Gyümölcseikről ismeritek meg

A Lukács 6,43-ban is összekapcsolódnak a szív kincsei és a beszéd, mint a fa és a gyümölcse. A hamis prófétát a beszéde árulja el:

„Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt.
A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: URam, URam, ha nem teszitek, amit mondok?” (Luk 6,43-46)

De már Jézus is rámutat ebben az idézetben, hogy maguk a hívők is ellentmondásosan viselkednek. Mást mondanak és mást tesznek. Még inkább így van ez a beszéddel. Péter egyszer szólt kijelentésből, Isten Szellemétől, utána pedig a sátán akarata szerint beszélt (Mt16, 17 és 23), mert a világ logikája szerint gondolkodott és nem Isten értékrendje szerint. Ez a kettősség sajnos jelen van a hívők életében is. Jakab így figyelmeztet:

„Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!” (Jak 3,7-12)

Míg a hívőknél ez a kettősség az éretlenségből fakad, a hamis próféták nem tudnak igazat szólni. Beszédük vagy negédes, vagy keserű, néha hol egyik, hol másik. Sokan próbálkoznak hízelgéssel („ha rám hallgatsz, akkor olyan áldás jön, hogy csak na…” vagy: „A többek is jók, de Ti vagytok a legjobbak, azért küldött az Úr hozzátok…” stb.). Mások csak kárhoztatni tudnak: senki sem elég jó és szent Istennek (rajtuk kívül). Tapasztalatom szerint a leggyakoribbak mégis a hideg-meleg próféták (ahogy elneveztem őket), akiknek az üzenete arról szól, hogy ha hallgatunk rájuk, csatlakozunk hozzájuk és/vagy követjük őket, akkor soha nem látott bőség, áldás, ébredés stb. stb. jön az Úrtól, de ha nem, akkor aztán kő kövön nem marad. Legtöbbször történetekkel is megtoldják azokról, akik engedelmeskedtek, hogy micsoda áldásban volt részük, és persze azokról, akik nem engedelmeskedtek, ezért szörnyű csapásokat szenvedtek el. A hízelgés és fenyegetés (korbács és kockacukor) e kettőse – tapasztalataim szerint – a legjellemzőbb. Ugyanabból a szájból jön édes és sós, áldás és átok. A bárány szelíd, a farkas viszont vad és ezt nem tudja sokáig leplezni. Aki maga is vad, idomítani akar (korbács és kockacukor), a juhok viszont a jó pásztort követik, aki előttük megy (példát mutat) és szelíden szól.

Érdemes ezzel kapcsolatban Jakabot tovább olvasni, aki jó pszichológiai rajzot ad az ilyen emberekről:

„Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.” (Jak 3,14-17)