JÉZUS ÉLETE A NÉGY EVANGÉLIUM ALAPJÁN

I. fejezet: Jézus születésének története

1. Gábriel megjelenik a jeruzsálemi szentélyben, napfelkeltekor

Lk1,5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zekárjáhú, az Abijá csoportjából; felesége is Áron leányai közül való volt, a neve Eliseva. 6Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Örökkévaló minden parancsolata és rendelése szerint.  7Nem volt gyermekük, mert Eliseva meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak.

Ki volt „Nagy” Heródes?

Heródes király apai ágon edomita, anyai ágon nabateus arab származású uralkodó volt Nevét Antonius római hadvezér oldalán tanúsított bátorsága miatt kapta (a „herodes” görög szó jelentése:’hősies, hősi ivadék’). A „nagy” jelző viszont nem uralkodói nagysága miatt került a nevébe, hanem azért, hogy fiaitól, akik szintén Heródes néven uralkodtak, meg lehessen különböztetni; Jelentése tehát: „idősebb”. (Antoniusz római hadvezér kegyeiből uralkodott, aki Julius Caesar hadvezére, majd legnagyobb riválisa volt a hatalomért és Kleopátra szerelméért.) Julius Caesar meggyilkolása után utódja, Augustus legyőzte Kleopátra és Antonius egyiptomi seregeit, ennek következtében Heródes hatalma is megingott. Tudta, hogy trónon maradása attól függ, mennyire tud megfelelni Róma elvárásainak. A ravasz uralkodó elérte a római udvarnál, hogy megtarthassa királyságát, de paranoiásan rettegett attól, hogy hatalmát el fogja veszíteni. Júdeában az intrika légköre vette körül. Nemcsak a vallásos farizeusok, de a Hasmóneus-dinasztia leszármazottai sem tudták elfogadni a római polgár, edomita származású uralkodót. Heródes ezért politikai meggondolásokból feleségül vette a híres Makkabeusok főpapi uralkodóházának utolsó női sarját, Mariamnét. Később őt is, és két fiát is koholt vádak alapján megölette, mert azt hitte, hogy hatalmára törnek. Majd bűntudattól hajtva hatalmas építményeket emelt Jeruzsálem nyugati kapujánál, és tornyokat is építtetett az emlékükre. (Ma helytörténeti múzeum található bennük.) Hatalmi paranoiája azonban végig jellemezte uralkodását, ez vezetett a betlehemi csecsemőgyilkosságokhoz is. Végakarata szerint – melyet hatszor változtatott meg –, halála után az előkelő zsidó tisztségviselőket a jerikói arénában kellett volna lemészárolni. Ezt szerencsére nem hajtották végre.

Ki lehetett pap?

Az izraelita vallásban Mózes törvényei voltak meghatározóak. Mózes a híres Tízparancsolattal együtt az istentisztelet céljára szolgáló Szent Sátor leírását is átvette Istentől, amelynek funkcióit később egy hasonló mintára épített kőszentély vitte tovább a Dávid király által alapított új fővárosban, Jeruzsálemben. Aki Izrael Istenéhez közeledni akart, ide – és csak ide – hozhatta ajándékait és áldozatait. A szentélyben csak Lévi törzséből származó férfiak teljesíthettek szolgálatot, mivel az Örökkévaló őket választotta magának Izrael elsőszülöttei helyett, akiket a páska bárány vérével váltott meg a haláltól. Papi szolgálatot e törzsön belül is csak egy család, Áron leszármazottai végezhettek (őket kohen-nek hívták). Dávid idejében ez a nagycsalád olyan nagyszámú volt, hogy a próféták tanácsára 24 rendbe osztották őket. Abija rendje egy volt ezek közül – a nyolcadik. A szentélyben szolgáló papoknak különösen szent és igaz életet kellett élniük, és szolgálati évük alatt nem is hagyták el a szentély területét; ott éltek, étkeztek és aludtak.  A leírás jelentősége, hogy tudatosítja az olvasóban: Keresztelő János mind apai, mind anyai ágon főpapi származású volt.

8Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt, 9a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Örökkévaló Szentélyébe, és bemutassa a füstölőáldozatot. 10A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. 11Ekkor megjelent neki az Örökkévaló angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. 12Amikor Zekárjáhú ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 

Az Örökkévaló Szentélye

Amikor Izrael fiai letelepedtek az Ígéret Földjén, és Dávid király uralkodása alatt új fővárost alapítottak (Jeruzsálem), a hordozható Szent Sátrat egy állandó kőépítmény váltotta fel, ez volt az Örökkévaló Szentélye. A Szentély követte a Szent Sátor mintáját, és három részből állt: nyitott udvar (pitvar), egy zárt rész, a Szent Hely, és azon belül (egy kocka,) a Szentek Szentje, amit egy dupla függöny – kárpit – választott el a Szent Helytől. Az istentisztelet alapvető fogalma a „közeledés” (héberül korbán) volt. Szigorú szabályok rögzítették, hogy ki meddig közeledhetett az Örökkévalóhoz, akinek a trónját a frigyláda szimbolizálta a Szentek Szentjében. A nők és idegenek csak a bejáratig közeledhettek, a körülmetélt és rituálisan tiszta férfiak beléphettek a pitvarba, ha ajándékot (áldozatot) hoztak. „Üres kézzel senki nem léphetett az Örökkévaló elé. Az áldozatot azonban már csak a papok mutathatták be. A Szent Helyre is csak a papok léphettek be, és közülük is csak azok, akik szolgálatot teljesítettek. A Szentek Szentjébe pedig egy évben csak egyszer, maga a főpap, a Kohen Gadol mehetett be, ő is csak szigorú szabályok szerint, az  engesztelő nap, a  Jom Kippur alkalmából.

Az első Szentélyt Dávid király tervei alapján a fia, Salamon építtette fel a Mórija hegyén, ahol Ábrahám készített oltárt, hogy a fiát, Izsákot feláldozza. Ezt az első templomot a babiloniak rombolták le, és csak 70 évvel később, a babiloni birodalom bukása után építették újjá. A második szentélyben Nagy Heródes végzett hatalmas építési munkálatokat. Kibővítette egy újabb udvarral (nők udvara), hatalmas támfalakkal vette körül a Szentély körüli teret, és kettős oszlopcsarnokokat építtetett. Ezt a szentélyt a római megszállók rombolták le, és azóta sem épült újjá, de a támfal és a tér ma is látható. Ennek a támfalnak egy szakaszát hívják Siratófalnak.

Mi az a füstölő áldozat?

A Szentélyben minden nap sorsvetéssel döntötték el, hogy a 24 papi nagycsalád (rend) közül melyik lássa el aznap a szolgálatot. A kiválasztott papnak reggel és este (napnyugtakor és napkeltekor) áldozatot kellett bemutatnia. Ilyenkor két esemény zajlott párhuzamosan. Az udvaron (pitvar), a Szentély előtti oltáron egy fiatal bikát füstölögtettek el egészen égő áldozatul. Magába a Szentélybe a kiválasztott pap egy különleges fűszerekből és füstölőszerekből álló keveréket vitt. A Szentek Szentjét elválasztó függöny előtt állt egy két könyök magas és egy-egy könyök széles arany oltár. A pap a kinti oltár parazsából tett az aranyoltárra, majd annyi illatszert szórt rá, amennyi a két markában elfért. Az egészen égő áldozat az odaszánás, míg az illatáldozat az imádkozás, az imádás szimbóluma a Szentírásban. A reggeli áldozat bemutatása után kezdődhetett meg minden más templomi áldozat, ezért a zarándokok az udvaron várakoztak, amíg a főpap meg nem jelent és áldását nem adta rájuk. Ez volt a jele annak, hogy elkezdődhet a többi áldozat bemutatása is.

Az, hogy az angyal az oltár jobb oldalán jelent meg, azt jelezte, hogy jó hírt hoz.

13Az angyal így szólt hozzá:
– Ne félj, Zekárjáhú, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Eliseva fiút szül neked, és így fogod őt nevezni: Jóhannan!
14Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd a születésének, 15mert nagy lesz az Örökkévaló előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szent Szellemmel.
16Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17és Ő előtte jár Élijáhú szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Örökkévaló elé. 

Ki volt Élijáhú (Illés)?

(Illés) Élijáhú, vagy röviden Éli, (néha Éliás alakban is) próféta, az Ószövetség egyik leghíresebb alakja volt (1Kir17-19). Izrael történelmének szellemi mélypontján, Áháb uralkodása idején végezte szolgálatát. Ez a zsidó király a Jézabel néven ismeretes föníciai (pun) királylányt vette feleségül. A politikai házasságnak az lett az eredménye, hogy Jézabel a hatalomra támaszkodva, nemcsak újra meghonosította a pogány, kánaánita szokásokat Izraelben (a punok is kánaánita népcsoport voltak), hanem Izrael Istenének a prófétáit üldözte. Illés éppen ezért bujdosó próféta volt, akinek az imája erején kívül nem volt más fegyvere. Isten azonban az ő, Illés szava szerint nyitotta és zárta az eget, sőt tűzzel válaszolt a próféta áldozatára, hogy bizonyítsa, a föníciai istenek, nem igazi istenek annak ellenére, hogy papjaik nagy tömegben és pompával vonultak fel a szőrruhát viselő, szegény és üldözött Illéssel szemben. A nép azonban a hatalmas istenítélet ellenére sem tért vissza atyái hitéhez, így Illés küldetése befejezetlen maradt, palástja és szolgálata tanítványára, Elizeusra (Elisa) hullt.  Az ószövetség utolsó prófétája, Malakiás beszélt arról, hogy mielőtt az Úr megjelenne (az Úr Napja), hogy igazságot szolgáltasson, el fogja küldeni Illést, hogy befejezze a küldetést, és a népet visszafordítsa atyái, Ábrahám, Izsák és Jákób-Izrael hitéhez. Ezek voltak az ószövetségi kinyilatkoztatás utolsó szavai. Az angyal ígérete szerint, a születendő gyermek Illés szolgálatának (erejének és szellemének) örököse lesz, és azt a munkát végzi majd el, amelyet Malakiás megjövendölt.

„Bort és részegítő italt nem iszik…”

Ez azt jelenti, hogy a születendő gyermek anyja méhétől fogva az élete végéig Istennek szentelt lesz, és názírként fog élni, mint Sámson és Sámuel. A názírok nem nyírták a hajukat és szakállukat, továbbá nem ittak semmit, ami szőlőből készült,  vagy alkoholt tartalmazott (4M6). A „názír” elnevezés a héber „koszorú” szóból származik; valószínűleg azért, mert efféle jelet hordtak a fejükön (egyesek szerint a hét ágba, fürtbe font hajukat jelöli: Bír16,13 és 19; vö. Ésa28,1 és Ámosz 2,12).

Keresztelő János azonban nemcsak anyja méhétől fogva Istennek szentelt ember volt, hanem Szent Szellemmel „megtelt” is. Ilyet egyetlen ószövetségi prófétáról sem lehetett olvasni. János (Jóhannan) küldetése az lesz majd, hogy hírnöke és útkészítője legyen a Messiásnak (Massiá jelentése: felkent), és Illés munkáját végezve, Illés szellemével és erejével, a megtérés által visszatérítse Izrael fiait az ősök hitére (megtérés).

– Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öregember vagyok, feleségem is előrehaladott korú. 19Az angyal pedig így válaszolt:
– Én Gávriél vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt.
20De íme – amiért nem hittél szavaimnak – amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében -, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.

Ki volt Gábriel?

Gábriel (Gávri-Él) a főangyalok (arkangyal) egyike. Az Ószövetségben az tette ismertté, hogy meglátogatta Dániel prófétát, kijelentéseket és magyarázatokat hozott neki Isten trónjától (Dán8,16; 9,21). Egy másik arkangyallal, Mihállyal (Miká-Él) együtt viaskodott az Izrael népét és országát fogságba vivő pogány birodalmak, Perzsia és Görögország angyali fejedelmeivel (Dán10,13). Nevének jelentése: Isten hőse (gever – vitéz).

A jel

Zakariás (Zekár-jáhú) képtelenségnek tartotta, amit az angyal mondott, ezért kapott egy természetfeletti jelet, hogy elhiggye: mindez Istentől van. Attól fogva nem tudott megszólalni, amíg az ígéret be nem teljesedett, a gyermek meg nem született, és el nem nevezték úgy, ahogyan az angyal mondta.

Izrael történelmében előfordultak olyan esetek, amikor hosszú évekig meddő asszonyok Isten szavára teherbe estek. A nagy názír elődök, például Sámson és Sámuel születése is ilyen rendkívüli körülmények  között történt. De Ábrahám és Sára is példa lehetett volna Zakariás előtt, akinek jól kellett ismernie ezeket a történeteket, mert a papok tanították a prófétai írásokat a népnek (Mal 2,7). A jelek fontos szerepet játszottak egy próféta mennyei küldetésének igazolásában (2M4,1-9), de önmagukban még nem bizonyítottak semmit (5M13,1-3). Az is fontos volt, hogy miféle „névben” (miféle istenség hatalmával) történtek a jelek, és miféle üzenet mellett bizonyítottak. Itt a jel nemcsak Zakariás számára volt fontos, hanem a környezete számára is. A babiloni fogság ideje alatt is élt egy próféta, aki megnémult és csak akkor tudott megszólalni, amikor Isten üzenetet adott a szájába, Ezékielnek hívták (Ezé 3,26-27).

21A nép várta Zekárjáhút, és csodálkozott, hogy késik a Szentélyben. 22Amikor mégis kijött, nem tudott velük beszélni. Ebből rájöttek, hogy bent látomást látott. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. 23Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.  24E napok után fogant felesége, Eliseva, aztán elrejtőzött öt hónapra, majd így szólt:  – 25Ezt tette velem az Örökkévaló azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt!

Nem tudott hozzájuk szólni

Amikor a pap kijött a Szent Helyről, áldást mondott az összegyülekezett imádkozókra (Ároni áldás 4M6,22-27). Megfújták az ezüst harsonákat, és kezdetét vehette azoknak az áldozatoknak bemutatása, amit a zarándokok hoztak. Ezúttal az áldás elmaradt, a „hitetlenkedő” pap alkalmatlannak bizonyult, hogy az „Örökkévaló nevét” a népre helyezze. Csak mutogatással volt képes a tudtukra adni, hogy látomása volt a Szent Helyen, és ezért nem tud beszélni.

„Elvette gyalázatomat…”

A gyermektelenség a patriarchális társadalmakban nagy szégyennek számított; egyrészt azért, mert a házasság egyik fontos célja az utódok nemzése volt, és Isten első áldása és parancsolata is így szólt: „szaporodjatok és sokasodjatok”. Másrészt a gyermekek viseltek gondot idős szüleikre, így a gyermektelen özvegyek anyagilag is nagyon kiszolgáltatottak voltak. Ez utóbbi azonban a papi családokat nem igazán fenyegette, mivel ők Izrael társadalmában kifejezetten jómódúnak számítottak.