Kiálts!

És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” Zsolt 50:15

Úgy nőttem fel, hogy segítséget kérni szégyen, ezért Istenhez sem mertem kiáltani. Azt hittem ez a gyengeség jele, és neheztelni fog rám azért, mert zaklatom. Egyébként is magamnak kerestem a bajt, másszak ki belőle egyedül. Ezt hoztam otthonról.

De az Atya rendszere teljesen más elven működik. Ő annak örül, ha kérünk, és boldogan adja, amire szükségünk van. Elég keserves lecke árán tanultam ezt meg.

A férjem akkor már évek óta nem dolgozott, és úgy gondoltam, hogy nekem kell eltartanom a családot. Minden lehetőséget igyekeztem megragadni, de éppen, hogy a víz felszíne felett tudtam tartani a fejem. Folyamatosan attól rettegtem, hogy nem tudom a gyerekeimet etetni, és elveszik tőlem őket.

Egyszer, amikor Isten jelenlétében időztem, azt kérdezte tőlem Isten:

  • Ki mondta neked, hogy a te feladatod a család eltartása? Ki mondta, hogy a férjed helyett is dolgoznod kell? Miből gondolod, hogy én nem ismerem a szükségleteiteket, és nem akarom azt betölteni?
  • Én azt hittem, hogy haragszol rám, mert rosszul választottam meg a házastársam, és ezért egész életemben büntetni fogsz. Még a gyerekek is ennek a levét isszák, hiszen azt mondtad, hogy megbünteted a fiakat az apák vétkéért másod és harmad íziglen.
  • A válasz ez volt: A büntetést Jézus Krisztus hordozta el. Téged is szeretlek, és nem azért nélkülöztök, mert rosszul választottál, hanem azért, mert nem mersz tőlem kérni, nem mersz kiáltani, pedig én ezt várnám.

Akkor tanultam meg segítségül hívni az Úr nevét. A bizalmam egyre erősödik, ahogy látom az Atya gondviselését. Azóta könnyebb az életem, mert már nem egyedül hordozom a terheimet, és tudom, hogy az Isten szeret engem, ha ez nem is mindig látszik.

Megértem, ha félsz Istenhez fordulni segítségért, főleg, ha hasonló körülmények között nőttél fel, de azt ajánlom, hogy tedd Őt próbára! Erre biztat minket az ige is. Keress egy kis közösséget, akik megértik a félelmeidet, és segítenek átlépni a saját árnyékodat. Kérd meg őket, hogy imádkozzanak érted, amíg nincs elég hited. Én úgy tanultam meg Istenben bízni, hogy megtaláltam a fenti igét, és abba belekapaszkodtam, vagy, ahogy mondani szoktuk, ráálltam, mint egy kősziklára. Nem érdekelt, hogy a körülmények most még éppen az ellenkezőjét mutatják, de az igének hittem, és nem a szememnek.

Aztán szépen lassan a körülményeim is tükrözni kezdték a hitemet. Mindig volt mit ennünk, és elvesztettük ugyan a házunkat, de volt hol laknunk. A gyerekeim közben felnőttek, és látták azokat a csodákat, amiken keresztül vezetett az Úr.

Nehéz volt az első lépéseket megtennem hitben. Olyan volt, mint egy kötéltánc háló nélkül. Nem volt otthonról tapasztalatom arról, hogy nekem bárki is önzetlenül segíteni szeretne. Még sokáig figyeltem, hogy Isten mikor fogja benyújtani a számlát, de ez eddig nem következett be, és már tudom, hogy nem is fog.

Ha hasonló nehézségekkel küzdesz, neked is rendszerváltásra van szükséged a gondolkodásodban. Még emlékszem arra a döbbenetre, amikor szembesültem vele, hogy a maximalizmus céltévesztés. A teljesítményk-özpontú gondolkodásomat fel kellett cserélnem a feltétel nélküli elfogadással ahhoz, hogy egy nyelvet tudjak beszélni azzal, akit megismertem az én szerető mennyei Atyámmal.

Ha ki akarsz kerülni ebből a mókuskerékből, akkor a gondolkodásodat kell az igéhez igazítani, mert ha fordítva próbálod, abból csak galiba származik. Megtanultam, hogy Isten időszámítása eltér a miénktől. Néha döbbenetesen sokáig tart, amíg egy apró változás létrejön. Máskor pedig egy pillanat alatt szabadít ki egy reménytelennek tűnő helyzetből.

Lajta Brigitta