Krajcsir Piroska – Egy lándzsadobás Józsefért 3.

(Esettanulmány)

Asszonyok és fiak között  magányosan

Kétszer két feleség ütközővonalában

Jákob az otthon látott mintát követve indult Háránba feleségért: szinte azonnal megszerette Rákhelt,  és szolgált érte hét évig, hogy elnyerhesse. El is nyerte, de nem egészen akkor és úgy, ahogyan akarta: a menyegzői éjszakát követő reggelen Lea nézett rá a párnák közül.

            Jákob joggal érezte becsapottnak magát. És nemcsak Lábán volt a csaló, ő Leát is annak látta, aki passzív bűnrészese volt a csalásnak, és ugyanúgy eszköz volt az apja kezében,  mint ő annak idején az anyjáéban az áldás elvételekor. Jákob Lea tekintetében – akárhány gyereket szült is később – mindig a nászéjszaka reggelének riadt bűntudatát látta. A valódi bizalmi kapcsolat éppen az első éjszaka miatt nem jöhetett létre köztük később sem. Isten nem véletlenül szerezte monogám kapcsolatnak a házasságot: az édes bizalom, a másik teljes  birtoklása és a teljes önátadás is csak  férj és feleség  kizárólagos szeretetkapcsolatában valósulhat meg.

            Aztán kiderült a szeretett Rákhel meddősége, aki türelmetlenségében  ugyanahhoz a hagyományos eszközhöz nyúlt, mint egykor Sára: szolgálóját léptette elő másodfeleségnek. Erre Lea is hasonló lépéssel válaszolt, és Jákob hirtelen  négy asszony, négy feleség  érzelmeinek és érdekeinek ütközőzónájában találta magát.

A bonyolult képletű család légkörét megterhelték  a kimondott és kimondatlan szemrehányások, az irigykedés, a nyílt  vádaskodások, az ellenséges indulatok és a titkos manipulációk. Rákhel és Lea között csak az apjuk megítélésében, az elmaradt hozomány felemlegetésében volt összhang: „Apánktól nem várhatunk örökséget. Hiszen úgy bánt velünk, mint valami idegenekkel! Veled alaposan megfizettette a leánykérés árát, de azt maga költötte el, és nekünk nem adott belőle semmit!”(1Móz31:15, EFO) Jákob otthon a monogám példát látta, és nem volt felkészülve a poligám családok kapcsolatrendszerének tipikus konfliktusaira. Egyébként sem szerette kenyértörésre vinni a dolgot; a konfrontációk idején inkább menekült a tűzvonalból. Amikor Rákhel a meddősége miatt panaszkodott, az asszony kívánságára bement Bilhához. Leának sem mondott nemet, hanem engedelmesen követte a sátorba,  amikor  az asszony  estefelé elébe állt: „hozzám gyere be, mert megvettelek a fiam mandragóra bogyóiért”.

A praktikus észjárású Lea egy éjszakát még meg tudott vásárolni, a testi szerelmet ki tudta kényszeríteni a férjétől, de Jákob szívéhez mégsem találta meg az utat. A  hatodik fia születése után is csak reménykedett, hogy közelebb kerülhet  hozzá: „Most már velem fog lakni (méltányolni fog engem)  az én férjem…”(1Móz29:34,30:20) Azt hitte, hogy  a  hat  fiúgyermek – saját asszonyi értékének kézzelfogható bizonyítéka!  – majd feloldja a  Jákob és közte kezdettől fogva létező idegenséget. Tévedett, mint ahogy nagyon sok asszony téved, aki  házassági problémáinak megoldását a körülmények változásától, vagy a gyermekáldástól  várja.

Érdekes, hogy Lea azért akarta az első helyet a férje szívében, mert úgy gondolta, hogy anyai  teljesítménye után joga van hozzá. Mielőtt elítélnénk Lea magatartását, vegyük észre, hogy ez a szemlélet fellelhető a keresztény gondolkodásban  is: ha eleget imádkozom, ha gyakran böjtölök, ha vasárnaponként gyülekezetbe járok, ha eleget adakozom, ha szolgálok, ha jól teljesítek, akkor jár nekem, hogy megáldjon az Isten! És ennek az áldásnak legyenek látható, külső jelei is, mert megérdemlem

Isten azonban sok mindenről másképp gondolkodik, mint mi. Különös, hogy a hisztis, bálványrejtegető Rákhelt áldotta meg a pici Józseffel. Azt a Rákhelt,  akinek a szülés után nem  az Isten jósága iránti  hála, hanem a még több gyermek utáni vágy mohósága tört fel a szívéből: „adjon ehhez az Úr nékem más fiat is”. (József: ’gyarapodás, hozzáadás’.) Ha tudta volna, hogy a következő gyermek születése  az életébe fog kerülni…

Jákob fiai és a szív körülmetélése

Jákob fiai konfliktusokkal terhes családi légkörben, a kánaánita erkölcsű Lábán közelében nevelkedtek,  de  előttük volt az apjuk istenfélő életének példája is. Jákob volt az Ábrahámmal kötött szövetség örököse, és az ígéret birtokosa: „tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei…” Jákob a sekhemi mészárlás után szembesült azzal, hogy a fiai nem úgy viselkednek, mint  ennek a szövetségnek az  örökösei, ezért vette szívére Isten intését, ezért akarta  a szövetséget megújítani és kiterjeszteni családja minden tagjára.

A tisztulási rítus után összeszedette a bálványszobrokat. Nemcsak azokat, amiket Rákhel kiravaszkodott a Lábán házából, hanem a sekhemi mészárláskor összerablottakat is. Aztán elásta egy  tölgyfa alá, a rablásból származó ékszerekkel együtt.

Látványosan, mindenki előtt temette el a múltat, csak ezután újította meg a szövetséget Istennel. (1Móz35:1-7) Jákob  felnőtt fiai a tisztulási rítusnak és a szövetség megújításának már nem pusztán szemlélői, hanem  cselekvő részesei voltak.

Jákob  ezek után joggal remélhette, hogy az  a jó vetés, amellyel tudatosan igyekezett ellensúlyozni korábbi évek sok-sok konkolyát,  nem marad terméketlen a fiai szívében. Remélte, hogy az apai szó, a példaadás és a szövetségkötés rítusával egybekötött külső megtisztulás majd belső megtisztulást is eredményez a fiai életében. A történet további alakulásából látjuk, hogy ez nem így lett. Jákob fiainak kemény szíve ellenállt a lelki körülmetélésnek.

 Isten tudta, hogy az erőszakosság, a paráznaság, a gyilkos indulat továbbra is a szívük mélyén rejtőzött, hiába dobálták el a szobrocskákat, a fülönfüggőket, meg az amuletteket. Ezért engedte meg, hogy a körülmetéletlen szívek keménysége  nyilvánvaló legyen a későbbi kegyetlen cselekedetekben

Azonban a szövetségkötést az egész nemzetségre érvényesnek tekintette, és az Ő tökéletes időzítésével csak arra várt, amikor elkezdheti körülmetélni Jákob tíz  felnőtt fiának a kemény, ezidőben  még körülmetéletlen szívét.

„Megmérettél, és híjával találtattál…”

Nem tudjuk, Jákob mennyire érezte  „szíve szerintinek” tíz felnőtt fiát. A tetteik és a jellemük alapján Ézsau gyermekei lehettek volna inkább, mintsem a Jákobéi. A Biblia  vizsgálódva állítja reflektorfénybe az első négy fiút:  vajon lehetnek-e ők a szövetség örökösei és az Ábrahám áldásának továbbvivői ?

A mandragórabogyós történetből ismerős Rúben olyan vétket követett el, amely kizárta őt az elsőszülöttségből: „elment Rúben,  és hált Bilhával, az ő atyjának ágyasával…” (1Móz35:22). Ez már Rákhel halála után történt, tehát Rúben érett férfiként követte el a tettét. Nem állíthatjuk, hogy erőszakosan akart volna apja örökébe lépni,  mint Absolon a Dávidéba (2Sám16:20-22). Tettének magyarázata az áldásosztás jellemrajzában rejlik: „állhatatlan, mint a víz (zabolátlan, mint az árvíz)”.   Rúben  nem tudott az ösztönein uralkodni; a hús-test embere volt, és ezt a testvérei is tudták, nemcsak Jákob. A szíve valószínűleg nem volt gonosz;  látjuk, hogyan akarta megmenteni Józsefet a vérszomjas testvérek kezéből. De nem hallgattak rá, mert állhatatlansága miatt nem volt előttük tekintélye.(1Móz37:22-30)

A sekhemi mészárlás a Rúben után született testvérek, Simeon és Lévi természetének tart tükröt (1Móz34:25-31).  Kettejük bűnét súlyosbította, hogy amikor körülmetélkedésre kényszerítették Shekem lakóit, az Istennel kötött szövetség jelképét szentségtelenítették meg. A történet vége a bizonyság, hogy nem Dina miatt fájt a szívük; sokkal inkább fájt a foguk a sekhemiek gazdagságára. Ezért fosztották ki a várost a mészárlás után, ezért hurcolták el az életben maradottakat. Szívük keménységét az apjuknak adott nyegle válasz igazolja: „Hogyan tűrhettük volna, hogy úgy bánjanak a húgunkkal, mint egy prostituálttal?”(1Móz34:31EFO) Ennek a mondatnak egy üzenete van: jól tettük, senkinek nem tartozunk számadással! Simeon és Lévi magatartását a kapzsiság és kegyetlenség mellett a magabiztos önigazultság, és a bűnbánat teljes hiánya jellemzi. Válaszukból hiányzik az idős szülő iránti szeretet és tisztelet, s világos, hogy képtelenek felmérni tetteik esetleges következményeit. Jákob tisztában volt a fiai jellemével: „erőszak eszköze a fegyverük…haragjukban férfit öltek, kedvtelésből elvágták az ökör inát…haragjuk erőszakos, dühük kegyetlen…tanácsukban ne legyen részes a lelkem…”(1Móz49:5-7).

A negyedik fiú, Júda – mintha Ézsaut  látnánk!  – elhagyta a szülői házat, és   kánaáni vidékre költözött. Időközben jó barátja is akadt, sőt, miután megtetszett neki egy kánaánita nő, elvette feleségül. Nem olvassuk, hogy előtte szülői beleegyezést kért volna.  Felesége halála után is jó viszonyban volt az adullámbeli Khirával, sőt, annyira hasonult a környezetéhez, hogy nem tartotta bűnnek a pénzért vett paráznaságot sem (1Móz38:1-18). Júda gondolkodását a haszonelvűség mozgatta, hiszen ő javasolta a testvéreinek, hogy ne öljék meg Józsefet: „mi hasznunk lenne belőle?” Inkább adják el az izmaelita karavánnak.              

A Biblia nem vizsgálódik tovább. Ezeknek a fiúknak a tetteit az önzés, az élvezetvágy, a haszonelvűség, a kegyetlenség mozgatta. Egyikük sem volt felelősségteljes gondolkodású, kellő önfegyelemmel bíró, a saját érzéseit, céljait, vágyait a közösség érdekeinek alárendelni képes érett, felnőtt személyiség. 

Isten azonban – még a kemény szívek körülmetélése előtt –   gondoskodott róla, hogy  legyen örököse a szövetségnek. Rákhel halála után Jákob sátrában növekedett az a gyermek, aki nemcsak Jákob, de Isten szíve szerint való utód volt, az isteni és atyai kiválasztás elsőszülöttje: József.

Előzmények:

1. Prológus: egocentrikus családi kapcsolatok