View Post

Piszter Gábor – Nem mindegy, hogy mivel tömöd az elméd

Lecsendesedni és Istennel időt tölteni sokkal több, mint bármi, amit tehetsz érte. A közösség az élet legelemibb alkotó része. Semmit nem tehetsz, hogy helyettesítsd – ha átéled a közösséget, nem is akarod- és minden “jó tettedet” az ott átéltek motiválják. A döntéseket neked kell meghoznod, de hogy mi alapján döntesz, azt az határozza meg, hogy kivel töltesz időt, mivel tömöd az elmédet. “Ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözzetek. Nem több-e az élet az ételtől, a test a ruházattól? Nézzetek az égi madarakat; nem vetnek és nem aratnak, és a …

View Post

Piszter Gábor – A körülmények igazodnak Istenhez!

Jézus a ma és a mindig Istene, Ő a tökéletes teológia. Az teológia, amelyik a bizonytalan jövőbe teszi a megoldást és hozzá teszi nagy kegyesen, hogy “ha az Úr is úgy akarja”, vagy “az Isten szuverén, azt tesz, amit akar”, az a vallás, attól menekülj! Jézus igen nagy árat fizetett azért, hogy azt mondhassa, hogy mindenki, minden helyzetben és most! Ráadásul adott ígéreteket, amiket betart, mégsem csorbul a szuverenitása. Amire Ő nem mondta, hogy várj, vagy talán, de ha nem jött össze, akkor biztos Isten nem akarja, arra mi se mondjuk! Ő soha nem a körülményeire/tapasztalataira nézett, hanem Isten emberek iránti …

View Post

Piszter Gábor – Szentháromság

Isten szövetségben él, abban tevékenykedik. Az Istenség 3 külön személyből áll, akik lemondtak a függetlenségükről és 100%-os összhangban vannak. Az Atya a legfőbb tekintély, aki minden hatalmat Jézusnak adott, aki viszont a Szent Szellemen keresztül cselekszik. A Szent Szellem csak Isten szavat, az Igét hajtja végre, és mindig Jézusról tanúskodik, aki maga a testté lett Ige. Mi ebbe a közösségbe lettünk tervezve, ebbe lettünk meghívva. A sikerünk kulcsa, hogy a személyiségünk felöltözi-e az új teremtésünk személyiségét és átállítjuk-e a gondolkozásunkat, ezáltal beilleszkedve a szentháromságba, vagy nem. Az önzetlenség, a másik tisztelete és akaratának megcselekvése,vagy a  saját elképzeléseink érvényesítése győz-e a …

View Post

Piszter Gábor – Mit jelent embernek lenni?

A szentháromság második személye, a Fiú, öröktől fogva létezett, de csak azóta hívják Jézusnak, mióta emberfia lett. A Jézus név a testtel rendelkező emberré váláshoz kötődik. Ezert nem is mondja soha a biblia, hogy Jézus él bennünk, hanem, hogy a Krisztus (megváltó, a felkent) él bennünk. Mi a fiúnak nem a testével léptünk kapcsolatba, hanem a mi személyes szellemünk eggyé vált az Ő feltámadás utáni tökéletes, emberi szellemével. Nem úgy tekint a szellemünkre, mintha tökéletes lenne (de igazából nem az), hanem egybe olvadt a szellemünk az övével és így mi is tökéletesekké váltunk. Hogy mit jelent embernek lenni? Talán legmarkánsabban …

View Post

Piszter Gábor – Aludjunk az őrbódéban?

Az Ószövetség olyan, mint a házépítéseken az ideiglenes állvány szerkezet, amit azért hoznak létre, hogy a segítségével felépülhessen a végleges ház. Ha Istenen múlott volna, soha nem lett volna az (ideiglenes) Ószövetség, mert Ő az időben később megkötött (új) végleges szövetségre teremtette meg az embert, ez volt az eredeti terv, de Ádám ebbe soha nem lepett bele. Amikor az Isten fia, emberfiává vált, Ő belépett ebbe a szövetségbe Istennel, hatályon kívül helyezte a régit, hogy rajta keresztül mi is az újban éljünk. Nincs épeszű ember, aki a várva várt ház elkészülte után megtartja az épület korul éktelenkedő állványt, a sóder …

View Post

Piszter Gábor – A Sátánnak nem maradt semmi

Jézus azt mondta, h neki adatott minden hatalom. ez azt jelenti, hogy szegény Sátánnak semmi nem maradt… A hazugság, a megtévesztés maradt neki, és a saját pusztító indulatai azok, amiket megpróbál az emberekre erőltetni. Ha újjászülettél, akkor te szent vagy, benned nincs gonosz, de a gondolataival folyamatosan megpróbál befolyásolni. A megoldás nem az, h kiűzöd a démont, hanem, h foglyul ejtesz minden gondolatot és nem hajtod végre, ami az új identitásoddal ellentétes. Emellett Isten beszédéből felismered, hogy mivé váltál, ki vagy te most, hogy Isten a gyermekévé fogadott. Ha felkapcsolod a lámpát, a sötétség automatikusan megszűnik, nem kell erőlködni vele, …

View Post

Apostolok Cselekedetei – Ananiás és Safira

Ananiás és Safira tragikus esete! Az Új szövetség egyik “legbotrányosabb” részét a Szent Lélek ezen az összejövetelen három különböző megvilágításon – Ajtay Szilárd, Piszter Gábor és Takács Ferenc üzenetén –  keresztül nagyon izgalmasan kibontotta. Szeretettel ajánlom gondolkodásra, épülésre, okulásra.