A ragadozók

Jézus egyértelműen figyelmeztet arra, hogy a hívők között is vannak olyanok, akik csak báránynak látszanak, de belül veszélyes ragadozók. Nem füves legelőt és csendes vizet keresnek, hanem áldozatokat.

„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?  Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,15-20)

A kép világos: ha ehető a fa gyümölcse, akkor jó a fa – még akkor is, ha a gyümölcs satnya. Ha mérgező bogyókat terem, akkor nem életet ad, hanem halált hoz – még akkor is, ha szépnek és kívánatosnak látszik az a gyümölcs. De mit jelent a gyümölcs? Erről a legtöbb embernek a jellem vagy egy tevékenység eredménye jut az eszébe. Ha azonban végigkövetjük a képet, amelyet Jézus itt használ, láthatjuk, hogy a „beszéd” az a gyümölcs, amely elárulja őket. Különösen feltűnő ez „a” Hamis Próféta esetében, aki a Jelenések könyvében az Antikrisztus után tűnik fel. Úgy néz ki, mint a bárány, de úgy beszél, mint a sárkány:

„És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, amely hasonló volt a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány.” (Jel 13,11)

Ő lesz az Anti-Illés, aki tüzet is lehoz az égből és minden módon építi a fenevad kultuszát, elkészítteti a beszélő szobrot, és ő veszi rá az embereket arra, hogy azt a bizonyos jelet vagy számot magukra vegyék. De a lényeg, hogy a látszatot az leplezi le, ahogyan beszél, és amit mond.

Jézust a vallási vezetők – mivel a nyilvánvaló csodákra valamilyen választ kellett adni – azzal vádolták, hogy Belzebubbal áll szövetségben. Vagyis látszólag jót tesz, de nem Isten, hanem az ördög erejével. Jézus erre a vádra több tanítással is válaszol, melyeket Máté evangéliuma 12. fejezetben gyűjtött össze. Ezekből az utolsó Jézus vádlóiról szól, akiket éppen a vádjaik lepleznek le:

„Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.” (Mt 12,33)

A hasonlóság János üzenetével (viperák fajzata) nem véletlen. Akik Jánost és a küldetését káromolták és rágalmazták, azok fordultak most Jézus ellen, ugyanazt a technikát alkalmazva. Az igazságot kifordítva, Jézust vádolták azzal, amit ők tettek. Meszelték magukat kívül, de belül telve voltak gonoszsággal. Ahogyan az irigy Saul is Dávidot vádolta pártütéssel, holott ő maga tört egykori vezére és jótevője életére, ok nélkül. Jézus a gonosz szőlőművesek példázatában mutat rá arra, hogy mi is történik valójában: akik eredetileg sáfársággal voltak megbízva, most el akarják tulajdonítani azt, ami nem az övék, és ezért gyilkolni is készek. Számtalanszor láttuk az egyházban – kicsiben és nagyban – ezt az átváltozást megtörténni: ami szolgálatnak indult, uralkodásba torkolt. Ami Isten munkájaként kezdődött el, végül kegyetlen elnyomásban végződött. A ragadozók elüldözték a szelídeket, magukhoz ragadták a vezetést, feltétlen hatalmat építettek ki, ami már nem arról szól, hogy a gyülekezet van a hívőkért, hanem fordítva: a hívők vannak a gyülekezetért, és fel is áldozhatók a gyülekezet és a vezető – vélt vagy valós – érdekeinek az oltárán. Hány és hány felekezetben mutatták be a molochnak (hatalomnak) az ilyen emberáldozatokat a máglyáktól a verbális erőszakig, üldözésig és kiközösítésekig?! Az erőszakos ember a saját képére formálja át a közösséget, Jézus helyett a saját személyét helyezi a középpontba, mint pótolhatatlant. Az Istenhez való hűséget a saját személyéhez való hűséggel cseréli ki, mintha az egy és ugyanaz lenne. Minél elvadultabb ez az átváltozás, annál többet szenvednek a juhok, míg végül megeszik, elmarják vagy szétkergetik őket a farkasok. S mindez a bántó, kárhoztató szavakkal kezdődik.

Az ember belseje olyan, mint egy fa gyökere. A gyümölcsei pedig a szavak, amiket a környezetéhez szól. A jó ember áldás a környezete számára, tettei és szavai bátorítást, reményt és áldást adnak. Olyan, mint az élet fája, amely megeleveníti a gyümölcseivel azokat, akik körülötte vannak. Akinek a szívében a Szentlélek kincsei laknak, az megismerhető a Szellem gyümölcseiről: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás… (Gal 5,22). A báránybőrbe bújt farkasokra éppen ezek ellenkezője igaz. A szavak árulják el a szív titkait.