Lakatos Béla – Elrabolva

Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek; Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek” (Róm.5.12,19)

Túszként születtünk meg, mert az ördög elrabolt bennünket Ádámban, a fogantatásunkkor, Isten viszont kiszabadított minket, Jézusban, abban a pillanatban, amikor elfogadtuk az ő kegyelmét. Ebből a fogságból nem tudtak a jó cselekedeteink, erényeink, kiemelni, kikurblizni, kiszabadítani, mert az ördögöt nem érdeklik a jó cselekedeteink, hisz ő egy kegyetlen rabszolgatartó. Igazából nem is akartunk kiszabadulni, hisz be voltunk csapva, félre voltunk vezetve. Azt hittük, hogy az Isten nélküli élet, az osztályrészünk, így kell leélni az életünket, nincs más alternatíva. Nem tudtuk, hogy Isten az apánk, és hogy visszavár minket a családunk. A szerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint” (Ef.2.4-5)

Isten számára sohasem volt kérdés az, hogy vissza akar kapni bennünket. Egy pillanatig nem gondolkodott ezen, hisz Jézus már az örökkévalóságban, a kozmosz teremtése előtt meg lett áldozva a bűneinkért, ki lett fizetve az adósságunk, a váltság díjunk. „ Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta”(Jel.13.8) Isten mindig is a fiaiként tekintett ránk, mert, hogy azok is voltunk. Soha nem törődött bele abba, hogy az ördög elrabolt bennünket, és addig ment, keresett, amíg meg nem talált, és haza nem hozott minket, hisz egy apa bármire képes egy ilyen helyzetben.

Amikor elkezdtünk bízni Jézusban, hite jutottunk, az ördögnek el kellett engednie minket, nem volt más választása, és végre haza találtunk. Ekkor szembesültünk azzal, hogy ő (Isten) az apánk, és hogy az ő családja, a mi családunk. Egy teljesen új környezetbe, atmoszférába kerültünk bele, szinte egy pillanat alatt. A teljes elfogadás, az elutasítás helyett, és a feltétel nélküli szeretet, a megvetés helyett. Ez a hirtelen környezetváltozás szinte sokkolt bennünket. Nem tudtuk, és igazából teljesen soha nem is tudjuk itt a földön feldolgozni, elfogadni, megérteni azt, hogy ez mit is jelent. Természetesen, potenciálisan Isten fiai vagyunk, de azt a hatalmat, befolyást, amit kaptunk, rész szerint tudjuk működtetni, elfogadni, megtapasztalni. Isten ezt nagyon jól tudja. Egy igazi apa, nem várja el, egy ilyen szituációban, hogy azonnal, az első naptól fogva mindent jól csináljunk. Nem kéri, hogy rögtön viselkedjünk, beszéljünk, döntsünk úgy, ahogyan ő szeretné. Az atya jól tudja, hogy a mennyei család modell, ismeretlen a számunkra. Annak a gyereknek, aki egy teljesen más közegből jött, és soha nem élt az igazi szüleivel, családjával, a beilleszkedés időigényes, és komplikált. Istent elsősorban nem az érdekli, hogy milyen gyorsan illeszkedünk- be, mert számára az a legfontosabb, hogy itthon vagyunk vele. Nem fog elzavarni a családból, ha nehezen kezelhetőek vagyunk, viselkedési zavarral küszködünk. Ez a lehetőség fel sem merül! Nem a teljesítményünkön, és az alkalmazkodási képességeinken van a hangsúly, hanem azon hogy elfogadjuk a helyzetünket, azonosuljunk a fiúságunkkal.

Isten az apánk, és ő az által, hogy feltétel nélkül szeret, meggyógyítja, kigyógyítja, a lelkünket a hitetlenségből, ami elválasztott minket tőle. ( A SZERETET KIŰZ MINDEN FÉLELMET – AZ Ő SEBEIVEL GYÓGYULTUNK MEG) Lehet, erre azt mondani, hogy abszolutizálom Istent, mint atyát, de ha ez azt jelenti, hogy ő elsősorban a mi atyánk, akkor tényleg abszolutizálom őt. Én a gyermekeim számára elsősorban apa vagyok, csak aztán a családfenntartó, aki lelkész, zenész, és különböző tulajdonságokkal, képességekkel rendelkező ember. Teljes szívemből hiszem, hogy Isten elsősorban az atyánk, aki teremtő, mindenható, örökkévaló, stb..

A keresztény élet, tehát nem egy erkölcsi rendszerbe való beilleszkedés, hanem a saját családunkba való „visszailleszkedés”