D. Krajcsir Piroska Gyakorlati szeretet – felsőfokon – Hatékony szeretet második rész

(A Vajtán elhangzott üzenet második részének szerkesztett változata- 2020.07.03.)

Keresztényként ki ne ismerné az első Korinthusi levél 13. fejezetét? Az apostol itt fogalmazza meg a szeretet jelentőségét, amely fontosabb, mint a nyelveken szólás, a prófétálás, a hegyeket mozgató hit, az adakozás, vagy akár a teljes önfeláldozás! A 4-7. versekben a szeretet jellemzőinek összefoglalását olvashatjuk:

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. .A szeretet soha el nem fogy….Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”(1Kor13:4-7, 13)

Mai, hétköznapi nyelvre fordítva azt mondanám: a szeretet jellemzői a türelem, udvariasság, alázat, kedvesség, nagylelkűség, megbocsátás, őszinteség. Ezek közül néhányat azért szeretnék kiemelni, mert napjainkban ezekből mutatkozik nagymértékű deficit. Próbáljuk megérteni, vagy újraértelmezni ezeket a mindenki számára nagyon szükséges szeretet-hiánycikkeket.

Türelem:  mások hibáinak elfogadása

Állandó időhiánnyal küszködő fogyasztói kultúránkban mindenkinek minden  azonnal kell. A határidők általában tegnapra szólnak. A napirend sürgető szorításában türelmetlenek vagyunk magunkhoz is, másokhoz is. A türelmetlenségben is vannak fokozatok, ezért szembe kell nézni azzal, hogy többnyire a maximalista, feladatcentrikus, tevékeny emberek általában türelmetlenebbek.  De tudni kell azt is, hogy a türelmetlen hozzáállás konfliktusokat generál, és hosszú távon felőrli a kapcsolatokat.

Hogyan tudnánk türelmessé – türelmesebbé –  válni? Alapvető szemléletváltásra van szükségünk ezen a területen is. Meg kell újítani az értelmünket, a hozzáállásunkat a dolgokhoz és az emberekhez. Hogyan lehetséges ez? Meg kell fordítani az értékmérőnket, és többre kell értékelnünk az emberi  kapcsolatokat, mint az időbeosztást. Ha ezt tesszük, akkor nem lesz nehéz meghallgatni másokat, akiknek éppen hallgató fülekre – és szívekre – van szükségük. Nem lesz nehéz segíteni akkor, mikor éppen egy csepp időnk sincs, vagy olyan fáradtak vagyunk, hogy csak csendet kívánunk magunk köré.

A türelem azt  jelenti, hogy akkor is nyugodtak maradunk, ha bántó, vagy haragos szavakat kell hallanunk. Jusson eszünkbe: „szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott”… Ha valami baj történt, ne azt keressük, hogy miért, és ki a hibás, ki mulasztott. Ehelyett nézzük, hogyan lehetne a problémát megoldani. A hozzáállásunkon kell változtatni: nem fegyelmezni, nem fenyíteni– vagy  nem hagyni, hogy a másikat elérje a jogos végzet – , hanem azt keresni, hogyan hozhatjuk helyre a kárt. Ha a probléma megoldására koncentrálunk, nem az „igazságos büntetés”, hanem az irgalmas és elnéző korrekció lesz  cselekvésünk fókuszában. „Teljes alázatossággal és szelídséggel, elszenvedvén egymást szeretetben.” (Ef 4:2)Ebben az Igében a kölcsönösséget fejezi ki az apostol, amit a türelmetleneknek nem árt szem előtt tartani: mindenki hibázhat, a másiknak is el kell szenvedni az én természetemet.

Az is segít türelmesebbé válnunk, ha úgy tekintünk a másik emberre, mint aki fejlődésben van. Nézzünk rá úgy, hogy még nem tökéletes, de úton van a tökéletesség felé. „Kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”(1Tim6:11) Ha nagyon őszintén megvizsgáljuk magunkat, el kell ismernünk, hogy mi is „úton” vagyunk. Ezért legyünk türelmesek – elnézők, megbocsátók, irgalmasok – mások iránt, ne tévesszük szem elől, hogy mi sem vagyunk tökéletesek! „Öltözzetek föl azért mind az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületességet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést.” (Kol 3:12)

  Krízishelyzetben tudatosan  kerülnünk kell a haragos és bántó szavakat, mert nem visznek közelebb a probléma megoldásához, sőt, a kapcsolatot is megrontják. Engedjük be a szívünkbe az alábbi Igéket:  A nyelv szelídsége életnek fája. (Péld15:4) Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot.(Péld15:1EFO )A szelíd beszéd megtöri a csontot.(Péld25:15b) Aki vigyáz arra, hogy mit mond, megőrzi lelkét a bajtól.(Péld13:3)

Udvariasság: barátságos hozzáállás

Az igazi udvariasság nemcsak az illemszabályok mechanikus betartását jelenti. Nemcsak azt, hogy átadom a helyemet, kinyitom az ajtót, előreengedem a hölgyeket, felsegítem a kabátot, előre köszönök az ismerősöknek… Nem becsülöm le egyáltalán az udvariasságnak a kapcsolatokban betöltött szerepét, sőt! De a szeretetteljes udvariasság nemcsak azt jelenti, hogy ismerem és betartom az illemszabályokat  – kifogástalan a modorom –, hanem azt, hogy mindenkihez kedvesen közeledek  – barátságos a hozzáállásom az emberekhez. Ezzel a magatartással azt fejezem ki, hogy minden embert értékesnek tartok. Ezzel a magatartással elismerem a másik ember „istenképűségét”, velem mint teremtménnyel való egyenrangúságát. Nem véletlenül figyelmeztet az apostol: „Legyetek mindig kedvesek és együttérzők!”(Ef4:32EFO)

Az udvariasság kapcsolatokat teremt, és lehetőséget ad a kapcsolatok elmélyülésére. Amikor a  járművön átadjuk a helyet, vagy előreengedjük a kismamát a sorban, a szomszédokkal jó viszonyt ápolunk – megannyi lehetőség udvarias gesztusok gyakorlására! „Ne a magunk javát keressük, hanem mindenben arra törekedjünk, ami testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti. Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a maga javát kereste!”(Rm15:1-3EFO)

Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a szeretetteljes gesztusok interferálnak. A szeretet kifejezése szeretetet ébreszt az emberekben. Az udvariasság szeretet- és tiszteletteljes hozzáállást jelent  az élet minden területén.

Fontos, hogy mások kedvességét és nagylelkűségét ne tekintsem természetes járandóságnak, hanem legyek hálás érte, és köszönjem meg. Ha én vétettem, kérjek azonnal bocsánatot.

Az  udvariasság ellensége a rohanás, az elfoglaltság, az időhiány és az ebből fakadó türelmetlenség. Sokan épp ezekre hivatkoznak, amikor udvariatlanul, figyelmetlenül, tapintatlanul viselkednek utazás, autóvezetés, bevásárlás közben, vagy éppen a munkahelyükön. Isten gyermeke nem engedheti meg magának az udvariatlanság luxusát. Szeretném nagyon nyomatékosan felhívni a figyelmet arra, hogy otthon, a családon belül is kötelező az udvariasság! Éppen legközelebbi szeretteink a legméltóbbak arra, hogy velük is ugyanolyan udvariasak és előzékenyek legyünk, mint barátainkkal, hivatali kollégáinkkal vagy főnökeinkkel.

Őszinteség – valódi énünk megmutatása

Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy  a – többnyire kéretlen –  véleményük nyers és kendőzetlen kimondása őszinteség. Ezek az emberek általában büszkék a kíméletlenségükre, amellyel mások arcába vágják a vélt vagy valós igazságot.

 Az őszinteség egészen mást jelent. Azt jelenti, hogy feltárom magam a másik előtt, megmutatok magamból valami személyeset, valami lényegeset, és nem akarok másnak mutatkozni, mint amilyen valójában vagyok.

Az őszinteség azt jelenti, hogy ragaszkodom az igazsághoz.

Az őszinteség azt jelenti, hogy mindig felelősséget vállalok a viselkedésemért. Ha hibáztam, azonnal bevallom, és bocsánatot kérek. Az igazsághoz akkor is ragaszkodom, ha esetleg hátrányom származik belőle, és nem csúszhatok bele „ártatlan” hazugságokba. Kis dolgokban sem ferdítek, nem nagyítok, nem szépítek, hanem ragaszkodom az igazsághoz. A jó mesélők, az érdekes, színes egyéniségek csúszhatnak bele az apróbb szépítések, csúsztatások hibájába. „Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nemetek nem; hogy kárhoztatás  alá ne essetek.”(Jak5:12)

A közeli szeretetkapcsolatokban, házastársak, családtagok, barátok között nagyon fontos az őszinte és korrekt viszony. Szeretném hangsúlyozni, hogy a házastársak között az abszolút őszinteség a kapcsolat alapja. Egy őszinte, szeretetkapcsolatban elképzelhetetlen, hogy a házastársnak ne legyen  hozzáférése a másik számítógépéhez,  mobiltelefonjához vagy a bankszámlájához.

Az őszinteség ellentéte a hazugság. Fogyasztói társadalmunkat át- meg átszövi a durvább vagy szofisztikáltabb hazugságok rendszere. Keresztyén embernek tudnia kell, hogy kinek áll érdekében, hogy az emberek közti bizalmat, a kapcsolatok alapját hazugsággal rontsa meg. „Az (a Sátán) embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a magáéból szól, mert hazug, és hazugság atyja.”(Ján8:44)

A hazugság nemcsak azt jelenti, ha valaki nem a valóságnak megfelelően beszél. Hazudik az, aki tudatosan terjeszt hamis információt.   A legveszélyesebb a kevert – valós és valótlan – elemekből összerakott hazugság. És a legveszélyesebben hazug  az olyan ember, aki mást gondol, másképp beszél, és ismét másképp cselekszik.

 Az őszinte (igaz) ember gondolatai, beszéde és tettei harmóniában vannak egymással.

Szeretni jó!

Lezárásképp fogalmazzunk meg néhány lényeges gondolatot.

Isten semmi olyat nem vár el tőlünk, amit nem vagyunk képesek megtenni. Ha Ő azt mondja: higgy! bocsáss meg! ne aggodalmaskodj! ne félj! szeress! – akkor  ne habozzunk megtenni. Isten minden parancsa jó, és elsősorban nekünk jó;  a mi jólétünket, lelki egészségünket, boldogságunkat és boldogulásunkat, hitbéli előrehaladásunkat szolgálja.  

A szeretet fókuszában mindig a másik ember személye áll.

A szeretet nem érzelem, hanem elsősorban cselekedet. A jó szándék akkor ér legtöbbet, ha tettekben nyilvánul meg.

A szeretetet tanulható. Lehet és kell is tanulni. Legyen irgalmas és türelmes a hozzáállásunk a többi emberhez, hiszen mindnyájan „úton vagyunk”.

Igazi szeretetre csak az képes, aki hajlandó áldozatot hozni a másik emberért.