Görbicz Tamás – Mennyei elhívás

A mai üzenetem a mennyei elhívásról szól. Attila múlt héten a földi elhívást járta körül, hiszen kétféle elhívásról beszél a Biblia. Az egyik a földi elhívásunk. Pál apostol is mondja, hogy “De az Isten, aki anyám méhétől fogva elhívott engem, és amikor jónak látta, meglátogatott, és feladatot bízott ránk”. A földi elhívásunk arról szól, hogy van egy feladatunk a testben Isten részéről, és az tesz bennünket boldoggá, ha ebben a feladatban járunk. Nekem az a meggyőződésem, hogy nem csak egy dolog van, amit Isten a számunkra kiválasztott, hiszen Ő Ádámnak is azt mondta az Éden kertben, hogy “a kert minden fájáról bátran ehetsz”. Tehát sok lehetőségünk van, és mindegyik jó és érvényes lehetőség, de szükséges az, hogy végiggondoljuk, kinek az igáját hordjuk. Az Úr könnyű és gyönyörűséges igáját, vagy más dolgok igáját, amik kizsigerelnek, kifárasztanak, és kiégetté tesznek bennünket. De van egy másik elhívás is. Azért szeretnék erről beszélni, mert a szentírásban is lehet látni, hogy azok az emberek, akiket Isten megérintett, azok rendkívül boldogok ettől. Ahogy Istennel együtt járunk, van egyfajta csapdája a hívő életnek az Úrral való közösségben, mégpedig az, amikor az ember úgy érzi, hogy mégiscsak az a fontos, ami ehhez a világhoz köti őt, és Istent már csak arra akarja használni, hogy ezen a világon berendezkedjen és hogy itt jól érezze magát. Legyen nagyobb ház, nagyobb kocsi, több pénz, férj, feleség, gyerek, ez, az, amaz… A hitben való látásának a horizontja nem nyúlik messzebbre, mint ez a jelenvaló világ. A Biblia viszont azt mondja a Zsidó levél 3. részében: “Szent atyafiak! Mennyei elhívás részesei”. Vagyis Isten nem csak arra hívott el bennünket, hogy itt a földön jól ellavírozzunk, hanem Istennek van egy ígérete, egy terve. Erről azért nagyon nehéz beszélni, mert ez minden értelmet felülhalad.