az általános iskolai osztályokban, ebből 28-an „kulcsos gyerekek”, akiknek a nyakában lógott a lakáskulcs, mivel a szülők csak késő délután értek haza a munkából. Már alsós koromban megtanultam megmelegíteni az ebédet, és egyszerűbb ételeket főzni. Szerencsés voltam, mert tisztességes szüleim és jó barátaim voltak, akik szerettek tanulni. A sport is sokat segített, mert kitöltötték az életünket az edzések és a versenyek. Mindezt azért idézem fel, mert innen érkezünk és innen érthető meg az is, hogy a szocializmusban felnőtt gyermekek számára a család – az anyagi biztonságon túl – általában nem jelentett túl sok mindent, nem is értettük, hogy miért volna szükség házasságra. Úgy néztünk erre, mint a vallásra, a múlt egy csökevényére. S ha ez így volt az én ifjú koromban, mennyivel inkább így van ez most. Amit az előző fejezetekben leírtam a házasság bibliai elveiről a mai közfelfogástól nagyon idegen. A fiatalok között azt tapasztalom, hogy egyfelől vágynak az igaz, őszinte és elkötelezett szeretetre, ugyanakkor követik a korszellemet is, amely a flörtölés, bulizás kultúrájával a szexualitást is a társas kapcsolat olyan hétköznapi velejárójának tekinti, mint a köszönést. Ha éhes vagyok, eszek, ha szomjas, iszok, azután a vécére megyek. Ha megtetszik valaki szexelünk, ha jön a gyerek, akkor megyünk abortuszra. Ma a közfelfogás nagy erővel a könnyű szexuális kalandok felé tolja a fiatalokat az életre szóló társ keresése és a házassági elköteleződés helyett. A bibliai értékek képviselete pedig dühödt reakciókat vált ki a „felvilágosult” közvéleményből, ami nem is annyira az Ige tanítása ellen, hanem inkább a képmutató vallásosság miatt született. De hamar előkerül a „primtív isten” és az „agyatlan” hívő, aki „ókori divatot” majmol, mert „nem mer” se gondolkodni, se élni.

A nácizmus semmibe vette az élet szentségét és úgy gondolta, hogy emberek elpusztítása nem bűn. Azt hirdette, hogy megértette az emberi történelem tanulságait és előre látja a jövőt, amelynek érdekében cselekszik. Az eredményét tudjuk. A szocializmus hasonlóan embergyilkos ideológia volt, azonban a magántulajdon szentségét (következő parancsolat) is tagadta, sőt kifejezetten azt állította, hogy az emberiség minden bajának forrása a magántulajdon, amit köztulajdonnal kell felváltani, hogy eljöjjön a boldog, kizsákmányolás nélküli jövő. Bár a proletárdiktatúrát átmenetinek hirdette, minden kísérlet megrekedt egy-egy proli diktatúrája szintjén a Szovjetuniótól, az arab világon át, fekete Afrikáig vagy Dél-Amerikáig. Mindkét ideológia pusztulást, elnyomást, háborút és gazdasági összeomlást hozott a boldog jövő helyett. Most a házasság és a család áll ugyanilyen támadás alatt. Isten tanácsának ez a nyilvánvaló megvetése vajon milyen eredménnyel jár majd? Miközben a világ vitázói maguk is elismerik, hogy az abortusz szörnyű dolog, amit a testi és lelki traumák miatt jó lenne elkerülni, magukat nem érzik felelősnek azért, mert éretlen fiatalokat buzdítanak szexuális együttlétre. És ez csak egy a felelőtlen szexualitás kultúrájának melléktermékéből.

Néha úgy tűnik, mintha az emberiség egyetlen igazi kincse, legfőbb értéke a szexuális kívánság lenne, és mintha mindennek ekörül kellene forognia. Mintha a szexuális kívánság kiélése volna az egyetlen „felüdülés” az életben, aminek minden mást alá kellene rendelni: hűséget, elkötelezettséget, igazi szeretetet, a gyerekek érdekeit.  Akik ezeket a nézeteket védelmezik és maradinak, vaskalaposnak, álszentnek, képmutatónak bélyegzik a bibliai alapon gondolkodókat, elfelejtik figyelembe venni, hogy mekkora károkat okoz az egyénnek és a társadalomnak a házasság megvetése. Az önző és kívánságaik után járó emberek, akik felmentik magukat a másoknak okozott fájdalom és kár alól, simán elhallgattatják a lelkiismeretüket és részvétlenségre nevelik saját magukat, más területen is így fognak viselkedni. Aki hűtlen szerető, az hűtlen barát és munkatárs is lesz. Jólét világos erkölcsi normák nélkül, ez vitte Szodomát olyan bűnbe, ami már isteni beavatkozás után kiáltott.

Elismerem, hogy a képmutató vallás is igen nagy károkat okozott ezen a területen. A vallásnak ugyanis az a lényege, hogy a bálványaival és rítusaival éppen az élő hitet helyettesíti. Vagy inkább fordítva: ahol nincs élő hit, valódi kapcsolat a feltámadt Jézussal, ott megjelennek az ezt helyettesítő bálványok és rítusok. Ahol nem működik a Jézus Krisztusban elnyert élet törvénye, ott hiába hirdetik az erkölcsi normákat, a tagjainkban vitézkedő bűnön a tudás nem tud úrrá lenni, így megjelenik a képmutatás:

„Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik. Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani.” (Mt23,1-3)

Még inkább így van ez az államvallásokkal, ahol ráadásul a világi hatalom kéri számon az alattvalóin azokat az erkölcsi normákat, amelyeket a klerikusok se tartanak be. Így van ez a katolikus papok esetében, akik mennydörögnek az abortusz ellen, de összezárnak a pedofíliával szemben. De így van ez a vahabita Szaud-Arábiában is, amely megkorbácsolja a nőt, ha nincs rajta csador, ugyanakkor a világ legnagyobb pornográfia-fogyasztója.

A hívőknek ezért kétfrontos harcot kell vívniuk. Harcolni kell a vallásos képmutatás és az abból fakadó törvénykezés ellen, és küzdeniük kell a szexualitást bálványozó világi felfogással is.

Isten nem változik, és tudnunk kell, hogy a gondolatainkból szavak, a szavainkból tettek lesznek, a tettek pedig alakítják a jellemünket. Az emberi élet pedig olyan, hogy sok vetésnek csak később jön el az aratása. Az ifjú kor életünkben a legtermékenyebb talaj. Amit ekkor vetnek belénk és vetünk mi magunk, később egész életünkre és idős korunkra is kihatással lesz. Salamon ezért figyelmeztet:

„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó! Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek (az öregkor), melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!”  (Prédikátor 12)